Ruanda – Bevezető, és egy kis barangolás barlangokban

Bakker, most írni kéne Ruandáról, mert ha a környezetemben kimondom ennek az országnak a nevét, akkor ha valakinek egyáltalán beugrik, hogy hol van, egyből a népirtás jut eszébe, és borzad, hogy mi meg miért is megyünk oda, amikor… A bolygó legnagyobb népírtói sorában Ruanda még a középmezőnybe sem nagyon fér bele, mert ott voltak a portugálok, spanyolok, oroszok, angolok, hollandok, kínaiak, törökök, japánok, németek, amerikaiak, horvátok, de még befér ide Kambodzsa, Uganda, Szudán, Bosznia, és még ki tudja kik… Csak a felsoroltak cca. 4 magyarországnyi embert irtottak ki gazdasági, politikai, vagy vallási okokból. Japp, és arról még nem is beszéltünk, hogy maguk a vallások vezetőinek hány milliárd ember van a számláján azóta, hogy a hit közösségekbe rendeződött…

Tehát, mi is van most Ruandában? 

Halovány lila gőzöm sincs! Csak nézel ki a fejedből, és nem tudod megfogalmazni. Van egy mérőszám, amit úgy hívnak, hogy Human Development Index – HDI. Ez rengeteg dolgot vizsgál az adott területen belül, mint pl. az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, iskolázottság helyzetét (hányan, meddig, stb.), várható élettartamot, jövedelmet, nemek közötti különbségeket, tudomisén mit még… Ebben olyan számokat produkál, amikkel csak az alacsony fejlettségi szintet éri el Afrikában, de a fejlődés folyamatos emelkedése kimagasló. Van is honnan visszajönni, mert 1994-ben az ország tulajdonképp megszűnt országnak lenni, csak egy nagy terület volt, mindenhol véres tetemekkel, menekültekkel, és a rájuk vadászó őrültekkel. A turista utakat, járdákat, szépen kiöltözött embereket lát az utcán. A turistáknak elérhető helyek inkább Európa felé kacsintanak, mint Afrika irányába sőt, láttam én ott olyan WC-t, hogy azt több nyugat-európai ország megirigyelhetné. Miközben a számok azt mutatják, hogy nagyon nem jó európai fejjel ruandainak lenni.

Az országnak van egy Paul Kagame nevű fickója, aki – bár a hely demokráciának van szólítva, és a parlamentben a nők aránya kötelezően 60% – egy diktátor, aki mindent megtesz azért, hogy az elképzelését Ruanda fejlődéséről véghez vigye. Így kritikusok, újságírók, ellenéki pártok képviselői tűnnek el véletlen, vagy halnak rejtélyes halált. Annyira furcsa az egész, hogy nem tudsz neki nem igazat adni hirtelen, hiszen egy poklot állított meg, olyan társadalmi, gazdasági reformokat indított, indít, és működtet rendületlen, amik egyedülállók nem csak Afrikában, de az egész bolygón is. A kormány, vagy a katonaság kezében lévő vállalatok próbálják leszakítani az ország gazdaságát a külföldi befolyástól, segélyektől, segítik fejlesztéssel, oktatással, innovációval, pénzügyileg a hazai vállalkozásokat. Nincs korrupció, a képviselők annak esküdnek, hogy jobbá teszik a világukat, és ezt biza számon is kérik tőlük. Nem lehet politikai csoportokat létrehozni nemzetiségi alapon, van kőkemény rendőrség, szépen kialakított besúgó hálózat, politikáról az utca embere nem beszél, viszont a népírtásról annál inkább, és őszintén. És minden kibaszott sarkon van egy traffipax, szóval 60-al teszed meg az utat az országban, vagy különben annyit fizetsz, hogy az még itthon is fájna.

Elnézem a mi harminc évünket baszki, és nem tudom őszintén azt mondani, hogy ennek az országnak nem lenne szüksége egy Kagame típusú diktátorra. mert csúnya, és rossz dolog diktátornak lenni!

Szóval, nehéz, sőt, számomra lehetetlen bármit is mondani az országról. Van. Gyönyörű. Az emberek barátságosak. Viszont az egészet egy valami olyan lengi körül, hogy valami nem kerek. Valami mélyről jövő izéé van mindenhol, és ha megkérnének, hogy költözzek oda, vagy akár menjek vissza pár hétre, akkor úgy mondanék rá egyből nemet, hogy közben meg sem tudnám indokolni, csak ezt súgná a tarkóm.

Nah, ez egy kicsit sötétre sikerült az elején, de akkor utazzunk, mert van itt sztori bőven! 

Most már Abdul vállaira támaszkodva irány Ruanda. a határon megállás, csomag átvizsgálás, papírok intézése, majd irány egyből a Musanze-barlangok, mert Bernard sztorija miatt jókora csúszásban vagyunk, a szállásra csak a napi történések után megyünk.

Irány Ruhengeri, ott is a Volcanoes National Park főhadiszállására, ahol minden esetben be kell jelentkezned, bárhova is menj túrázni. Már akkor beszartunk, amikor megláttuk, hogy milyen az a hely, ahol a … nah, ezt bővebben!

Kwita Izina – A ruandai gorillák névadó ünnepsége

A Kwita Izina egy évszázados hagyomány mintájára épült, amelyben a ruandaiak családjuk és barátaik jelenlétében nevet adnak gyermekeiknek. 2005-ben Ruanda hivatalosan is elnevezi a hegyi gorillákat a természet globális ünnepévé vált. Azzal, hogy nevet adunk ezeknek a fenséges állatoknak, olyan értéket adunk nekik, amelyet kétségtelenül megérdemelnek. A ceremónia alkalom arra, hogy köszönetet mondjunk a Volcanoes National Park környékén élő közösségeknek, kutatópartnereinknek, állatorvosainknak és a gorillákat védő elkötelezett természetvédőknek, vadőröknek és nyomkövetőknek. Az elmúlt 19 évben 397 hegyi gorillát neveztek el.

2023. szeptember 1-jén, pénteken került megrendezésre a 19. Kwita Izina, amely az ország fenntartható és felelős turizmus iránti elkötelezettségét ünnepelte.

Hét családnak az utóbbi egy évben született kölykeit úgy hívják, hogy: Mugisha, Inganzo, Uburinganire, Umucunguzi, Aguka, Narame (őt Idris Elba nevezte el), Ingoboka, Mukundwa, Jijuka, Nibagwire, Bigwi, Murare. Ruandában nem viccelnek, megdöbbentő az, ahogy tisztelik ezeket az állatokat, és ahogy bánnak velük.

Szóval, elmentünk a Kwita Izina helyszíne mellett, ahol vesszőkből van összefonva egy jééézuson de kibebaszott nagy gorilla család, majd még egyszer beszartunk, mert megérkeztünk a Volcanoes National Park főhadiszállására, ami úgy nézett ki, hogy akár Svájcban, vagy bármelyik lecsúszott nyugat-európai országban megállta volna a helyét. Azért már kezdett derengeni, hogy miért is kerül 1500 $-ba egy darab gorillaengedély (és akkor még nem is tudtam, hogy a szállásunkhoz közel van olyan „kuckó”, ahol egy nap/fő 6000 $ (bocs, most látom, hogy épp Special Discount van, szóval azt csak 4300 $-ért adják, de ha érdekel, akkor keress rá a One & Only Gorilla’s Nest newű objektumra, hátha támadna kedved…).

A helyen Abdul bejelentett minket, majd vissza a kocsiba, be a közeli településre, ott felvettük jókedélyű, igen csak nagyra nőtt vezetőnket, és irány a Musanze-barlangok! Ott sisak, zseblámpa, és hajrá! A hajrá, az mondjuk nem pont az a kifejezés, ami eszedbe jut akkor, amikor rájössz, hogy most egy teljes kibaszott órán keresztül lépcsőzni fogsz, miközben lövésed sincs arról, hogy az a lépcsőfok épp tükör jégként csúszik alattad, vagy csak szimplán kifordul a bokáddal együtt, de hagyjuk a panaszkodást, nézzük miről is szól ez az egész.

Vezetőnk – akinek nem bírtam megjegyezni a nevét – beleéléssel, nagy hangon mesélt arról, hogy micsoda természeti zsenialitásba ereszkedünk épp le. Meg kellett jegyeznünk a barlangok nevét, amiből volt három (???), és talán fotón megvannak, de dafke nem jegyzek meg semmit, ha azt mondják, ezt illendő megjegyezni. Egy idő után, látva barátunk imádatát a barlangok iránt, legszívesebben befejeztem volna az utat, felültettem volna emberünket egy Szlovéniába tartó repülőre, ott bevágtam volna egy autóba, és irány a Skocjan barlang, ami nemhogy egy full luxus módon megépített, kivilágított, lebetonozott, 3 km-es útvonal a haladóknak, de van benne pl. egy akkora csarnok, hogy szeretett vezetőnk komplett kis imádata cca. 15× férne bele, tehát úgy odaadtam volna emberünknek azt az élményt, amit lehet, talán sosem él át.

Mit kell tudni a Musanze-barlangokról? Vulkanikus eredetű, szekciókra vannak osztva, azok között mész ki a szabadba, kikövezett mohás ösvényeken, millió billegő bazalt kockákból álló lépcsőkön át. Itten kérem királyokat koronáztak anno, majdan a népírtás alatt ide menekültek a szerencsétlenek, és a „minap”, ide küldték mindazokat, akik COVID által betegedtek meg, ami egyáltalában nem lehetett vicces dolog. Meg azt kell tudni, hogy szép, meg jó, de mennyünk már innen, mert nem látok ki a fejemből a fáradságtól!

Ki is értünk, az eső eleredt, és kiderült, pont a Volcanoes National Park főhadiszállására jutottunk vissza, ahol már várt Abdul. Vezetőnk még rákérdezett, hogy innen hová, mire közöltük, hogy másnap a Bisoke hegyre, nézni kialud vulkánban lévő tavat, majd következő nap Dian Fossey sírjához. Erre azt válaszolta, hogy Ajjjajjj… És jött a tanács, hogy eztet mi gondoljuk át, legyen előbb a Dian Fossey túra, és ha azon túlvagyunk, és bírjuk, akkor jöhet a Bisoke. Ekkor elkezdtünk töprengeni, reggelig.

Vezetőnktől búcsú, cél a Davinci Gorilla Lodge, ahol már vártak üdvözlő alkoholmentessel, meg kedvességgel. Aztán lett egy kutyánk. És tök elfelejtettem, hogy hogy hívták (remélem nem Chucky, mert az egy rémes játékbaba volt, éles késekkel hadonászva), de ahogy megérkeztünk, ő jött velünk, majd előre ment a bungalóba, leheveredett a szőnyegre, és csak nagy könyörgés árán hagyott magunkra.

Kaja, kandallóban ég a tűz, meghalás…