Tudni köll, hogy innentől már rég nem kronológiai sorrendben íródnak az események, mert ha egymagad csinálod a bulit, akkor ahhoz nyúlsz hozzá, amihez kedved, erőd, alkatrészeid, forrásaid vannak, vagy amit elkészítettek mesteremberek, behozott a szállító, és van hova be is szerelni.

Keress szőnyeget, takarítsd ki, hajrá!

A 6gen4dr VTI Civic szőnyegét az különbözteti meg a többi 6gen4dr szőnyegtől, hogy ez fekete, meg hogy jó állapotban találni ilyent kb. azzal egyenlő, mintha a kertedben olajat találnál. Amúgy 20 fajta árnyalatban megrendelheted az újat 60-100 rongy között, csak le kell boltolnod a szállítást, mert az amcsi akkor ír egy ilyen cuccra 300ezret postaköltségnek, ha egyáltalában nem akar tengerentúli postázással szarakodni.

Olajat találtam a kertemben! Szóval, egyszer csak valaki feldobott egy hirdetést, én meg pont jókor voltam jó helyen, így gyorsban lecsaptam a cuccra.

Lenne nekem egy kis tőkém, meg raktáram, akkor azzal foglalkoznék – és most magam ellen beszélek – hogy felvásárolnám (majdhogynem bontós leszek) a 80-90-es évek kultikus japcsi autóinak szarságait (szőnyegektől kezdve, kábelokon át, a műszerekig, minden szemétnek tűnő dolgot, magyar fórumokon. Nem is alkudoznék sokat, csak adják ide. Majd azzal a lendülettel elkezdeném árulni a weben (főleg e-bay), nem magyaroknak. Szarrá keresném magam, mert itthon a fórumokon működő piac úgy nyomja önmagától lefelé az árakat, hogy az már totál gáz néha, és viszket az ember pénztárcája.

Tehát, a 10 rongy környékén megvett szőnyeget kezdjük el takarítani. Mi kell ehhez?

  • Nyár, mert akkor szárad
  • Kefe, tökmindegy milyen szer, csak jó legyen ruhamosásra
  • Szar magasnyomású mosó. Ez kb. a 20-40 ezres kategória, amire a paraszt ráírta, hogy 110 bar (jó az 8-10-nek is), de ha egyszer az életben megpróbálna ténylegesen ennyit nyomni, akkor együtt robbanna fel a tulajdonosával. Ha véletlen hozzájutsz egy 110+-os magasnyomásúhoz, az onnan tudod meg, hogy kiugrasztja az óvatlan csuklót, vállat, és elemi szálaira szedi a szőnyegedet. Mi kiscsikó korunkban, csempét szedtünk le falról, ilyen cuccokkal…
  • Eltökéltség

Terítsd ki, locsold be, szórj / önts rá vegyszert, keféld, öblítsd, szórj / önts rá vegyszert, keféld, öblítsd, szórj / …. Majd ha már nagyon fáradt vagy, akkor akaszd fel, és jöhet a “magasnyomású”, és hajrá! Majd megint, majd megint egy kicsit, majd ott is, ahol kihagytad, majd kefe, vegyszer, öblít, száradni hagy, kikefél, porszívóz, még szárít, KÉSZ! El nem tudod képzelni, hogy egy nem halálig mocskos szőnyegből is mik, és mennyi tud kijönni, úgy 40 percnyi gálya után is. Nekem ezt kettő esetben sikerült abszolválnom, mert az eredetit is kigányoltam, hátha valaki majd fel tudja használni.

Rakd vissza a tetőablak kárpitozott rolóját

Roppant vicces feladat már a kiszedése is. Ugyanis az a helyzet, hogy ez az izé, egy sínben csúszkál, mi maga a tetőablak szerves része, tehát mondhatjuk azt, fix. kötés, azt a sínt te el nem mozgatod sehová, és mivel célja ezt az izéét tartani, így teszi is a dolgát, becsülettel. Első körben a tetőablakot kiszeded a helyéről úgy, hogy NEM töröd el! A második körben észreveszed, hogy a tetőablak a szerkezeten réz távtartókon fekszik – gondolom a gyárban így állítottak utána minden egyes ablaknak – és ezek kiemeléskor vagy kiestek, vagy leestek, vagy ráragadtak a tetőablakra, szóval lövésed sincs, hogy miként, és hány darab helyezkedett el, hol. Ez még nagy poén lesz az első eső alkalmával…

A rolót úgy szeded ki a helyéről, hogy kajakra meghajlítod körülötte a teret, dimenziót ugrasz, csöpög az izzadság a fejedről, majd egy kuuurvvanyád felkiáltással, kitéped a helyéről! Eddig oké! A történet ott folytatódik, hogy a cucc visszajön a kárpitostól, mi szép szegélyt rakott a roló csúszó oldalára, 1,3 mm-el megnövelve annak eredeti vastagságát, merthogy becsületes kárpitos, nem akarta, hogy az a kurrrvadrága anyag sérüljön. Ennek az lett az eredménye, hogy a térhajlítós művelet, amivel ki lett varázsolva a cucc a helyéről, visszafelé már nem akart nagyom működni, de a kurrvaanyád egy olyan motiváló szó, minek hatására feladatok oldódnak meg, s így is lett! Mondhatnám azt is, hogy betéptem, de azt hinnéd, pedig nem olyan családból származom…

És úgy maradt. Se ki, se be!

Komolyan ránéztem a sarokban nyugvó, 5 kilós Samura, minek az a célja, hogy pusztítson mindent, a környezetében. De nem, mert nem adjuk fel! Nem is, és ennek az lett az eredménye, hogy megmozdult. 3 centit. Sajnos nem született arról megemlékezés, hogy milyen szerkezetet gyártottam annak céljából, hogy besegítsen a kézi erőtlenségembe, és tudjam csúsztatni ki/be a rolót, de biztos elsírnád magad. Viszont a megoldás nem hozta meg az eredményt. Bár egy kicsit már mozgott, de John J. Rambo legyen a talpán, ki azt az ülésekben ülve, egy kézzel behúzza, ha egyáltalán a tetőablak motorja nem ég le, amikor ki akarja nyitni.

Ki kell szedni, nincs más lehetőség! Bazdmeg…. Az, hogy úgyis vissza kell vinni a cuccot, nem volt kérdés, így bátrabban szakítottam ki a helyéről (kkkuuuuuurrrrvaaaanyád!), és majd jelentem meg a srácoknál, hogy izéé, ez nem moccanik, amivel több lett, annyival most legyen kevesebb az alkat-rész.

Leszed, mittoménmiccsilnál, haza, “sitty-sutty” berak, csúszik, mint (találj jelzőt te)…

És akkor jön az, hogy vissza kell rakni a tetőablakot, mi nagyon vicces volt, mert úgy harmadjára sikerült berakni alá a távtartókat (négy helyre 5 távtartó….) úgy, hogy a nyitás, és zárás zökkenőmentes legyen, de tizenhét forintot nem tennék arra, hogy zár is, bár tudjuk, tetőablak nem zár hermetikusan, inkább vizet vezet jó helyre, de ki tudja mit hoz a jövő…

Gy.K.: nagyon sokan kérdezték tőlem azt az évek során, hogy mikor lesz kész a vas. Ha valaki azt mondja neked, hogy háromszor kellett távtartót helyezni ide-oda, hogy a végén működjön valami, az azt jelenti, hogy a komplett szerkezetet háromszor szereled le, majd készre, és ez nem annyi perc, míg leírom, vagy elmondom, hanem dobjál rá egy 180-as szorzót, és ebben nincs benne a “most adj egy cigit, mert felrobbanok“, az “elmegyek vidékre, és megcsináltatom jól“, a “mellette be kell mennem dolgozni“, és a “most szaladt tele a faszom az egésszel, felgyújtalak te geci“.

Mindez nem panasz, mert aki kurvának öltözik, az ne csodálkozzon, ha megdugják, csak annyit akarok mondani, hogy annyira rohadt unalmas mindig arra válaszolni, hogy “mikor lesz kész?”

Jöhet a tető, oszlopok, műszerfal, kalaptartó

Ez követően a tető, oszlop, küszöb takarók felrakása maga a földi gyönyör! – gondolta Zap! Tetőkárpitot egyedül betenni vicces élmény, de nem gáz, oszlop takarók ok, Szőnyeg be, küszöb takarók…Szóval, csak ott akadsz el, ahol a lakatos dolgozott! Mert vagy nem fúrt lyukat a patentoknak, vagy nem jó helyre. Mondjuk kimérni sem egyszerű a helyet, mert oda kéne nyúlnod jelölni, ahová nem tudsz nyúlni jelölni, így jelölőt ragasztasz, majd … Hosszú! Szopáscunami! Akkor nyerítesz fel, amikor már idegből tolod a lépcsős fúrót a belső küszöbnek, és a 8-as lyuk helyett beszalad egy olyan gyönyörű 12-est, hogy kínodban sírsz a röhögéstől. Nem baj, legalább szellőzik!

Jön a műszerfal összerakás, könyöklőbe az USB, és az ülésfűtés kapcsolók beszerelése, és mindenmás…

A mindennás jelen esetben azt jelenti, hogy:

  • A kárpitostól visszahozott műszerfal szétszedése, lufi bepattintása, légcsatornák bepattintása (kicsit melegít, mert akkor elfér), Qi töltő bepattint, beragaszt. Az összerakáskor rossz csavarokat használtak egy rakat helyen – ami a kezembe kerül, az menjen be a lyukba – így azok cseréje, vázra felszerelés, cucc helyére rakása. Ez egy nap meló…
  • Gyári könyöklő került bele, amibe fixre kell szerelni az ülésfűtés elektronikát, kapcsolókat (aszonta Honda… Honda a faszom! 1,5-2mm-t kellett reszelni mindegyikből, hogy beférjen) berakni..
  • Kalaptartóra felrakni a burkolatot. Ez három nap volt (a napok között hetes szünetekkel, mert szétbaszott az ideg). Azt hiszem 8 patent tartja, plusz az oldalkárpitokba való beakasztás, és már gyárilag passzentos. Úgy kellett levágni róla a felragasztott szövetet, hogy ne vágj bele a látható részekbe, és be tudjon csúszni a helyére.

Ülések, és oldalkárpitok

Az oldalkárpitok, és a maradék cucc felrakásához az kell, hogy be legyél kábelezve mindenhol, azokat leteszteld, az autó beinduljon, minden kapcsoló, USB töltő, világítás működjön, legyen minden oké, mert különben bonthatsz vissza mindent, és az szopás! Erre majd születik egy Milyen lehet autóvillamosságisnak lenni? című poszt, mert az egy külön világ, és ha eddig nem szoptál eleget, akkor majd most!

De a végeredmény már majdnem vég-eredmény!

Mindenszar

Mindeközben még vannak olyan hibajavítások, hogy:

  • Kimaradt jelenetek néhány elemnél
  • Olyan konzolok felfúrása, amik helyét megállapítani, maga a pokol
  • A napellenzőt csak vajszínben kaptam meg, így a műanyag részeit le kellett festeni szinazonosra, amihez festéket kellett kevertetni, majd amikor az egész kész lett, akkor a tükör fedőlapjának zsanérját egy mozdulattal sikerült eltörni, így javítást kívánt, mert kizárt, még egyszer megvegyem
  • A burkolat, vagy középkonzol / könyöklő rögzítő csavar helyek nem lettek kivágva, megoldva, eltüntetve a kárpitosok által, így azt meg (kell!) kellett oldani
  • Néhány elemről elkezdett leválni a bőr borítás, így kezeld hővel, ragaszd vissza
  • Varrj a csomagtartó kárpithoz tépőzárat, mert már akkor is csúszkált benne a szőnyeg, amikor megvetted a vasat, és hót idegesítő volt (tanuld meg újra használni a varrógépet, igen!)
  • Ha már bent jársz a csomagtartóban, akkor cseréld ki a csomagtérajtó rugójának tartószerkezetét, mert valami barom (fényező, lakatos) eltörte

És még lenne itt lista, de merüljön a feledés homályába….

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com