Van az úgy, hogy össze kell szedned a bevétel-kiadás listádat, és racionalizálni köll annak érdekében, hogy ne fizess havonta tök felesleges dolgokért. El nem tudod képzelni azt, hogy ha évente nem ülsz a gép elé egyszer, és nem nézed mit, mire költesz, akkor mennyi pénzzel tudnak lehúzni szolgáltatók, bankok, és mindenszar, csak azért, mert lusta vagy számolni. Én is az vagyok, de azért legalább kétévente veszek egy nagy levegőt, és megszabadítom magam havi pár tízezres, felesleges költségtől.

Így is kezdődött minden tavaly novemberben, amikor felhívott egy OTP-s csaj, hogy van egy ajánlata. Nem pont az, amire TE gondolsz, szex nem volt az ügyletben, hacsak úgy nem tekintünk rá, hogy kevesebbet fogok szopni…

A szerződésünk megkötésének 2, azaz KETTŐ darab feltétele volt. Bármikor felmondhatom úgy, ahogy elindítottam (telefon), és a felmondási díj nem lehet nagyobb, mint a deal 1%-a.

Ez volt 6 hónapja. Most jött el az idő, hogy mindezt hót lazán el is intézzem, majd felvettem a telefont, és… A negyedik hívást, a harmadik átkapcsolást, mindezekkel egyetemben 25 perccel később az a paraszt gépi hang közölte, hogy üssem be a 7 jegyű ügyfélbiztonsági kódom első, harmadik, hetedik számjegyét. (???????????)

Azt sem tudom, hogy volt/van-e ilyenem, baszki, mire közölte rideg hangon, hogy akkor 24 órára kitilt a…. valamiből, amiről eddig azt sem tudtam, hogy van, és én valaha be akarok-e oda lépni (nem!). Anyádat szopasd, most bemegyek, és személyesen téplek ki az automata telefonos rendszerből, ribanc!

És akkor most be az OTP legközelebbi fiókjába. Sorszám 805, vár. Cca 15 percig olvastam a híreket, mire megjelent az ügyintézőm, és akiről kiderült 35 perc múlva, hogy azt sem tudja, merre van arccal előre.

Személyi, lakcímkártya, bankkártyával lépj be a rendszerbe. Ez mi is volt? Őőőő…igen! Akkor kinyomtatok egy papírt és alá kéne írni. Ti tudjátok, hogy ezt a szerződést hogy kell lemondani? – kérdezte jobbról, majd balról, és amikor mindenhonnan tanácstalanság volt a válasz, eltűnt 15 percre.

A hírek nem változtak, minden a megszokott rendben omlik össze a világban, és a csaj megérkezett. Papírral. Amit aláírtam, azt nemes egyszerűséggel széttépte (mondjuk akkor ajánlanom kellett volna neki, amikor alá akarta velem íratni), merthogy az mégsem, de akkor inkább ezt.

Figyelj, komolyan! Az OTP online ügyintézése kapcsán kétlépéses hitelesítésem van. QR kód + ujjlenyomat. Erre elém tesz egy nyomtatványt, hogy írjam be anyám nevét két példányban, hol születtem, mi a postacímem, és két 34 karakterű számlaszámot, két 20 karakternyi helyre. Ezek után közli, hogy meg kell várni, míg a központból megérkezik a lezárás matekja, és az majd a számlaértesítőmön fog megjelenni, és a szerint kell majd eljárnom. Mondom, nincs számlaértesítőm, mert az le van tiltva (védd a fákat, egyél hódot), erre aszongya, hogy figyeljem elektronikusan, mert 13-án annak meg kell jönnie.

50 perc volt + utazás, bónuszból a telefonálgatás, tehát azt akarom mondani, hogy:

Csányi Sanyibá, elbasztatok az életemből eddig 1 óra 40 percet, és a történet cirka egy hónap múlva lesz lezárva, ami egész egyszerűen elfogadhatatlan, baszki!

Fuck!

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com