Mondjuk azt, hogy abba a két embert tartalmazó csoportba tartozol a bolygón, aki még tükörreflexes fényképezőgépet használ, mert szükséged van a legnagyobb szabadságra, amit a digitális technológia meg tud adni fényképezés során. Azt akarod látni, amit ellősz, nem akarsz vitát a feldolgozó szoftverrel, nem akarsz várni, míg minden felkészül arra, hogy végre lenyomhasd az exponáló gombot, mert a pillanat az nem köt kompromisszumokat a gépvázaddal, annak fejlettségi szintjével. Szó sincs arról, hogy nem lenne tökéletes egy telefon, vagy egy MILC gép fényképezéshez, de mindegyik olyan eszköz, ami….

Áj! Ez a poszt nem arról szól, hogy 20 000 karakterben erről beszéljek, térjünk a tárgyra!

Megmutatom a lényeget!

Amit látod, ez egy olyan villanás az életből, amikor az alany egy autó lehúzott ablakából menet közben visszanéz a lencsére. Tök boldog a pali (a karanténból kiszökés meghatározó pillanata), pont jó optika van fent a torzítások elkerülése végett, a fény már csak akkor lenne jobb, ha egy órán keresztül tudnád bevilágítani, minden a helyén van. Ritka pillanat. A ritka pillanat tulajdonsága az, hogy gyakorisága, bekövetkezte elég váratlan, és nem sok esetben tart tovább, a másodperc töredékénél. Egy teli kártya fényképből ezt tartod meg, a többi mehet a kukába.

Hogy miért is nem látod azt, amit én látok?

Amikor tükörreflexes (vagy bármilyen)  vázat szándékszol venni, akkor tisztában kell lenned a kiegészítők árával is. Objektívektől kezdve, a szűrőkön, fényeken, vállszíjon át, a táskáig, mindennel! Főleg az aksival! Mert ő adja az energiát ahhoz, hogy a pillanatot ne veszítsd el.

Nem azért vásárolsz gyári aksit, mert menőnek akarsz tűnni.

A posztban szereplő Nikon EN-EL3e cca. 26-28 000 / db. magasságában van, bolttól függően. Ez sok. Amikor a weben rákeresel, akkor 3 420 forinttól vehetsz utángyártottat, és ha kettő kell (mert akkor is kell kettő, ha nem az összes a gépvázban van, de még kettő is necces egy portréfotózáshoz) akkor ötvenezret spóroltál, annyiból meg egy hónapban meg lehet élni – mint megtudtuk a kormányunk képviselőjétől pár éve. Tudod nagyon jól, hogy mit veszel, mert a bolt RÁÍRTA, hogy NEM EREDETI. Vállalod az ezzel járó kompromisszumokat, tudod veszélyeit, hiszen olvastál erről a weben 5 000 oldalnyi rémtörténetet.

A sztori (végre eljutottunk ide is…)

A legutóbbi Kapolcs túrán (azaz kr.e. 10-ben) már néha beakadt a zár – hittem én – néhány sorozat készítésekor. Ez mondjuk egy koncert fotózás közben a halál, mert ott mindenre szükséged van, de rohadt mód. Másodpercenként 10 kép, össz. 16 ugyanolyan ütemben, majd lassítás, közben a pufferből a kártyára írás, szóval elég megterhelő folyamat az összes közreműködőnek. Amikor a sorozat hirtelen egy kattanó akadással zárul a folyamat kellős közepén, majd error felirat, kikapcsolsz, bekapcsolsz a zár a helyére kattan csúnya hangok kíséretében, akkor elkezdesz sírni, mert látod előre a sorsod.  Majd jön 2021 első alkalma, amikor a cimborák illegálban összeállnak, és kimerészkednek csoportosulva, végre előkerülhet az egy éve nem, vagy alig használt kamera, erre mi történik? Folyamatosan elhullik a technika alattad, szóval már köpöd a vért rendesen.
Gáz. Van a vázban 65 000 klikk, itt már jön a zárcsere a statisztika szerint, bár vannak ebből a típusból 100 000 fölöttiek is, amik vígan dolgoznak, de úgy néz ki, nem olyat fogtál ki, vagy nem úgy használtad a géped, ahogyan a „szerencsések”. Zárcsere egy vázban cca. 30-80 ezer között megy, tök mindegy a gyártó. Naná, hogy fázol tőle. De mivel a járványpánik utolsó hónapjait húzzuk, jön a nyár, talán ki is lehet végre mozdulni, ne akkor kelljen vinni a gépet szervizbe, amikor használnád, legyen előtte lezsírozva a javítás.
Cégnél elhangzik a „kapjáok be!” irány a szerviz, elsóhajt a zárcsere utáni vágy, adatfelvétel, ok, megy a cucc a csehekhez (mert minden a csehekhez megy már, a magyar ezek szerint évtizede genetikailag képtelen csavarhúzót használni, így kénytelenek a gyártók cuccolgatni határokon át), jelentkezünk. Jelentkeztek: (…) A jelzett hiba alapján az eszköz alapos tesztelésen esett át, a hiba nem tapasztalható. A hibajelenséget feltehetően hibás memóriakártya okozta. [403] Az expozíciós rendszer javítása és beállítása a gyári értékekre. Zárszerkezet ellenőrzése-rendben van (…)

WTF?

Ok, ez egy 24 ezres kör volt, fasza! Vaaagy, visszajön, tesztelem és mégis szar, mehet a cirkusz, mert abból úgyis olyan kevés van mostanság. A váz megjön, Zap be, kezitcsókolom kitölt, odaad, obi felcsattint, kártya be, markolat fel, aksi be, teszt. Klikk, klikk, CSATTT! Basszameg! Vegye csak le a markolatot, lehet az a probléma! – közli kiskezitcsókolom, én meg csak nézek ki a fejemből bután. Miközben eltűnik vele, ötlet megszület, vázban kártya csere, aksi berak, akadás nélkül darálja a sorozatokat. Kártya csere, ugyanaz. Megy, mint az állat. Kiskezitcsókolom visszatér, aksit kiszed a markolatból, valami sablon alá teszi, majd közli, hogy jahh, ez egy hamisítvány. Én meg nézek ki a fejemből bután. Elkér, vázba be, Klikk, klikk, CSATTT! Elakadt. Majd megint. Majd megint. Szánalmasan néz, megköszön, elköszön, autóig kurvaanyázik.

Miként veszed észre 12 cm2-en azt, hogy hamis aksit adtak el neked, boltban?

Mivel ember nincs, aki vissza tudná nézni, melyik nagy üzletben sikerült ehhez hozzájutni 100 éve, és ha mégis, akkor sem lenne már értelme, megmutatom mi a különbség az igazi, és a hamis aksi között. – amellett, hogy így megszopat egy idő után.

  • A NIKON felirat térköze nagyobb (majd mindegyik esetben azt írhatod mellé; ember nincs, aki erre figyeljen úgy, hogy még nem szaladt ebbe bele)
  • Az érintkezők felülete fényes, nem matt
  • A címke bal alsó sarka kerekített, nem 45°-ban lecsapott
  • A figyelmeztető felirat utolsó sorában nincs kis kör, ellenben az eredetivel
  • A hamisnak 1.14 Ah teljesítményt adtak meg, az 1.41 Ah helyett.
  • A hologramos logót csak akkor tudod megkülönböztetni, ha az eredetivel összenézed
  • A kuka melletti Nikon, vagy SONY E-D felirat nem releváns, mindkettővel árulták

Kétlem, hogy lenne a piacon olyan aksi, amiről nem készült volna olyan elemzés a weben ami leírja, miként vedd észre a különbségeket. Hajrá, mert drága lesz… 

Verdikt

Ez egy cca. ötvenezres bukta volt (Tehát nem, a digitális korszakban sincs ingyen egy kép elkészítése!), ami totál elhanyagolható amellett, hogy lett volna egy olyan fotóm, amit szerettem volna hogy legyen, és mint a pillanat, ez is leszállt örökre.

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com