Reggeli, majd búcsú Le Havre-i vendéglátóinktól, mert át kell helyeznünk magunkat, innentől már túl messze lenne szaladgálni, tehát irány Normandia felső csücske, Le Bourg, annak is egy menő kis kúriája.
Persze olyan nincs, hogy csak úgy egyenesen oda érkezzünk, útközben még van látnivaló bőven. A következő partraszállási helyszín a Juno Beach volt. Itt a kanadai erők szálltak partra brit támogatással, 14 000 fővel. dagály volt, tele aknamezővel, parti akadályokkal német géppuska, és tüzérségi állásokkal. 961 kanadai esett el az első nap, ebből 340 volt a halott, de így is mélyebbre jutottak, mint bármelyik szövetséges egység az első napon. Courseulles-sur-Mer és Bernières-sur-Mer településeket szinte házról házra foglalták el sőt, majdnem eljutottak Caen-ig, ahol a 12th SS Panzer Division Hitlerjugend-be ütköztek. Ez az egység 17-18 éves, fanatikus kölykökből állt, tapasztalt SS vezetéssel. Viszont nemcsak kibaszott agresszívan támadtak vissza akár közelharcban is, de gyakoriak voltak a hadifogoly kivégzéseik is. 1944 augusztusában omlottak össze a Falaise-zsebben, a normandiai haderő német gerincéve egyetemben, amiben kulcsszerepe volt a kanadai, és lengyel haderőnek.
Kanada számára ez azért különleges, mert ez volt az ország legnagyobb hadművelete. A háborúban összesen 45 000 embert vesztettek. Itt, a Juno Beach-en van az egyetlen kanadai múzeum Normandiában.
Irány tovább, jön a következő helyszín, a Gold Beach
Itt láthatók még a vízben a Mulberry kikötő darabjai, ami egy mérnöki csoda volt akkoriban. Képzeld azt, hogy a szövetségeseknek nem volt kikötőjük, de valahogy ki kellett pakolni mindent is a hajókból, mindezt viharos, illetve az apály, dagály miatti logisztikai rémálom közepette. Akkor kikötőt kell építeni, ami követi az apály, dagály mozgást, meg a hullámzást, ami szétszed mindent. Állítólag ezt Churchill mondta a hadmérnököknek, azok meg miután kiköhögtek mindent, amit csak félrenyeltek, elkezdődött a tervezés. Több mint 140, 1600-6000 tonnás úszó betondobozt öntöttek, amik 6-10 méter magasak, és akár 60 méter hosszúak is voltak. A merülésüket ballasztrendszerrel szabályozták, hogy legalább a csatorna közepén ne dőljenek fel. Ezek mellett vittek 8 kilométernyi pontonhidat, amiket ezerke az úszó dobozokra erősítettek, meg kellett oldani csuklókkal, hogy minden együtt mozogjon a vízzel, eloszlatni a terhelést, és követniük kellett az akár 8 méternyi apály, dagály közötti magasságkülönbséget. Mindezt jól lehorgonyozni, hajókat süllyeszteni, amik még jobban elnyelik a hullámzást. Baszki, nyolc nap kellett ahhoz, hogy elinduljanak a vontatóhajók ezekkel a monstrumokkal, amikből egy egész várost fel lehetett volna építeni, majd a csatorna túlpartján elinduljon rajtuk az első hajó kipakolása, ami így nem tartott majd’ fél óráig. Volt egy ilyen az amcsi oldalon, egy másik a brit szakaszon. Az amcsit elsodorta egy vihar 19-én, így átvette a teljes kapacitást a brit oldal, és ezen lehoztak félmillió járművet, 4 millió tonna ellátmányt, meg 2 millió katonát.
A poén az, hogy a németek addig nem hittek a szemüknek, ameddig a 19-ei vihar után még mindig volt működő kikötőjük a szövetséges csapatoknak, és az utánpótlás ipari mennyiségben érkezett. Ekkor Hitler tutira felrúgta a szaros bilijét, mert Calais környékéről (ahová várta az igazi inváziót) elvezényelni a páncélos tartalékokat totál értelmetlenné vált.
Mémorial Britannique de Normandie
Én azt hittem, hogy ez a hely is hasonló lesz az eddigiekhez. Megérkeztünk, megálltunk a parkolóban, ahonnan tulajdonképp még semmit nem lehetett látni. Majd séta egy kavicsos úton, és elérsz egy friss emlékműig, amit 2021-ben, 77 évvel a partraszállás után építettek a britek. Majd jön a sokk (de tényleg az, mert köpni, nyelni nem tudsz, élőben annyira megrendítő az egész). A domboldalon lévő több száz katona fekete sziluettje. Majd miközben sétálsz el mellettük, látod a kihelyezett táblákat nevekkel, katonai azonosítószámokkal, a család pár búcsúmondatával. Elsétálsz az emlékműig, ahol az oszlopokon 22 000 angol katona neve szerepel, akik elestek Normandiában, 1944 nyarán. A vízben még ott vannak a partraszállás mesterséges úszó beton kikötőinek maradványai, szétszórva.
Be az autóba, és irány 100 kilométerrel arrébb, Normandia csücskébe, vár Le Bourg, meg majd a következő poszt…
