Itt már kezdődnek a sztorik a partraszállásról, helyszínekről, szóval legyen egy kis töri, mert nálad is már biztos megkopott az emlékezet. Az az emlékezet, amit vétek nem fenntartani, hiszen ez meghatározza mindazt, ahogy ma élünk Európában, illetve az egész bolygón. 70-75 millió ember halt meg az emberiség legdurvább időszakában, egy szürreális eszme, és elmebeteg lények miatt.
150 000 ember indult a halálba azért, hogy lehetségessé váljanak 80 évvel később olyan apró sztorik – mint a mostani, ami háttérzajkén épp most zúgott fel, a poszt írása közben – hogy egy japán lány, Regensburg egyik bevásárlóközpontjában Hans Zimmer (egy zsidó zeneszerző) Interstellar főcímdalát játssza egy zongorán, miközben egy német férfi a nézők soraiból, egy papírlapból hajtogatott őzet helyezzen a zongorára, tisztelettel és szeretettel. Így vagy úgy, de más lenne a világunk az áldozatuk nélkül.
1944 június 6-án 156 000 katona indult meg a csatornán, Franciaország felé. Döbbenet mértékű előkészítés után tudták ezt megtenni. Egyrészt totál félre kellett vezetni a német hírszerzést a partraszállás helyszíne / időpontja kapcsán, ugyanis a nácik Calais környékén várták a haderőt – mivel ez a legrövidebb út a csatornán keresztül – és nem pocsékszar időben. Másodrészt, kellett belső feszültség a náciknál a hadvezetés kapcsán. Rommel úgy képzelte, hogy jelentős páncélos haderőt kell tartani a partok mentén, és vissza kell verni a támadásokat már a sztori elején, Rundstedt megvárta volna, míg partra szállnak, és arra reagált volna, erre Hitler magához vonta a páncélosok irányítását, és csak az ő parancsára mozoghattak. Bónuszként, nem tartottak elég repülőt a környéken, így teljes volt a szövetségesek légifölénye, ami ellen a nácik nem tudtak mit kezdeni. Harmadrész, technológiailag fel kellett készülni arra, hogy a felszerelést át tudják vinni / dobni a csatornán. Mobil kikötőktől kezdve, a vitorlázógépekig, amik nem csak személyzetet, de járműveket is vittek a hasukban. Időrendben ez történt:
- 00:16 – Pegasus Bridge elfoglalása – Ez azért volt fontos, hogy a Calais környékéről a páncélosokat ne tudják gyorsan átvezényelni a nácik a partraszállás helyszínére, vagy ne akadályozzák meg a szövetségesek szabad mozgását.
- 01:00–03:00 – 21 000 ejtőernyőst dobtak le a náci védelmi vonalak mögé, ami nem indult jól, mert durván szétszórtak a csapatokat, de ez meg is tévesztette a német parancsnokokat, tehát senki nem tudta azt, hogy merre van arccal előre.
- 05:00 – hadihajók tüzérségi előkészítése – Gondolj bele abba, hogy 600-900 kg-os lövedékek tartanak feléd, 40-90 percen keresztül, és feltűnik 5000 hajó a láthatáron. Jelenleg is ott vannak a partokon a méter vastag, több tíz tonnás vasbeton darabok, amiket úgy szórtak szét a levegőben, mintha papírmaséból lettek volna. Ésszel felfoghatatlan, hogy a nácik miért nem vonták fel azonnal a fehér zászlót, mit próbáltak volna megakadályozni, és hogyan…
- 06:30 – amerikai partraszállás – Omaha, Utah partszakasz (nagyjából 54 000 katona)
- 07:25 – brit és kanadai partraszállás – Sword, Gold, Juno partszakasz (úgy 75 000 katona)
A part menti települések ezt az emlékezetet tartják életben hosszú évtizedek óta, és ez volt a mi terünk is.
Veules-les-Roses
A „jól megszokott” normandiai kontraszt. Egy nagyon menő tengerparti halászfalu, amiben még egy Champs Elysées sétány is van (nem, ez nem a párizsi), ami végig kanyarog a mini patakkal együtt a városon át. Tök romantikus, kis hidakkal, vízimalmokkal, éttermekkel, miközben ott van mögötte a közelmúlt történelme, ami nem volt áldozatoktól mentes. Akkor kezdődött a rémtett, amikor a összeomlott a francia védelem, és a németek betörtek az országba. Dunkerque-nél elkezdték pánikszerűen kivonni a brit haderő nagy részét, de nem mindenki jutott el odáig, így volt egy másik lehetőség az 51. hadosztálynak Saint-Valery felé. Legalábbis így gondolták, de addigra a nácik itt jelentően megerősítettek mindent, hiszen keskenyek voltak a kijáratok a partok felé, és ezeket nem volt nagy kaland jól védeni. Szóval, míg Dunkerque viszonylag sikeres visszavonulási útvonal volt, ez a környék elveszett, méghozzá a brit haderő egyik legnagyobb hadosztályával egyetemben (10 000 brit katona esett fogságba, akik többsége csak 45-ben szabadult német, vagy lengyel táborokból), ami sokkolta Londont, mert tudták, hogy egyedül maradtak a háborúban. Veules-les-Roses azért emlékezetes mert itt futott zátonyra P21 Cérons, miután mindennel is lőttek rá, ami csak volt a parton, és úgy vált szimbólummá, hogy ez jelzi a francia összeomlás utolsó óráit. A hajtót a háború után kiemelték, és az egyik ágyúja napjainkig ott van Veules-les-Roses fölötti sziklatetőn.
Fécamp-on át, irány Étretat fehér sziklái
Tovább, mert azért nem mindenhol lehet eltölteni hosszú órákat, szóval a cél Étretat, de azért egy megálló Fécamp-ban, az Abbatiale de la Sainte-Trinité, vagyis a Szentháromság apátsági templomnál. Iszonyat monstrum. Fécamp a 10. században fontos hercegi központ volt (udvartartás, kolostor alapítás, politikai, vallási központ). 1000 környékén (tudod, mikor mi még csak azzal próbálkoztunk, hogy egységes állam legyünk) II. Richard a normann egyházi élet központjává tette. Az apátság legfontosabb „ereje” a Précieux Sang (Krisztus vére) relikvia volt, ami nagy zarándoklatot hozott magával. 1140 körül kezdődött a templom átépítése, tipikus normann gótika, hosszú karcsú oszlopok, rengeteg fény. Bakker, 20 méternél magasabb a boltozat, a majd 130 méter hosszú épületben. Nem tudom, hogy világos e a szitu. cca. 850 évvel ezelőtt tudtak mészkőből ilyen monstrumokat építeni, amiknek „meg sem kottyan” 850 évnyi pusztítás. Felfoghatatlan, hogy milyen tudással rendelkeztek akkoriban, ma meg be kell magad biztosítanod 20 oldalról, ha nem akarod, hogy a frissen felhúzott családiházad ne omoljon a fejedre beköltözés után 20 perccel….Tehát volt itt gazdagság, befolyás, és spirituális központ. A francia forradalomban feloszlatták a szerzetesrendet, vagyonukat elkobozták, a II. VH-ban nagyrészt megúszta a bombázásokat. De nyomás a sziklák felé!
Étretat, ahol voltak gallok, vikingek, ütöttek itt rajta embereken az angolok a 100 éves háború alatt, majd tengerparti üdülővé szelídült, és pl. Claude Monet kedvenc helye is lett az ország mára egyik legismertebb tengerparti látványossága. 1940-44 között totál megfelelő lett a náciknak arra, hogy megfigyelőpontokat, tüzérségi állásokat építsenek a magaslatokra. A sziklamászás, városban csavargás, és totális átfagyás után kaját keresni, majd irány haza, mert még rengeteg minden van előttünk.
