Most estem haza a moziból, és már megint elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a kritikákba… Aaaahhhh…

T. Balog Zoltán!

Ha valami – számomra elképzelhetetlen, de a magyart figyelve… – különös oknál fogva 2014-től is te gyakorlod az oktatásügy felügyeletét, akkor a Végjátékot mindenképp fel kéne venned a kötelezők közé.

Az a mázli, hogy az utóbbi pár hétben, bármennyire is terveztem, de egész egyszerűen nem jutott idő arra, hogy újraolvassam. És jó is volt így. Szép lassan, menet közben esett le minden. Szép lassan jöttem rá, hogy lassan 20 éve olvastam először. Méghozzá a második részt….

Ugyanis az volt, hogy már egészen csöpp koromban próbáltam egyensúlyt tartani a „rúgjunk be valami buliban, azt jó lesz” és a „be a könyveshez, mert köll valami új” között. És valami uborkaszezon volt az akkoriban falt scifi irodalom ügyben, csak borítókat vizslattam, majd egy vállrándítással magamhoz vettem a könyvet. Holtak szószólója. Fingom nem volt, hogy mi ez, Orson Scott Card nevét meg nem is hallottam sosem. Miért kellett volna? Sem ő nem fordult meg a társaságomban, sem én az övében. Megtanultam, hogy ki ez a pali. Mindenki megtanulja, ki elkezdi olvasni. Sőt, arra is emlékszem, hogy sokáig volt a polcon, majd amikor kiolvasva letettem, akkor úgy anyáztam egy csöppet, hogy nem lehetek akkora barom, amiért ezt eddig nem…

A végjáték az emberről szól. Arról, hogy mi mindenre képes félelmében. Mennyire tökéletes, briliáns a pusztításban. Mennyire nincsenek határok. A végjáték sztorija az űrben „kezdődik”, de az emberiség történelmének bármely sötét időszakára ráhúzható. Orson Scott Card nem a jövőbe látó scifi irodalmárok körét bővítette a sorozattal. Nyersen eléd lökte, hogy nem képes lehetnél, hanem képes vagy ERRE! A végső pusztításra. Fajirtásra. Minden elsöprésére. És nem kellenek ehhez megalapozott indokok. Neeem…. Elég az ismeretlentől való félelem is. Nem kell elemezni, vizsgálni, nem kellenek hozzá tudósok, teológusok, vagy a vének bölcs tanácsa. Szemellenzőt fel, és mindent megtenni, hogy az ismeretlen pusztuljon.

114 percben nem lehet elmesélni a Végjátékot. Ezt minden buzi filmkritikus tudhatná, ki olvasta (különben ne kritizálja) a könyvet. Nem lehet lemenni a lélek mélységeibe, miközben be akarsz mutatni egy sziporkázó elmét, a félelem irányította manipulációt, minek nincs határa, csak egy célja van, semmi más. Nem lehet közben bemutatni a technológiát, a harcokat, minden karakter érzelmeit.

114 percben látsz egy keretet. Gavin Hood valószínűleg nem egyszer köpött vért az írás, rendezés és a vágás során. Vágnia kellett, hiszen senki nem ült volna hét órán keresztül a moziban. Plusz még kétszer hét órán keresztül, ha filmre akarja vinni a Holtak szószólóját. És arra van esély, ahogy a IMDb számai mutatják. Viszont még sokkal, de sokkal nehezebb dolga lesz a következőkkel. A Végjáték akkor már csak ujjgyakorlatnak fog tűnni.

Megy a polcra. Kiemelt helyre.

Ps: Jah, és Asa Butterfield pont olyan jó kicsiben, mint ahogy az utóbbi években Benedict Cumberbatch nagyban. Meghajlás, és üdvrivalg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com