Ez a hét legyen a furcsa eltűnések, a különös anomáliák, az öröklött telefonszámok, és egyéb, eddig még fel nem fedezett, meg nem történt rejtélyes esetek hete.
Az októberi hideg áramlatok felsodortak a mélyről olyan dolgokat, miknek semmi keresnivalójuk a felszínen.

Jut eszembe!
A rendszerváltás kormányváltás óta nem néztem hírműsorokat, és tudod mi tűnt fel hajnalban, mikor már úgy döntöttem, hogy be kell kapcsolnom valamit, mi zörög a szobában (turmixgép nincs, tehát csak tv lehetett), mert tök unalmas becsukott szemmel arra gondolni, hogy nem megy az alvás. Szóval, tood mi tűnt fel? Hogy hiányzik a képernyőről a Nap-kelte. Tudod, a magyar királyiról.
Hümmm – hümmögte maga elé Zap, majd elkezdett kapcsolgatni.
Hogy ebben a nagy magyar vibráló katyvaszban, mit tele-víziónak hívnak, mennyi, de mennyi szar van. Volt ma megint Trianoni megemlékezés Semjén fidesz Zsolttal szponzorálva (erről írni fogok basszus egy olyat, hogy nem lesz ember, ki ne hazaárulózna le), volt „mégse bojkottáljuk (al’a lmp-s kis picsa) a plázaépítéseket, mert köcsögkormány”, szerintem se, sőt, építsünk négyet mondjuk Dunaújvárosban, mert ott biztos nincs elég, aztán az volt, hogy inkább megnéztem mit is ír a hogyishívják. Feldzsalsz a hírkeresőre, és ami ott van manapság, az valami botrány. Nemhogy egy fikarcnyi pozitív hírt nem látsz, de elkezdesz öltözködni, a kocsi kulcsot zsebre vágod, és indulni készülsz valami bevásárlóközpontba, mert tele kell tömnöd a lakást konzervekkel, leves porokkal, mindegy mivel, csak tartós legyen jó pár évig, mivel 12perc múlva itt az armageddon, a világ összeomlik, 20millió lesz egy tojás, azt mindenki éhen hal, akinek nincs kedve megennie a szomszédját.

Faszán indult ez a nap is…
Este azt hiszem megnézek valami rajzfilmet. Mondjuk olyat, amiben mindenki happy…

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

7 Responses to Szösszent…..

  1. Krisz szerint:

    Ajánlom figyelmedbe a Happy Tree Friends-et. Pl. ezt: http://www.youtube.com/watch?v=fmWdwK7uEqE
    Érdemes kivárni a második felét 😉

    • Zaphod szerint:

      Ohhh, egek, te nő! Hát nem lehetett kiolvasni, hogy vágyam a vérszomj nélküliség, legalább egy napra?
      😉

      • Sir Artemon szerint:

        Akkor tudom ajánlani a következőket:
        (Farkasok sem lehetnek benne?)
        Micsoda nő!
        Runawaybride
        Hölgyválasz
        A szív hídja, vagy tisztes címén The Bridges Of Madison County
        Vagy egyéb romatikus mesék, amiket nőknek találtak ki. Ne félj, ettől nem leszel egy nap alatt buzi, maximum széplelkű. De az meg már vagy.
        Vagy ha már rajzfilm, vérszomj nincsen benne, de harc igen:
        A kis hableány
        A szépség és a szörny
        Aladdin
        Hercules
        Balto
        Igaztörténetes filmek:
        Fehér Agyar 1.-2.
        Lessie

        No, ezzel elleszel egy napra, esetleg kettőre.
        Ha akarsz még, mondok címeket. :*

        • Zaphod szerint:

          Felsikítottam a röhögéstől!
          Megsütött az utolsó verőfényes nap ebben az évben?
          Emlékszel még rám? Én vagyok a Zap, hahooo!
          Beírsz ide nekem olyat, hogy Micsoda nő, meg szív hídja, meg hölgyválasz?

          Nem szipogok egy pillanatig sem azért, mert elhagyott a pasim! Egyek…. 😀

          Nah, mondok neked olyat, mi eszedbe sem jutott volna.

          Szinbad – A hét tenger legendája

          Zseniálisan szép mese. Meg ott van a (bár ezekben van gyilok) Titan AE, vagy A kincses bolygó. Ilyeneket kell ajánlani egy pasinak, nem faszom kis hableányt!

          Aaahhgggrrr….

          😀

  2. Zaphod szerint:

    Nem, a verdák az valahogy kimaradt az életemből… 😉

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com