Hallottad?

Dehogy, ott sem voltál…

Kézzed el, hogy most hallom, hogy az egyik kollegám felhívta magához a másikat azzal, hogy ez a másik ne beszélgessen a egyik barátnőjével, ki ott dolgozik, mert mivel barátnőstátuszban leledzik a nő, így hát ezt nem illik, meg egyébkéntis…

Nem hittem el.

Aztán mondták, hogy de, higgyem, mert ez itten biza megtörtént, s mivel cáfolat sehonnan nem érkezett, így hát tényként köll kezelni.

Mondtam, biztos vicceltek, át akartok verni.

Nem, nem – mondták ők, és sűrűn bólogattak is, néhol elsikkant egy kacaj, illetve somolygás is életbelépett.

Akkor már nálam is fellépett a fejcsóva, és kimondtam aznap tizenötödszörre, hogy idiótákkal vagyok körbevéve.

Én totál azt hittem, hogy ebből az ember – ha belenő egyáltalán – 30éves korától kinő. De nem! Ismét egy új adat az emberről, a világmindenségről, meg mindenről…

Facebook Twitter Tumblr

2 Responses to Mondom mivan….

  1. Rainmagic szerint:

    Lehet, hogy egyes számú kolléga bejegyeztette kolléganőre a tulajdonjogát.

    Bár ha a csajszi helyében lennék, s ezt meg tudnám igen csak pofánverném egyes számú kollégát…

  2. Zaphod szerint:

    Én meg izééé…. meg nemtudom…
    Szánalmas….

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com