Szóval az volt, hogy bejövök a céghez, magam elé teszem a kávét, megpróbálom a fejemet a helyén tartani, egyszercsak belép egy rakat ember az irodába, és közlik, hogy audit van. Mármint most… (még jó, hogy bele nem léptem…)

Mondom, legyen, és nem bírok elég hálásnak lenni azért, hogy ezzel hétfőn szopatnak.

Bemutatkozik a csaj, és ezt követően rákérdez, hogy mit csinálok most. Már láttam a többiek szemében a kaján vigyort. Azt csak nem mondhattam, hogy épp egy posztot akarok írni a blogomra, miben elsírom magam, hogy nekem milyen szar, tehát elkezdtem neki össze-vissza hazudozni, mire ő erre bólogatással, és körmöléssel reagált. Majd kért dokumentumokat, mik helyéről tulajdonképp a mai napig fogalmam sincs, de megoldottuk. És meséljek, milyen doksik vannak még itt? Mutatom a csajnak, az meg csak néz ki a fejéből. Majd áttérünk egy pár saját fejlesztésre, és pár húúúgatás között felteszi a nagy kérdést: A betűtípus itt nincs szabályozva? Nah, erre már kitört a röhögés, és valahogy finoman az értésére adtam, hogy engem nem kötelez semmiféle betűtípus, mit egy unatkozó titkárnő talált ki, két kávéfőzés közben. És akkor jött a show! A csaj – kb. 15 évvel lehetett nálam idősebb – behajol hozzám, hogy kifejezze dekoltázsa valóját, majd így szól: Mutasson még nekem valami szépet!
A csapat hihetetlen önuralomról tett tanúbizonyságot. Csak akkor sikítottak fel a röhögéstől, mikor becsukódott az auditorok mögött az ajtó.

Pokoli hosszú lesz az éjszaka… valahogy ki kéne bekkelni reggelig, mivel New York Giants – Saint Louis Rams meccs lesz, de előre látom, hogy reménytelen…

Jut eszembe… A Viasat3-on mindjárt kezdődik a Minden héten háború. Zárjuk akkor a ezzel a napot:

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

9 Responses to Minden héten háború….

  1. Évika szerint:

    na és mi szépet mutattál neki? 😀

  2. Sir Artemon szerint:

    Azért azt megnéztem volna, ahogyan behajol, és Te rezignáltan, szemrebbenés nélkül megmutatod… a „szépet”… 😀

  3. szasa szerint:

    Baszki nálam belekötött a hibajavítóba. Azt mondja, miért lett átfestve hibajavítóval és átírva az adat? Baszki unatkozom, és ez a hobbim…állat.

    • Zaphod szerint:

      Ezaz! Akkor meg van a tegnap rejtélye, ugyanis eltűnt a hibajavító az asztalról… Égre-földre kerestem. Akkor valami gyáva köcsög ezt gyorsan eltüntette, míg ide nem értek hozzám.

      Beszarás…

    • szerint:

      Hibajavítót semmilyen hivatalos iratban, feljegyzésben stb. nem lehet használni. Még a papíralapú naplómban sem, szóval, ha elírok egy hiányzást, jegyet, rossz helyre írom be az órám, akkor megannyiszor áthúz melléír, dátumoz, szignóz. El lehet azt képzelni, mi van, ha egy huszonfős csoportban elcsúszok egy számmal? Gyönyörű. 😀 (Nálunk asszem hatóságilag be is van tiltva a hibajavító, mert sosem találok egyet sem …)

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com