Többek között… szóval az volt a legfőbb érv az volt, mi leszoktatott a játékokról (PC), hogy egyszer csak felnéztem a sötét, csillagos égre – hiszen ki kellett mennem rágyújtani, mert a vas a legfőbb pillanatban kezdett el szaggatni, és az ellen folyamatosan legyakott azon a kurva sarkon – , és rájöttem, nem vagyok hülye.

Annyira…

Mert miért is kelljen nekem évente gépparkot cserélni, driverekkel küzdeni, egy szaros játék miatt? Miért vegyek egy kilowattos tápokat, százezres videokártyákat, olyan erőművet, mi számítási teljesítményben röhögve elirányítja a paksi atomerőművet, és a NASA (akkori) komplett űrflottáját (486-osok futottak az űrsiklóban) azért, mert én mondjuk futtatni akarom a Half Life-ot egy csöndes, sötét szobában?

Több mint 10 éve volt… Egek!

A 20. század végére a programozók egy dolgot felejtettek el, méghozzá a programozást. Egyes összeesküvés elméletek szerint (mint pl. az enyém), itten sokkal csúnyább dolgokról van szó, hiszen ha jól dolgoznának, akkor még mindig nyugodt szívvel gályázhatnánk Intel Pentium 1-es gépeken, Woodoo videokártyákkal, 128 MB ram-al felvértezve, 8 GB-os vinyókon (régi szép idők). Node akkor az összes hardvergyártó bezárhatná a kapuit, és az apukák nem a gyerek számítógépére költenék az évi 200ezret, hanem sörre.

Skandalum!

Ez ellen tenni kell valamit, így hát azt az eseményt, hogy én befordulok egy sötét sikátorba, és az gonosz csávó megpróbál kibelezni, ne 200 sornyi kódba meséljük el, mi leírja az egész szitut, elég rá 20 is, a többit pedig hagyjuk a felhasználó gépének számítási teljesítményére, majd ő „kitalálja” mit is kell csinálni. Arról már szót sem ejtek, hogy magát a játékélményt nehogy már a cselekmény adja el, csomagoljuk a szart sztaniolba, tehát ott a vizualitás, kell füst, félhomály, megfelelő gravitáció, es ezeket is szépen terheljük a vasra, majd ő megkeresi, és kiszámítja abból a 4-8-16 GB mennyiségű szemétből, mit a gépre telepítettünk, nem kell azt nekünk pontról-pontra megírni. Ezért naponta húzzuk egyre nagyobbra a kívánt teljesítményt, ezzel jól jár a hardvergyártó, miből nekünk, fejlesztőknek is leesik némi haszon. Kevesebb meló, kétirányú bevétel. Hurrá!
Régen azt mondták, hogy a háborúk az emberiség technikai fejlődésének a legfőbb mozgatórugója, hiszen ezeknek köszönhetjük szinte az összes mai kommunikációs eszközeinket, az űrszondákat, a netet, és talán még a kenyérpirítót is. Régen… Mára az orvostudomány azért képes feltérképezni a DNS láncot olyan sebességgel, ahogy, mert megszületett a Crisis, mihez Pistikének elég erős vas kellett, hogy lássa az ellen kibelezése közben, ahogy minden fűszál külön-külön hajladozik a szélben, és csillan meg rajtuk a reggeli pára. Mintha ez Pistikét kurvára érdekelné, a belek kiontása közben…

De természetesen ez csak egy elmebeteg ember agyszüleménye…

Zárjuk is itt le az okfejtést, légyen hát konklúzió az, hogy jól meg lett vezetve a nép, ezzel jól keresnek azok, kik megvezetik őket, minden megy szépen a maga rendje, és módja szerint.

Eddig…

Aztán elindult a Quake Live, mi böngészőben futtatta a Quake multiplayer módját, majd jöttek olyanok, mint a Need for Speed Word, mi már klienssel, néhol használva az erőforrásokat, de online dzsalt, és már valahol lehetett látni az alagutat a fény végén…

Mi is történt a 20. század vége felé? Isten a nyócadik napon megteremté a p2p hálózatokat, mit nevezhetünk úgy, mint pl. Napster, DC (++++++), Torrent, és még ahogy akarunk. Eljő hát a setétség minden olyan kiadó számára, ki azzal üzletel, hogy adathordozóra nyomja ki termékét. Mert hát lopják a cuccot. Egy lemezt a netre feldobva, egy órán belül 25ezer példányban meg lehet találni a világ legkülönbözőbb részein, és ebből nem jön bevétel. Későn kapcsolva, de rájöttek, hogy kevesebb jachtot, Ferrarit, magánrepülőt, szigetet tudnak venni a fejesek. Ez gáz! Erre megoldás köll!

A megoldás nem más első körben, mint a konzol. Saját fejlesztésű játékgépek, előre meghatározott szabvánnyal, driverekkel, erre írt játékok, majd később az online felügyelet, regisztrációval egybekötve.
Két dolog derült ki ebből. Az egyik, hogy az új játékokhoz nem kell új vas. Úgy 6éves futásciklusuk alatt a konzol gépek bármilyen játékot megjelenítenek, szemben a pC-vel, ahol 6év alatt elszórhatsz 1millát is. A másik pedig, hogy ezt is feltörik, viszont az online közösségbe már nem tudnak oly könnyen bejutni, annak érdekében fizetni köll, így hát fizetnek.

Jééé, itt a bevételi lehetőség! Ellenőrzött környezetet csak a saját szervereken futó alkalmazások tudnak biztosítani. Minek akkor az adathordozó? Hát azért, mert kell találni a földön olyan embert, ki elkezd becsülettel programkódokat írni, és meg tudja valósítani a teljes körű online világot. Kellett pár év ehhez…

És a kilencedik napon megszületett a számítási felhő (Cloud), és vele egyetemben az OnLive!

Mit takar ez az egész? Vegyük ki a játékhoz tartozó képlet hatalmas káoszából a káoszt előidéző elemet, tehát a vasat. Nem kell PC. Nem kell konzol. Tulajdonképp elég egy gyufásskatulyányi doboz, mire felcsatlakoztatod az ethernet kábeled, amit rácsatlakoztatsz a TV-re, és ami kommunikál a játékvezérlőkkel. Ennek az össz. költsége 42 forint, 20 fillér. Nincs 12 magos intel proci, 8GB memória, 150ezres videokártya, 1 kilowattos táp, 1 TB-os vinyó. Ha nincs kis dobozunk, akkor maradhat a PC, konzol, csak egy másfél megás programot kell lehúznod a netről, és minden megy azon, amire feltelepítetted.
Ettől a pillanattól kezdve mindent a központi szerverek végeznek felhőben. Belépsz a virtuális világodba, körbenézel a számtalan játék között, megválasztod, hogy egyénileg, vagy csapatban szeretnél e küzdeni, közös felületre hívhatod a bandát, és az ott lévő játékok 95%-át ingen kipróbálhatod 30 percig. Akkor válik csak fizetőssé a szolgáltatás, ha megragadsz a megszeretett cuccnál. Van 3, 5 napos bérleti idő, mi 3-8 $ (630-1700 Ft ) között mozog, és van megvételi lehetőség, mi úgy 50$ (10600 Ft), plusz az egészet megdobják némi akciókkal. Három nap alatt a mostanság kiadott játékokra kiadni 630 forintot egyszerűen vicc. Ez arra ösztönzi a fejlesztőket, hogy színvonalat hozzanak a játékosok világába. Aki ilyet nem tud, hát elhullik. Majd 11ezres vételi lehetőség (miután szabadon kipróbáltad, nem holmi francos béta demót húztál le) pedig simán bolti ár alatt van, hiszen nem kell költeni vasra, tudjuk mit veszünk, és addig megmarad a cucc, míg a cég működik, hiszen nem fogunk ráülni a lemezünkre, nem lesz adatvesztés egy PC, vagy konzol elhullást követően.

Teszt.

Feldzsalsz az OnLive oldalára, letöltöd a kliens progit, az menten fel is kúszik a gépedre, egy gyors regisztráció, mi nem kér sok mindent, és már bent is vagy az OnLive világában. A menürendszerben választhatsz a beállítások, játékok, mentett játékok, közösségi csatornák közül, és indulhat a buli.
Eddig 147 db játék van fent 15 kategóriában, egyéni vagy csapatjáték módokban, tehát már van kínálat. Induláskor a cucc ellenőrzi, hogy jó e a játékhoz az irányító eszközöd (a 15ezres Logitech Cordless Rumblepad 2-t még nem támogatja, szóval jó lenne ha összekapnátok magatokat, srácok!), és szól, ha WiFi kapcsolattal fekszel a neten. Hogy miért? Mivel minden a felhőben zajlik, ezért köll a nagy sebességű hálózat, rövid ping (válasz) idő. A nagy sebességű hálózat egyik megakasztója lehet a szolgáltató (tehát legalább 5Mb-es net elérés köll), és lehet az otthoni hálózat. Az a tuti, ha madzagon dzsal a pertró. Ennek ellenére én ezt leszartam. Ha a Cisco ezt nem tudja kiszolgálni, akkor….. nem tudja. Na bumm, úgyis csak teszt az egész.
Indulás előtt még irts ki minden olyat, mi zabálja a sávszélességet, szóval ne most akard torrenten letölteni, és visszaosztani a 12 Nasty Girls Masturbating összest.

Különbenis… megmondalak anyádnak!

Lényeg a lényeg, irány a single player mód, indítsunk valamit. A betöltés (nem tudom milyen a mostani játékokhoz képest, mert nem jáccom…) úgy 10-30 másodperc. Közben dzsalnak a videók a játékból, szóval nem áll meg a kép. A játék belső menüpontjai közötti váltásoknál is van pár másodpercnyi szünet (???), plusz a szokásos logók, reklámok, mindenszar, tehát kb. 2-3 perc míg bent vagy a cuccban, és csinálod a dolgod, tehát játszol.
Gyors e? három játékot indítottam. Volt egy baszós-kardozós, valami terepjárós marhaság, meg a Dirt3 nevezetű rali. Ezekről annyit kell tudni, hogy fel sem próbálnám rakni őket a noteszgépemre, mert vinnyogna alattuk, itt pedig a Dirt3 harmadik futamát már sikerült szimplán billentyűzettel megnyerni, mi nem igazán jött volna össze, ha a game agyba-főbe akad. Van egy-két képkocka ugrás, mi akkor is van, ha szar drivert teszel fel a videokártyádra, vagy még nem jött ki a javítás a játékhoz. A kinézet nincs feláldozva a sebesség oltárán. A effektek megvannak, az egész játék teljes funkcióban fut. Biztos bele tudnék kötni, ha kötözködős hangulatban lennék, de akkor mindjárt jönne a védelem, hiszen….

…. mindez amcsi szervereken zajlik, ugyanis Európába még nem értek ide. Már így is csoda, hogy ez az egész működőképes. Ennek az a másik hátránya, hogy nincs fizetési lehetőség egyenlőre.

Egyenlőre… Viszont végre megmutatja azt az irányt, amerre már évtizede tartani kellene a világnak, és amit már nagyon rég szajkózunk rettentő sokan.

 

Asszem ennyi volt. Hol a kávém?

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com