Jött egy levél este. Hírlevél. Asszongya, a független kisgazdapárt ismét kinyitotta a pajtaajtót, kilépett a fénybe. Lássuk a megújulást.

Hogy miért nem megy az összes nacionalistanemzetszocialistahungarista gyökér valami kibaszott szigetre, ahol varrhatnának egymásra különböző hangzatos jelszavakat, hülyíthetnék egymást, lehetne saját alkotmányuk, bibliájuk, hadseregük, törvénykövük, bánom én…. Csak húzzanak innen el a kibaszott trianonozásukkal, ellenségvadászatukkal. NEM KELL ennek az országnak ellenségképet keresni! ELÉG VOLT!!!! Megoldások kellenek, a k….anyátokat!

Miért nem írom ki, hogy a kurva anyátokat? Olvasnak gyerekek is?

Asszongya az idióta az elnöki beszédében, hogy „Ezért felszólítjuk a kormányt, hozzon létre olyan pénzügyi alapot, amelyből kisegítik a forint gyengüléséből bekövetkezett összeg és az induló kölcsönösszeg közötti különbözettel a lakosokat.”

A kurva anyádnak! Hát még hány kibaszott devizahitelest akarsz megmenteni az adómból, bazdmeg? Most komolyan! Nagyon dühös vagyok ettől. A pali, család, akárki felvette a deviza alapú hitelét. Oké.

Meg sem merem említeni, hogy vajon mindezt a felelőssége teljes tudatába tette e, mert a végén valaki ledobja a Zzzzuuuppp… táblát a blogomról. Mert evidens, hogy az összes devizahiteles megfontolt, okos, és előrelátó volt. A hitel felvétele pedig létfontosságú volt a túlélés érdekében. Aki mást mond, az simán hazaáruló.

Nagyjából családok vették fel, egy, vagy esetleg több gyerekkel. Ugye? Jelenleg ezek a családok nem, vagy szinte alig vesznek részt az adózásban, mert ők a gyermekvállalást választották. Semmi baj nincs ezzel, csak bazdmeg, miért kell az ők szar döntései miatt nekem szopni? Nincs négy millió ember, ki a munkájával eltartaná ezt az országot, és nincs három millió, ki adózik, aki el is tartja. 7,5 milliót (mínusz az a 6-700 ezer, ki elhúzott a francba) tartunk el, bazdmeg. Még hány bőrt akarsz lehúzni rólunk, te idióta fasz?

Az elnöki beszédében ez a ….hogyhívják…. Hegedűs Péter nevű barom pali annyit emlegeti az elmúlt 400 évet, hogy azt nem tudom, miként volt ideje közben levegőt venni… Téged érdekel az elmúlt 400 év? Amikor megkapod a fizetési papíroddal együtt az elmaradt gázszámládról szóló figyelmeztetést, akkor eszedbe jut e mikor született Bethlen Gábor?

Van még a beszédében újabb 1000 éves magyar jövő, Teleki Blanka, istenhazacsalád, a magyar föld megvédése, isteáldmegahazát, győzelem, győzelem, győzelem. Jah, meg az van, hogy programot kell csinálni, mi lehet, januárban kész lesz.

Mivan?

Na jó, miközben megy a 48ers-Seahawks meccs  – megjegyzem hogy ahelyett, hogy a Szaniszló Csaba otthonról tweetel, igazán leközvetíthette volna a Patriots-Browns meccset – megírom a tökre megújult FKGP programcímeit, mert biztos nem értek rá az utóbbi 11 évben.

  1. Leszarjuk mi volt, az a lényeg, hogy mi lesz!
  2. Hogyan tudjuk a fidesz földosztogatási őrületét a parasztok javára fordítani?
  3. Milyen új rendszerek életbe léptetésével tudjuk szabályozni, hogy a megtermelt nyersanyagok ne a földön rohadjanak meg azért, mert a parasztot olyan helyzetbe hozzák a felvásárlók, hogy azt nem éri meg azt leszedni?
  4. Mit teszünk a feldolgozó ipar beindítása érdekében?
  5. Mi teszünk azért, hogy a szezonális időszakban a boltok polcain magyar termékek legyenek, azt érje meg vásárolni áruk, és minőségük miatt?
  6. Mit teszünk azért, hogy a parasztot a megújuló energiák használata felé tereljük?
  7. Mit teszünk azért, hogy a világon elterjedő újabb és újabb gazdálkodási technológiákat oktassuk a gazdálkodóknak?
  8. Mit teszünk az oktatásügyben, hogy tereljük a fiatalokat a gazdálkodással kapcsolatos szakokra, szakiskolákba?
  9. Mi teszünk azért, hogy az EU-s pályázati pénzeket maximálisan ki lehessen aknázni, és az a megfelelő helyekre kerül, amik nem feneketlen kutak, átláthatatlan pénzügyi manipulációk, ahol értéket, munkahelyeket teremtenek?

Kilenc pont elég, nem? És egy kibaszott Teleki Blanka sem volt benne, ugye?

Nah, vissza az NFL-hez….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com