Nézzünk egy példát az emberi hülyeségre, jó?

Mondjuk azt, hogy én vagyok az alkalmazottad. Mondjuk azt is, hogy jól megloplak, mert olyan vagyok. Mondjuk kifejthetném azt, hogy ez mire vezethető vissza, mint pl. a körülmények, miket sosem lehet olyan egyszerűen lezárni, hogy „körülmények”, de mostan ezt leszarjuk, aztán lehetek szenvedélybeteg, meg egyéb állatfajta is, de lépjünk tovább, maradjuk a lényegnél, megloptalak.

Erre te rájössz, mert nem vagy hülye, majd kirúgsz, mert nem vagy idióta.

Eddig stimt, ugye? Mindennapos történet, le is zárhatnánk.  De nem, mert mozdulok egy olyat, hogy innentől nem csak egy rémálom leszek számodra, hanem az egyik posztod főszereplője is.

Fogom magam, és (valószínűleg) sorban adom be az (új!!!) önéletrajzomat, miben szerepeltetem a vállalkozásod nevét is. De annyira hülye vagyok, hogy elfelejtem, miért is szűnt meg a munkahelyem.

Nem, ez az utolsó mondat nem állja meg a helyét. Nem hülye vagyok. Valami van, de ez nem hülyeség. A hülyeség egy olyan lökött, felelőtlen, szétszórt, szóval dekoncentrált marhaság eredménye, nem? Ez azon túl megy. Innentől esetté válok. Eddig is az lehettem, de ez most végképp bizonyosságot nyert.

Eszembe sem jut, hogy a leendő munkaadóm majd utánam néz. Pedig igen. És felhív téged, és akkor megkérdez, te meg felröhögsz, majd mondod, hogy a pali – vagyis én – mennyivel loptalak meg, mire sziszegést hallasz a háttérben, és hálás szavakat.

Magyarország, 2012, társadalomkritika.

Totál leálltam az írással mostanság. Erre a sztorira „régen” simán rá tudtam volna húzni az ország működését, hiszen az ország működése az ország lakóitól függ, nem mástól.

Gondold inkább magadtól tovább., míg vissza nem térek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com