Hogyan tudom egy poszba összefűzni azt, hogy immunitást szereztem a mainstream médiával szemben, és hogy ki akartak nyírni tegnap reggel, szóval kell egy dashcam, hogy megmutassam, milyen fantasztikus reflexeim vannak még mindig?

Reggel f6, úton a gályára. Szembe sáv, útlezárás, csatorna építés a kezdés, vagy befejezés felé halad, egy furgonnal egyetemben. Gyorsan. Nem lassít. Zap látja, hogy nem lassít. Csak nem. Mintha faltörő kosként száguldana a cél felé, hogy átszakítsa, megsemmisítse az akadályt. Cca. három másodperc volt, és nagyjából páros lábbal álltam bele a fékbe (a taxis miképp tudott mögöttem megállni, az sosem fogom megtudni).

Ha már éltél át nagy puffot, akkor tudod, hogy három másodperc annyi idő ilyenkor, hogy könyvet tudnál belőle írni. Három másodperc annyi idő, hogy ennyit ritkán élsz végig egy baleset kapcsán, mert tizedek alatt szoktak ezek lebonyolódni, és az is kitesz egy novellát.

A vas már állt alattam, amikor a furgonos az utolsó egy tizedben észrevette, a baj felé száguld, majd rutinból kapta a kormányt balra, azaz felém. Ilyenkor az történik, hogy az autó elkezd harcolni a gravitációval, és minden olyan hatással, amiket egy angol fizikus majd’ 300 éve papírra vetett. A balra rántástól és féktől a súlypont jobb előre tolódik úgy, hogy csaknem maga alá gyűri a vas a futóművet. Bóják, és korlátok repültek a furgonnal együtt, miközben főszereplőnk meglátta, pont arra rántja, amerre nem szabad, így ellenkormányzott, minek hatására a jócskán magas súlypontú furgon meglódult az ellenkező irányba, így az orra már nem, viszont a komplett tömegközpontja felém kezdett sodródni, mindezt már két keréken.

Ez a pillanat azért jó, mert van időd gondolkozni. Tehetetlen vagy, nincs az a lény, aki ebben az esetben kicsatolja magát, feltépi az ajtót, kipattan a kocsiból, és menekül 50 métert, mert a sztori mindössze 0,3 másodperc, de az agynak elég ez arra, hogy végiggondolja, milyen csúnya lesz, amikor levágják rólad a furgon darabjait, majd az autód oszlopait, leszedik a tetőt, kivágják az ajtót, majd a hős tűzoltók kiszedik a maradványaidat az autóból, zsákokba. Itt a köréd helyezett 3 légzsák nem ment meg. Azok még soha nem tartottak vissza teherszállítót, max. nem hagyták szétszóródni a páciens különböző testrészeit.

Pedig az életben lett volna még dolgom, nem is kevés.

Lehet kopott gumik voltak rajta, vagy épp ott sima volt az aszfalt (kizárt, pesten vagy, baszki…) de nem tapadt le a két keréken felém dőlő tonnamennyiség, inkább valahogy kicsúszta magát, és amikor helyrebillent – tőlem úgy 3 méterre – egyből visszatért a saját sávjába, eltalálva az ott lévő útpadkát, és végre megállt.

Szóval, kell egy dashcan, mert ilyen szituk egyszer az életben, és tök jó lett volna megörökíteni, ahogy az ABS bedarál, mint állat, az a tonnamennyiség meg oldalvást fordulva dől, csúszik a szélvédő irányába…

És akkor…

Tegnap este beugrottam az RTL online felületére, mert volt egy interjú, amit meg akartam nézni. És akkor döbbentem rá, hogy mennyire brutálisan más az mikrokörnyezet, amiben élek – ami számomra evidens – attól, amiben a mainstream média fogyasztói mozognak. A kérdező fél úgy állt az engem érdeklő témához (személyekhez), mintha egy más bolygó civilizációját tanulmányozná, én meg azon töprengtem, vajon melyik bolygóról jöhetett, amiért úgy teszi fel a kérdéseit, mint egy retardált majom. Annyira idegen lett – talán sosem volt természetes – tőlem a szenzációhajász, semmitmondó tartalom fogyasztás, hogy csak pislogni vagyok képes, amikor valahol, valamilyen környezetben ez lesz a téma. És valószínűleg a szemétfogyasztó pont ugyan így van velem, amikor közlöm, hogy fogalmam sincs, hogy épp milyen bulvár sztoriról, facebook mocsokról, álhírről beszél.

De akkor most hogy kapcsolom össze a két sztorit?

Megvan! Az a tegnap reggeli gyökér, tutira a kibaszott telefonján sasolta a facebook üzeneteit (mert aki lemarad a szarról, az elvágja magát a csordatudattól, és semmit sem ér), minek következményeképp csak azért nem temetnek holnap, mert valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag megéreztem, itt ki akarnak nyírni…