Vegyél egy évtizedeken keresztül futó, és fejlődő társaságot, ki operációs rendszert kezdett el fejleszteni kiskorában, majd a hozzá tartozó irodai programcsomagokkal belopta magát a céges hálózatokba, mi stratégia annyira bevált, hogy az évek hosszú sora után a vállalat terméke, azaz operációs rendszere megkerülhetetlenné vált a világ számára. Ettől a pillanattól kezdve bármilyen fejlesztést, újítást, és az ezzel járó hibákat, bakikat le tudta nyomni az emberek százmillióinak a torkán, senkinek nem adatott meg a váltás más rendszerre.

Voltak a világban próbálkozások nyílt forráskódú operációs rendszerekre, de mind hamvába holt kísérletnek bizonyult, lehetetlenné vált, ugyanis már mindenki a nagy testvér dokumentum formátumain, segédprogramjain, játékain nőtt fel, mik olyan belső tulajdonságokkal rendelkeztek, hogy nem volt opció a platformváltás. Már nem is próbálkozott vele az emberiség. Megszoktuk a bugokat, kék képernyőket, belassuló rendszereket, vírustámadásokat, gépcseréket. Életünk szerves részévé vált a folyamatos küzdelem, mit már nem is nevezhettünk nevén, egyszerűen csak vicces videókat, mémeket készítettünk a gondokból, majd éltünk vele tovább. Még az sem érdekelt minket, hogy ezért fizettünk. bár nem mindenki, de a többség igen, ha csak átvitt értelemben, OEM termékként, egybe építve a gépével.

Párszor próbáltak minket tech lapok arra figyelmeztetni, hogy a gépünk alap rendszere rendszeresen kommunikál kormányzati hivatalokkal, bármikor lehallgathatóvá, ellenőrizhetővé válsz, de az erre a rendszerre születő generáció már nem volt olvasóképes, függővé vált a korlátozott közösségi média, vagy a webes kereső rendszereknek hála, nem ismert olyan írókat, mint Orwell, a moziban látható poszt apokaliptikus filmek nem rémisztettek, elgondolkoztattak, hanem vonzottak, szóval minden szépen ment egy bizonyos terv szerint.

A nagy terv. A nagy tervnek volt egy magasztos szándéka. A globális ellenőrizhetőség. Kormányzati körökben a terrorizmus elleni harc volt a kulcsszó, a hátsó szobákban viszont az a napi ezermilliárdos reklámpiac lobbizott ezért, kinek egyetlen feladata a célközönséghez eljuttatni a célreklámokat, ezzel irányíthatóvá tenni a világot. Ha reklámmal eléred, hogy a te hamburgeredet vegyék, majd a te fogyasztó teádat igyák hozzá, és a mindezektől kialakuló rákodra a te gyógyszeredet szedjék, akkor ezt követően bármit elérsz.

Eddig sem volt túlzott gond az irányítással, megfigyeléssel, de a rendszert megakasztotta, hogy az operációs rendszerért fizetnie kellett a felhasználónak, mit különböző alternatív rendszerekkel kerültek meg, és ami megnehezítette a szabad információáramlást a nagy testvér, és a felhasználók között. És akkor húzzunk egy szokatlant. A nagy testvér hatalmas kampány kíséretében jelentette be új termékét, mi nem csak a médiában, de minden egyes számítógépen egyszerre buzdította a felhasználókat a váltásra. Méghozzá ingyen. 2015 július 29-én ingyen hozzáférhetsz a termékhez, még akkor is, ha eddig jogosulatlanul használtad az eddigi munkánkat. Csodás lépés. hárommilliárd potenciális fiú-lány, kikről augusztus elsején minden bensőséges információt be lehet szerezni, és ezt senki nem tudja megállítani, még akkor sem, ha Anonymus az igazsággal plakátolja ki a bolygót. A világ rezisztens lett az összeesküvés elméletekre, ha a közösségi médiáktól való elszakadása akár csak egy pillanatra is veszélybe kerül.

Üdv a Windows 10 világában.

Zap
2015 júliusa

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com