“Amennyiben azt látod, hogy a könyvelőd szarabbúl néz ki, mint te, hát kezdj el keresni egy újat.

Csóró KKV-s közmondás

A hét kérdése, hogy vajon mennyit keres egy fogyasztóvédelmis, milyen iskolai végzettség kell hozzá, és hol kell jelentkezni? Gondolom a minimum, hogy egy mondatot hiba nélkül le tudjon írni az ember gyermeke, ami jelenleg nem igazán jön össze, de gyakorlok. Ha én egyszer fogyasztóvédelmis lennék, és esetleg odáig tornáznám fel maga, hogy a hatalom egy bizonyos része központosulna a kezemben, a magyar e-kereskedelmi egységek 90%-át másnapra bezáratnám. Vizsgálat nélkül. Aki beszól, arra ráküldök egy csapatot, ami tutira egy halom szabálytalanságot fog felfedezni, így az első 20 vizsgálat, és annak nyilvánosságra hozását követően a többi elfelejt ugatni, és inkább elmegy a földekre kapálni, behúzott farokkal. Bővebben erről jövőhéten…

És igen, és az OldBoy 2013-as adaptációja akkorát bukott, mint a Góbi sivatag, és erre megint nem fogadtam abban a pillanatban, hogy Spike Lee bejelentette a forgatást. Az a mozi egyszerűen nem tudott jobb lenni (Ezt most kivételesen úgy, hogy nem láttam, de nem is fogom megnézni, mert ha ekkora szentségtörést elkövetek, holnap rám zuhan egy teve). Spike Lee meg akkor is egy fasz, ha olyan filmek vannak a háta mögött, mint a Malcolm X, vagy A belső ember. Megmutatom mekkora különbség van a két mozi között. Nézd a számokat:

Az Oldboy epic! Egy megismételhetetlen, egy olyan mozi, ami egyszer volt, és kész. Minden pillanata pont jó, pont tökéletes, ennél jobbat ebben a műfajban, témában, ebből a sztoriból nem lehet kihozni. Olyan, mintha valami hülye újraforgatná a Casablancát, a Szakaszt, vagy a Csillagok háborúját, és a Millenium Falcon ülésébe betenné Justin Biebert. Néha kibaszott jó filmeket képesek forgatni keleten, és bár az amcsiknak van pénzük felvásárolni a jogokat, leforgatni újra a mozit, viszont nincs képességük erre, hiába az anyagi dőzs.

Az Oldboy megismételhetetlen jelenete, mit az amcsiknak akkor sem jönne össze, ha kockáról-kockára másolnák.

Mára ennyi, essünk neki a melónak, így péntek délután. De előbb adj egy kávét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com