Tegnap úgy döntöttem, hogy szabadnapot adok magamnak, és totál nem csinálok semmit, max.  pár klikkelésre vagyok hajlandó a weben, és akkor…

Youtube, élő adás, beküldött képek elemzése, by Budai Petur (Péter)

Budai Petur / Péterről annyit lehet tudni, hogy a Pixinfo (Digicam) egyik szakúságírója volt, talán a Rendezvény Média esküvői fotósa (is), bár remélem a referencia képek nem az övéi, csak úgy odaestek… Ami a lényeg, hogy elindította a Digiretus.hu oldalt, és a saját Youtube csatornáját, ahol képszerkesztés mellett foglalkozik a vasakkal, technikákkal, gyakorlatilag mindennel, ami a fotózás. Tök hiánypótló cucc azoknak, akik rajongani szeretnének ezért a szakmáért, és csak magyar nyelven értenek. Nem jó (még), szörnyű sokat kell tanulnia ezt az előadásmódot. Van kitől, mert a weben jó pár olyan fotós működtet csatornákat, kiktől leteszed az arcod, viszont jó iparos ember, akitől lehet szakmát tanulni. Az ilyet jól meg köll becsülni, várni arra, hogy fejlődjön.

Petur, könyörgöm, nézz Fstoppers, Glyn Dewis, Kai W, Karl Taylor, vagy bánja a tököm milyen videókat, mert ha csak innen-onnan veszel át momentumokat, akkor te leszel az ország legjobb fotós előadója, meglásd. És még azt is megbocsájtjuk, hogy a „picit” szót annyit használod egy videó alatt, mint ahányszor egy ember, egész életében.

Noh, a lényeg! A tegnapi képelemzéses adás felvételét szeretném mindazoknak küldeni / ajánlani, akik fényképezőgépet vesznek a kezükbe, és úgy gondolják, hogy nem kényszerből van most ez a pillanat (kell az asszonynak a kurva kép a kurva gyerekről, ahogy elfújja a kurva gyertyákat, de úgyis tudom, hogy kurva szar lesz, mert kurvára utálom ezt a nyavalyát), hanem azt gondolják, hogy magukban rejlik a vizuális kifejező mintapéldánya.

Előre közlöm, NEM REJLIK! Komolyan mondom, NEM! Van ilyen. Húsz évente biztos, nagyjából 10 000 000 : 1 erre az esély, és mázli az, hogy ha pont az az egy, fényképezőgépet vesz a kezébe.

2002 az év, amikor az első képeimet lőttem digitálisan. Hogy előtte mi történt, azt nem tudom, mert nagyjából abban az évben estem át egy totális, a céggel szinte párhuzamosan megesett adatvesztésen. Először, és tutira utoljára, mert így megtanulja az ember gyermeke, hogy ne legyen hülye (kicsit fáj, ha mindened oda lesz akkor, ha már csaknem teljesen élsz az egyesek és nullák világában), és baromi sokat – de sosem eleget – költ a folyamatos adatmentésekre.

16 év alatt összegyűlt 40 276 fotóm. Ennek mondjuk a tízszeresét lőttem, de az évek alatt kialakult önismeret megtanított – legalább erre – kukázni. Elkezdtem építeni egy magazint a fotózásról, aminek az volt a célja, hogy közérthetően magyarázza el az embereknek, mi a fasz az a záridő. Elmentem tanulni ezt a szakmát, és kaptam róla papírokat, mivel életem egyik legnagyobb baklövését követtem el, de legalább találkozhattam olyan emberekkel, mint pl. Kisbenedek Attila, vagy Baki Péter, tehát azok egy vékony szeletével, akik nyakig benne vannak ebben a világban, és nagy élmény volt hallgatni őket. Olvastam, tanultam, benne van a lábamban talán több ezer km annak érdekében, hogy megtaláljam azt, és úgy, amit senki eddig, vagy nem úgy. Életemben egy db. pályázaton indultam el, amit megnyertem. Nem azért, mert jó volt a fotó, hanem azért, mert tudtam reagálni a pályázat témájával kapcsolatban, egy aktuál”politikai” témára is, így gyakorlatilag egy összekacsintás jött létre az bírálókkal, szóval a konklúzió:

Ennyi idő alatt én egyetlen egy olyan képet nem tudtam lőni, mi érdemes lenne arra, hogy az megjelenjen egy komoly fotós lap bármely oldalán.

Szóval, Perurnak itten vagyon egy több mint két órás képelemzéses videója. Nagyjából egy óra múlva már látszik a fején, hogy borzalmas dologba kezdett bele, mert ennyi szart nagyon fájdalmas nézegetni.

Azért baromi jó az anyag, mert ez valahogy megpróbál rávilágítani arra, a fotózás nem arról szól, hogy meglövöd te is azt, amit már előtted 4 687 654 alkalommal meglőttek aznap, hanem arról, hogy mesélsz. Elmesélsz egy sztorit. Tök mindegy, hogy milyen géppel, technikával, milyen nyersanyagra, csak mesélj. Ne magadnak (vagy ha igen, azt tartsd otthon, mert biztos jól néz ki bekeretezve a faladon), hanem totál vadidegen embereknek mondj el érthetően történeteket.

Ehhez kell hhhmmmm…. 40%-ban tehetség, 60%-ban kőkemény tanulás. Nem vagy születésed pillanatától Szipál Márton, vagy Annie Leibovitz, és ők sem úgy születtek, hogy egyből tudtak címlap képeket lőni, mikre mindig emlékezni fog a világ. Ha tényleg szereted, tényleg ezt akarod csinálni hobbi szinten JÓL, akkor dolgozz meg érte, és közben kialakul benned az a látásmód, hogy eszedbe nem jutna olyan szemetet megmutatni a világnak, amivel Petur tegnap szembesült.

Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com