Láttad, apu kidobatta a nép elé a jövő évi költségvetést. Én, mint rendes családtag, egyből bele is néztem, hogy mi a stájsz, merthogy mégiscsak közös kasszán vagyunk, vagy mifene. Amúgy a költségvetés egy igen érdekes olvasmány, sőt, akár suliban is kéne belőle órát tartani, hiszen jól meg lehet világosodni belőle, és majd felelős választópolgárként eldönteni, a családfő mennyire sikeresen kezelte a kasszát. Ugyanis az van – tisztelt választópolgár, ki eddig elvhű volt minden elvéhez, és annak képviselőihez –, hogy ha hiszed, ha nem, éhendöglés előtt 14 perccel eltűnik mindennemű elved, és ekkor Angus steak-ként tekintesz a szomszéd, 78 éves Józsibá különböző testtájékaira is. Szörnyű egy szituáció… Bezony!

Ha nézed a listát, akkor a lista nagy. Mert a listák már csak ilyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Van benne nagyon-nagyon fontos tétel, mint pl a fizetések, azok járulékai, van benne némi egészségügy, oktatás (mire -37 milliárddal kevesebbet osztanak jövőre), meg vannak „Egyéb gazdasági tevékenységek és szolgáltatások” mire 245 milliárdot fordítunk. Aztán itten vannak a stadionok. Mert nehogy azt hidd, hogy vége a kiemelt futballtámogatásnak. Elment az eszed? A fradi kap még 60 millát, mert kell, és amúgy az össz. számla majd 64 milliárd. Tudod mi ennél kevesebb? A Szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése, szakmai feladatok támogatása. Az csak 42. Millió… Az még jobb – ha már a kölyköknél tartunk – , hogy a gyermekonkológiai hálózat beéri 20-al.

Amúgy apu költségvetési tételeit átnézve, hhmmm… hogy is mondjam. Azt ígérte, hogy olcsóbb lesz a zállam. Egyáltalában nem lett olcsóbb a zállam. Majd 100 milliárddal viszont drágább lesz (és ebben még benne van a net adóból szánt aprópénz, ami már nincs, mert megszűnt). Azt is mondta, hogy jó lesz itt a lét, mégis 350 milliárddal megvágja a jólétre szánt összeget. Viszont majd 90 milliárddal többet költünk erdőre, vadra, halra, mihez jobb ha hozzászoksz, és megtanulsz tüzet csiholni kova és öngyújtó nélkül, illetve jól jön még az íjkészítés, nyúzás, és bőrkikészítés tudománya, mert ha – bazdmeg – itt hegyekben lesz az erdő, meg a vad, akkor az azt jelenti, hogy bebaszott az iparosodásnak, és a munka alapú társadalomnak. Vagy várjál? Most munkaalapú, vagy 5 éve volt az? Kezdem elveszteni a fonalat néha…

Egy jó hírem van kedvesem! Van visszatérési alap. Ott a kasszában 207 millió. Tudom, nem nagy pénz, de majd beszélek apuval, és ülhettek fel a repülőre, azt jöhettek haza!

Ott van még 270 milliárd a START munkaprogramra. Apu ennyit szán a rabszolgáknak. Gyakorlatilag 100 milliárddal többet tesz be, mint 2013-ban. Ejnye! Fater…. 2013-ban, és 2014-ben sem hitte el senki a bolygón (2millió fidesz szavazón kívül), hogy ezzel ér csökkenteni a munkanélküliségi statisztikákat. Most plusz 100 milliárdba kerül az, hogy újra megpróbálkozol ezzel a trükkel. Köszi…

Az egyik legnagyobb poén, hogy 445 millióba kerül a nemzeti dohány nonprof működtetése. Érted? Hova a faszba tűnt a koncessziós pénz? Vagy a hatósági árazásból fennmaradó? Ez tudod miért profi? Mert kiderült, hogy az ország legvéresszájúbb dohányzásellenes gyökerei is nyomják az adójukat a dohánypiac működtetésébe. Pufff…

Amúgy tudtad, hogy 13 milliárdot kap a Beruházás ösztönzési célelőirányzat? Az apu irányítása alatt azt tudta elérni, hogy most lesz egy gumigyár. Aminek az elkövetkezendő 50 milliárdnyi járulékát mi álljuk. Te, meg én. Meg közben azt a cuccot, aki ezt elérte. Fasza a víz, ugorj egy seggest…

Figyelj, én nem vesézem tovább, mert kezd az egész nagyon szürreálissá válni, és rengeteg, fontosabbnál-fontosabb dolgom van ezen kívül. Illetve, csak fontosabb dolgom van. Itt a lista. Kisebb, mint a nagy lista, viszont az ebben szereplő 422 milliárdot azért lehetne nélkülözni, és mondjuk tudnám ezen faszságok helyett ajánlani azt a kibaszott bankadó eltörlését, minek következtében az októberi össz. banki költségem 15 rongy lett…. Szopjálleorbánviktor!

Magyar alkotmányos identitás kifejezésre juttatása, nemzettudat 50 000 000 Ft
Nemzetstratégiai Kutató Intézet 1 200 000 000 Ft
Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 300 000 000 Ft
Nemzeti Örökség Intézete 321 800 000 Ft
VERITAS Történetkutató Intézet 260 000 000 Ft
Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont 887 700 000 Ft
Magyar Nyelvstratégiai Intézet 133 300 000 Ft
Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ 1 485 700 000 Ft
The Hungary Initiatives Foundation támogatása 612 400 000 Ft
Bocuse d’Or szakácsverseny 2016. évi európai döntője 301 600 000 Ft
Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány támogatása 1 010 000 000 Ft
Nemzetpolitikai tevékenység támogatása 3 816 400 000 Ft
Bárka Színház támogatása 178 900 000 Ft
Állami Ménesgazdaság 501 400 000 Ft
Szilvásváradi Lovasközpont fejlesztése 830 000 000 Ft
Határon átnyúló vidékfejlesztési feladatok támogatása 45 700 000 Ft
Hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzésének, népszerűsítésének támogatása 359 400 000 Ft
Lovas rendezvények támogatása 107 500 000 Ft
Igyál tejet program 2 300 000 000 Ft
Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ) támogatása 2 862 800 000 Ft
A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása 1 400 000 000 Ft
A sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatása 750 000 000 Ft
Állami erdőgazdasági társaságok szakmai feladatainak támogatása 1 050 000 000 Ft
Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása 50 000 000 Ft
Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatása 200 000 000 Ft
Szolidaritási programok (Visszatérési alap) 269 900 000 Ft
Szolidaritási programok (Külső Határok Alap) 2 144 500 000 Ft
Gazdasági Zöldítési Rendszer 4 886 300 000 Ft
NER300 projekt megvalósítása 2 356 800 000 Ft
Útdíj rendszerek működtetése 15 000 000 000 Ft
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. működtetése 445 300 000 Ft
Megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületek támogatása 316 800 000 Ft
 KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM Beruházás ösztönzési célelőirányzat 13 470 800 000 Ft
Eximbank Zrt. tőkejuttatása 18 000 000 000 Ft
Hit- és erkölcstan oktatás és tankönyvtámogatás 2 392 100 000 Ft
Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása 1 858 200 000 Ft
Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 2 100 000 000 Ft
Győri ETO Futball Club labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 240 000 000 Ft
Budapest Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 240 000 000 Ft
Pécs labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 500 000 000 Ft
Nyíregyháza labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 500 000 000 Ft
Budapest Illovszky Rudolf Stadion labdarúgó sportlétesítmény- fejlesztése 500 000 000 Ft
Zalaegerszeg labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 500 000 000 Ft
Kaposvár labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 240 000 000 Ft
Kecskemét labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 240 000 000 Ft
Budapest Hidegkuti Nándor Stadion labdarúgó sportlétesítmény- fejlesztése 240 000 000 Ft
Paks labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 240 000 000 Ft
Pápa labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 240 000 000 Ft
Békéscsaba labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 240 000 000 Ft
Mezőkövesd labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 180 000 000 Ft
Kisvárda labdarúgó sportlétesítmény-fejlesztése 800 000 000 Ft
Nemzeti Stadionfejlesztési Program tartalékkerete 420 000 000 Ft
Nemzeti Olimpiai Központ beruházás támogatása 44 272 200 000 Ft
Szombathelyi sportcélú beruházások támogatása (Szombathelyi Haladás Stadion fejlesztésének támogatása) 4 974 200 000 Ft
Székesfehérvári Sóstói Stadion fejlesztésének támogatása 4 500 000 000 Ft
Diósgyőri Stadion fejlesztésének támogatása 2 750 000 000 Ft
Hittanoktatás támogatása 3 100 000 000 Ft
Ferencvárosi labdarúgó stadion fejlesztése 60 000 000 Ft
Start-munkaprogram 270 000 000 000 Ft
Nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, terjesztésének támogatása 2 900 000 000 Ft
Művészeti alkotások új irányzatai, új kulturális kezdeményezések támogatása 510 000 000 Ft
Tagged with →  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com