Évekkel ezelőtt láttam róla képeket, és minden évben ki akartam menni, de valahogy elfelejtődött, más program volt, egyéb kifogás, de igen, általában elfelejtődött.

Most, hogy egy nap volt az összes BNV őrület, így lássuk, hogy mennyire erotikus, az erotika expo.

Akkora kontrasztot adott a tuning kiállítás után, hogy hátra kellett lépnem két lépést, nehogy eldőljek. A mennyországból, a pokolba. Ateistáknak: Monte Carlóból, egy szerb kisváros kuplerájába, hajnali kettőkor. Autistáknak: Őőőőőüümmmhhüümm… (bocs!)

Még ezzel sem nagyon fejeztem ki a sztorit, mert hihetetlen…

A K-pavilon, mi nem nagy, mivel kicsi, lakókocsiból jegyvásárlás, biztonsági őrök, és a szokásos szúró-vágó szerszám kérdésük, majd egy seggre pacsi, és ott állsz egy fekete függöny előtt. Majd belépsz…  Majd sokkot kapsz…

A nagy, illetve nem túl nagy, de annál sötétebb terem összesen ….. várj, számolok…. 7 kiállítóval büszkélkedhetett. Őőőőő… a kiállítót, most idézőjelbe teszem, jó!? Tehát, 7 vásári árussal, kik éppenhogynem karton dobozokból rakták össze standjukat, a nagy setétségbe. Vagy lehet, hogy volt kartondobozos is? HHmmm…. Ezeknél volt újság, DVD, dugás segédeszközök, és NAPSZEMÜVEG. Komolyan! Talán a legnagyobb kirakodó, egy napszemüveges pasi volt.

Nagyon rossz…. meghalsz!

És a színpad, hol két csaj vonaglott unott arccal. Ekkor kezdtem el keresni a csarnok további részeit, de ha a csarnoknak voltak is további részei, hát tök üresek lehettek, ugyanis csak ennyi volt a sztori. Ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy most én itt tulajdonképp mi a francokat fogok csinálni, majd idegből kimentem rágyújtani.

Majd amikor lenyugodtam, dühből pofánvakuztam valami tyúkot, ki állítólag a pornó oszkárjának díjátadójára érkezett. Annyira ronda lett, hogy nem tudtam még utómunkálatokkal sem rendbe hozni, de megérdemli a ribanc nő…

És akkor elkezdtem téblábolni, mi rosszabb volt mindennél, de basszus…. Négy rongy a beugró, nem lehetek itt 8 percet, valaminek csak történnie kell. És akkor…. És akkor színpadra lépett valami dagadt, agyon szilikonozott cucc, kiről később kiderült, hogy nő volt egyszer, de aztán valami VV lett belőle, és ez feljogosítja arra, hogy közönség előtt a hüvelyéből aranyszínű golyókat húzzon elő.

(Ettől a VV-től eskü, hogy valami megmagyarázhatatlan kémiai vegyület szabadul fel az agyamban, és ennek hatására kell keresnem egy ablakot, ami egyrészt jó magasan van, másrészt törékeny annyira, hogy kizuhanásom eredménye egy kupac csont, és húsfoszlány legyen, végképp befejezve pályafutásomat azon a bolygón, mit egyre jobban nem értek.)

Hát, ha már elkezdtem sírni a röhögéstől, akkor nézzük ezt tovább, mert hátha belefutok még valami poénba.

Erre megjelent egy másik  – állítólag VV – csaj, totál részegen, a színpadon botladozva.

Tök váratlan helyzetekbe tudok keveredni, és ezek általában úgy sülnek el, hogy készül róluk legalább egy jó, vagy majdnem jó poszt, ki lehet tárgyalni a sztorit, lesz belőle móka, kacagás, vagy valami hasonló, és éreztem, ez most az a pillanat. Nem az volt.

Ezt jól végignézte a közönség, és akkor feltántorgott két tyúk, hemperegtek a színpadon (igen, biztos szédültek a körömcipőben), majd felment hozzájuk egy pasi, kit nemes egyszerűséggel leszoptak. Tádááámmm… És még mindig csak úgy 25 perc telt el. Én meg kutattam a témát, de a téma elbújt a setétben, vagy hóvakságot kaptam a bulvárpornós izééktől.

Az idő telik, nomeg múlik. Telefon, még egy cigi, vissza, tébláb. Majd feljön egy szőke maca, ki állítólag valami rohadt nagy sztár ebben a világban – akit a közönség nagyon szeretett – , és közli, itten biza pornó színház van! Érted? Pornó színház. Nézem, és tényleg. Az egyik sarokban, függönnyel elkerítve, biztonsági fazonok által őrizve, be lehet menni az előadásra.

Nem volt egymás beleit kiontani készülő tömeg, erre a cuccra. Viszont volt egy pár fiatal srác / csaj, kik röhögve fizették be a beugrót, mondom egy életem, meg egy halálom, és egyébként is, miafrancot csinálnék itt, ha nem pornószínházba mennék (Színházak éjszakája megvolt? Arról is jön egy poszt, ha ezeket a szarokat befejezem.), így hát odamentem a kopasz köpcöshöz, és rákérdeztem.

Rá akartam kérdezni, hogy akkor itten most a Sok hűhó semmiért, vagy a Vízkereszt, vagy amit akartok lesz műsoron, de akkora karja volt, mint a két combom, szerintem nem vette volna az adást. Mereven közölte, hogy két rongy a beugró az aberráltaknak, óránként van egyszer, 20 perc előadás, és jobb a műsor, mint a színpadon, mert itt élesben dugnak meg valakit, miután jól kimaszturbálta magát, és hogy most a szőke jön.

Harapod az oxigént röhögés közben, eskü! Kínodban.

De most vegyük ezt komolyan. Ha ez egy nívós kiállítás, nagy területen, elkülönítve számtalan, jól felszerelt kiállítókkal, hosztesz csajokkal, pornósokkal, playmate macákkal, akkor minden második palit 30 percenkén újjá kell éleszteni. És tök mindegy, hogy éppen nagykorú kölyök, vagy nagypapi. Ez tény, nincs ezen mit vitatkozni. Egy ilyenre az ember fiának egyszer kötelező elmennie. Ilyenek vagyunk, azt jóccakát. De basszus, amikor én még gyermek voltam, és a haverokkal bejártuk a csaknem 20 évvel ezelőtti siófok legmelegebb helyeit, ott olyan nők táncoltak a színpadon ruha nélkül, 5 centire az arcodtól, és annyi dögös kurva lebzselt az arabok körül, hogy egy egészséges tini erre négy hétig veri a farkát. Erre bemegyek egy olyan helyre, hol hivatalos álláspont a dugás bármilyen helyzetben, bármennyi ember előtt, erre olyan nők jönnek velem szembe, hogy az egyik felét bezavarnám az iskolapadba, a másikat meg elküldeném nyugdíjba.

Pornószínház.

És akkor mondja a pali, hogy siessek, mert elkezdődött. Oké! Léptem egyet sietve, és már elém is tárult a fal melletti matrac, és két sor szék, a nézősereggel egyetemben. Nem volt teltház, így az egyik széken ki tudtam pakolni a cuccokat, obicsere, miegymás, a „főhősnő” már kenegetteti magát a nézőkkel, és élvezetet imitál. Nagyon nehéz lehet élvezetet imitálni. Tényleg! A csajból olyan hang jött elő végig, mint ha egy hiúzt bezárnál egy apró ketrecbe, és folyamatosan zörgetnéd egy bottal a rácsot. Az arca is olyan volt… (Kovi, kurva nehéz dolgod lehet, basszus….)De viszont ügyes, mert mindig akkor csinálja, mikor meglát egy objektív lencsét maga előtt. Szóval, folyamatosan…

A közönségből csak egy-két pali szemlélte komolysággal az esetet, a többi nem mert visongva, földet csapkodva röhögni, inkább csak rázkódott, liluló fejjel. Miután jól végigkenték a macát, jött a szerszám, és leszúrta magát. Ezt roppantul élvezte, majd bejött egy pali mellettem (meg is rémültem, hogy megkér rá, kenegessen végig), odament a csajhoz, és jól megdugta. Több oldalról. Hurrá!

Nem kaptak tapsot, kifáradtunk sóhajtva. Többünk életének legkeservesebb dugása lehetett. Őőő… nem, nekem már volt rosszabb is, de ez majdnem felvette vele a versenyt.

Zárásként (nekem, mert már így is rohanásban voltam) megjelent az imént pofán vakuzott pornósztármaca, az est, vagy a nap fénypontja, mitől a közönség erősen fellelkesült, és ledobta a cuccost magáról, mitől a fellelkesült közönség lelkesedése a tetőfokára hágott.

Én tényleg próbáltam ottan fotózni. Komolyan. Majd hazajöttem, és néztem a képeket, és azt gondoltam, hogy akkor megy minden a kukába, de nem! Kaptok ide képi anyagot az erotika izééről is, ha kell, ha nem.

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

10 Responses to Erotika Expo, a magyar szürreál…. (+18)

  1. szerint:

    Örülök, hogy nem én mentem, mert engem biztos kivezettek volna, annyira röhögök. 😀 😀

  2. Dr. petike14 szerint:

    a képek teljesen jók,
    !
    … de azok a nők (nőőők ????)
    …azok a szürreális mellek (mellek ????)
    (pl második kép)

    pfffffffffffffffffffff

    • szerint:

      Tényleg szürreálisak. De lehet, hogy antigravitációs minizónával szerelik. 😀 😀

  3. Dr. Zaphod szerint:

    Ez van, kéremszépen…
    Üdvözöllek titeket a való világban! 😀

  4. pazzo szerint:

    Annyira röhögök, hogy a könnyem csorog. Köszi!÷DDD

    • Dr. Zaphod szerint:

      Ha gondolod, akkor az egészet megfejelem azzal, hogy küldök neked egy, vagy akár két képet is mélben, mitől ha humorodnál vagy, akkor ledőlsz a székről… 😀

      Vagy nem lesz étvágyad egy hétig… 😀 😀

  5. Dr. petike14 szerint:

    …jöhet 🙂

  6. Dr. petike14 szerint:

    azt írtam ide hogy : „…jöhet :-)”

    …erre kiírta nekem a rendszer a következőt :
    „Azonos hozzászólásokat észleltünk, úgy tűnik ez már egyszer megírásra került.”

    …na, ezen még jobban röhögtem 🙂

    • Dr. Zaphod szerint:

      Doktorúúúr! Érezd át ez egész cuccban rejlő zsenialitást, és intelligenciát. 😀

      Nem véletlenül mondom, hogy ez a blog életem főműve, hisz nemcsak megválogatja azokat a háttérben, kik ide megoszthatják mondandóikat, de még előre is gondolkozik, tudja, hogy pár pillanattal előbb elhatároztad, a „….jöhet!” gondolatod, és amikor le is vésted, dezsávűűűnek érezte, majd beszólt.

      Tök olyan, mint a gazdája, ki ha nem figyel oda, akkor nagyobb hülyeségeket beszél, mint általában.

      Gondolkodó, érző lény lett, nem holmi program, tele bitekkel… 😀

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com