A mai gyöngyszemünk a nő, kivel eddigi életemben a
legkorrektebb, és őszintébb próbáltam lenni. (vállveregetés, meghajlás,
tapsvihar elcsendesülése) találkozásunk a semlegesebbnél is semlegesebb próbált
maradni számomra. Csapat összegyűlt, duma, duma, röhögés, búcsú. Majd pár hónap
elteltével, levél érkezett. Elég provokatív, és izgató hangvételben, mire egy
egyedülálló pasi menten felkapja a fejét. Majd jött a tisztázás, hogy valóban
azt gondolja e, mire én gondolok, s a megerősítés konkrét volt. Bizony szexet
akar a drága. Sok-sok szexet. Éreztem, itten megint belemegyek egy olyan
dologba, mi után nem a büszkeség lesz az első, mit érzek. Így hát tisztáztam
vele, hogy bár én nem az a lány vagyok, kivel járni kell, de egész egyszerűen
tudnia kell, ha eddig nem kaptam fel a fejem rá, hogy ő itt van a világon,
akkor most azért teszem, mert nem az agyamra hatott, hanem egyéb testrészeimre.
A párbeszéd folytatódott, a játék elindult. Majd a levelek tömkelege után
érkeztek a képek tömkelegei is, mik a mezítelen valóságot mutatták ágyék tájt. Ez
már bizony nem volt vicc. Melyik pasi tudna ellenállni ilyennek, ha egymaga
van? Meg hát ezek után miért is? Így hát beestem az autóba, irány a nő. Reggelig
egyszerűen fájdalmasra szeretkeztük egymást. Hihetetlen gyorsan volt képes
elélvezni, és hihetetlen gyorsan kívánta meg az embert egész nap. Összetörve,
és kifacsarva ültem be az autóba délelőtt, majd húztam haza, úgy egy másfélnapi
alvásra. Jöttek-mentek a levelek, a telefonhívások.

És az ember gyermeke megérzi a mondatokból, hanglejtésekből,
reakciókból, hogy itten már megint valami nem úgy működik, ahogy le lett írva. Pár
hét elteltével ismét fent a nőnél. Hatalmas szeretkezések, majd beszélgetés. És
akkor azt mondta, hogy a fiának megmutatta, hogy ki vagyok, és a gyerkőc pedig
szeretne látni. No és a csillagok azt jelzik, hogy neki tervei vannak, és én
abban szerepelek. És édesgetett, szeretgetett, úgy beszélt velem, mintha az
anyám szólt volna hozzám tíz éves koromban. Veszély, veszély!!!! Mintha minden
kiesett volna, mit megbeszéltünk. Jövő? Gyerek? Programok? Itt, és itt látni
akarlak? De elsiklunk felette. Mind a ketten egy olyan oldalon is leledzünk,
hol funkció a blog, és az egymással való kommunikáció. És megjelentek a nő
kérdései. – Ezt ki írta rólad, és miért? – Látom hajt rád ez a nő nagyon
(mellesleg az egyik legjobb haverom, kivel semmi nem volt, és nem is lesz, és
kit elmondtam neki, de ezek szerint nem értette). Jöttek az apróbb
célozgatások, beszólogatások, és a mindent elmondó csönd.

Nah, az a legrosszabb, ha egy nő csöndben van. Mert akkor
gondolkozik. Egyedül, vagy a barátnőivel. És egy pasit az isten mentsen meg a
női gondolatoktól!

És akkor ma volt a napja, hogy megismételjem azokat a
tisztázni való dolgokat, miket már a legelején is megtettem.

Namost! Az isten mentse meg a palikat attól a nőtől, ki
két-három mondattal, beleegyezően válaszol, és úgy köszön el, legyen szép
életem. Aki eddig csacsogott, dumált, most meg egy pár búcsú mondattal távozik,
azt bizony most sír.

És ez most nem jó! És akkor ismét megfogadjuk, hogy többé
nincs alkalmi baromság, mert elég volt belőle. És ha egy nő mégegyszer azt
kéri, legyek vele őszinte, akkor elzavarom a picsába, miután elmesélem neki,
hogy az én őszinteségem nála könnyeket fog okozni!

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

8 Responses to Én mondtam!

  1. harisnyakek szerint:

    a nők általában abból indulnak ki, hogy az előre _lefektetett_ szabályok idő közben változnak, minden felülírás nélkül, csak mert úgy _érzik_.
    ezért a sikeres kommunikáció érdekében időnként jelezni kell, hogy nem változtak. (már persze, ha tényleg nem változtak)

  2. Zaphod szerint:

    A pasikat meg a farkuk vezérli, és ezt már jó lenne megtanulni, illetve feleleveníteni. Igenis állatiasak az ösztöneink, ez igenis a fajtánk adottsága, és ez volt 10000éve, és ez lesz 10000év múlva. Ha tetszik, ha nem… És így kell hozzánk viszonyulni. 😉

  3. harisnyakek szerint:

    Zaphod, nyilván jó lenne megtanulni:)
    én csak egy támpontot adtam, amelyet széleskörű nőügyi kutatásaim alapján hasznosnak gondoltam megosztani;)

  4. Zaphod szerint:

    Várlak legközelebb is! 😉

  5. Tessa szerint:

    Ha sír, hát sír, nem hal bele.
    Én szeretem az őszinteséget, még akkor is ha szarul esik, v. ha épp nem jól reagálok rá 🙂

  6. kisroka szerint:

    Szerintem nagyon nem jó nőket fogsz te ki.
    :))
    Habár ez nem vicces.
    Én is voltam egyedül,majdnem három évig, mindenféle húszéves idiótákat összeszedtem kínomban, meg főiskolás kis p*csöket,akik füves cigi hatására aurát látnak, vagy Írországba mennek nyárra dolgozni egy laptopér’,de más tervük a jövőre nézve nincs (mondjuk itthon dolgozni pénzér’.)
    A megpróbáltatások csiszolják az embert, aki szépen alakulgat, és aztán egyszercsak hopp, szembejön A Nő.
    Én igyekszem a férjemnek A Nő lenni mindig, még ha néha igazi H P is tudnék lenni (tudok!!) és a szerelem ilyenkor már nem az egész nap álló farokkal való szaladgálás, hanem valami finom biztonság. Na, ömlengés vége.

  7. Zaphod szerint:

    Hhhmmm…
    Szerintem nem a nőkben van a hiba, kiket kifogok. (csitt, ilyet nem is mondtam!)

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com