Most pedig, miután annyit fáradoztunk, hogy rájöjjünk, valóban idióta vagyok, vagy sem, s mivel erre konkrét választ nem kaphattunk, hát ugorjunk és légyen itt egy tech. poszt.

Vettem magamnak karácsonyi ajándékot. Őőő….pénteken.

Ez is megérne min. egy oldalt, de most koncentráljunk a Logitec Harmony 525-ös távirányítójára.

Miután már az összes helyre képes voltam berúgni azt a töménytelen mennyiségű távkapcsot, mi a lakást csúfítja, rájuk lépni is rettentő élmény volt, így hát úgy döntöttem, hogy ez probléma, mi megoldásért ordít.

Akkor még nem tudtam, hogy mibe vágok bele.

Piaci, meg üzletláncos filléres szarokkal nem foglalkozunk, hiszen szakmánk egyik fele informatikus. Tudjuk, mi olcsó és jóáras, abban biza hiba van. Valahol. Egyszer. Megbújván, majd egy kritikus pillanatban megmutatkozva. Így hát fel az erre szakosodott fórumokra, és olvasni, keresni a tutit, de még megfizethetőt.

Megtaláltam! Méghozzá a Logitech-nél, kiben eddig sosem bírtam csalódni, csak az fájt egy kicsit, mikor ki kellett fizetni a termékeik árát. Így hát keressük a helyet, hol ez fellelhető. Karácsonyi kupleráj, a Logitech kiszórta mo.-ra az össze cuccot, majd csak februárban nyit a raktár, stb, stb. de megvan a bolt, hol még lehet kapni egy szériával kisebbet, mint amit kinéztem.

Jó, jöhet!

Oda-vissza. Több mint 4óra alatt sikerült megtenni kb 25km-t, nevezetes fővárosunkban, de spongyát rá. Kicsomagol, átnéz, távirányító félrerak, és bámul ki a fejből. Basszus! Majdnem ilyen képességű volt az első számítógép, mivel életemben először összeakadtam.

Van hozzá egy szoftver ugyanis. Tehát az első fél órában (ohh…te kis naiv) félre is rakhatjuk a cuccot. Szoftver települ, netről frissíti magát, regisztrálod magad, mint újdonsült tulaj, majd eléd tár egy képernyőt, hol felveheted a programban az otthoni eszközeidet. Brutális adatbázissal rendelkezik a cucc. A TV-től a lámpáig mindent irányíthatsz vele, de ha véletlen előfordulna valami hiány, akkor sincs baj, mert tanítható a drága.

TV felvesz, DVD felvesz, SetTopBox felvesz. A gyári beállításokat itt már testre, illetve a távirányítódra szabhatod. Melyik gombbal mit akarsz elérni, hogyan, hogy kapcsoljon ki-be a cucc, stb. milliónyi variáció. Indulhat a feltöltés. Az eszközt csatlakoztatod a géphez, majd a szoftver elkezd kommunikálni a nettel, majd a távirányítóval és tölti bele az sok izgalmas beállítást. Ahham… jah! Hacsak el nem száll Java error miatt. Páciens néz ki a fejéből, kapcsolgat, próbálkozik, leszedi a szoftvert, újra rakja, az idő meg csak múlik, a táv meg nem irányít. Hát hogy lészen itt rendezett élet, ha még ez sem megy? Vegyük fel egyesével a berendezéseket, akkor hátha.

DVD felvesz, beállít, frissít, rátölt, oké!

SetTopBox felvesz, beállít, frissít, rátölt, oké!

TV felvesz, beállít, frissít, rátölt, Java hiba!

Oké! TV leszed a listából, tanítsuk meg a cuccnak, hogy mit kell vezérelnie. Beállítom a szoftvert, hogy itten most tanulni köll. Hátulról, análisan kéri az új távirányító, hogy a régiből küldjünk neki jeleket. Nyomd meg a kikapcsoló gombot, miközben az eszköz seggére világítasz a régi távoddal, stb, stb. A cucc veszi az adást. Főleg akkor, ha tudsz angolul, mert biza magyarítás egy fikarcnyi sem került rá. Megvan! Sikerült. Most akkor dugjuk fel a gépre a cuccot, és küldjük el, meg frissítsünk, és miegymás. A szoftver nem találja a távirányítót! Soha többé! Egyszer sem.

Itt lefeküdtem aludni, közben nem felejtettem el belerúgni a két szarba, mi a TV-t, meg a kábeltévét irányítja.

Következő nap (következő második, mert nem volt időm foglalkozni a témával).

Fórumot ide! Tapasztalatokat! Most!

És azt olvasom, hogy szuper, és évek óta használják, és sohamást, stb. Mondom, ez nem foghat ki rajtam! Kiderült, hogy idén két srác, kiknek nem bírok elég hálás lenni, publikáltak a neten egy használatit, merthogy köll hozzá. Nagyon is. De ők sem írtak a problémámról, viszont linkeltek egy oldalt, hogy a weben keresztül, a gépre telepített programot kihagyva és ott, mint regisztrált felhasználóként belépve, a világ bármely tájáról menedzselni lehet ezt az eszközt. Rohanás fel, TV típusa beír, eszköz csatlakoz, Java hiba.

Köptem egyet.

Mondom, velem nem baszol ki! TV-m társtípusait megkeressük, egy hozzá közel állót felveszünk a listára, azt feltöltjük, és jóccak, meg Kánaán. Megkeres, leszed, beállít, feltölt, megy! Kurrrvajó!

És ez volt az egyszerű.

Mert nem csak arról van itt szó, hogy majd egy távkapccsal irányítod külön-külön a dolgaid, hanem csoportba rendezheted, tulajdonképp makrókat írhatsz a program segítségével. Megmondhatod neki, hogy ha megnyomod a „DVD-t akarok nézni köcsög!” feliratú gombot, akkor ő az általad beállított sorrendben bekapcsolja a készülékeket DVD, TV, házimozi, lámpa leó, légkondi be, vibrátor indít, mittomén, méghozzá úgy, hogy a távirányítódon csak azok a funkciók lesznek elérhetők, miket ugyancsak beállítasz.

Egy hét szüttyögés…

Legyen három, mert nyakig vagyok melóval…

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

2 Responses to Én és a Logitech

  1. sarakrael szerint:

    Akkor ez most megérte? A logitech az jó, nekem a fülesem, az egerem, a hangszóróm az, de hálisten ezekkel nem volt ilyen probléma. De most komolyan, elvileg ez a távirányító nem arra jó, hogy leegyszerüsítsd az életed?

  2. Zaphod szerint:

    Meg!
    Végigszüttyögöd azt a pár napot a beállításokkal, s utána már tök élvezet, hogy a cucc egyszerre kapcsolja be azokat a készülékeket, mire neked szükséged van, és nem kell három, négy féle távirányítót lökdösnöd a szobában.

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com