A hírek szerint ez az állat azt nyilatkozta a világnak, „Mr Soros azt hiszi, hogy a civil társadalom feladata, hogy ellenőrizze a végrehajtó hatalmat, pedig csak a választott képviselők politizálhatnak legitim módon”.

Elegem van a nép totális agymosásából! MOST!

Idefigyelj, te fasz! A főnököd 2014 nyarán kihirdette az illiberális demokráciát, mihez odarendelt egy rakat magyar anyanyelvű románt – akik nem mellesleg majd szavaznak is rá ebben az évben – , kik ehhez úgy tapsoltak, hogy nagyjából egyiknek sem esett le, miről beszél az a gyökér (remélem ezzel a románozással jó sok embert sértettem meg). Szintúgy, ebben az országban van még kb. kétmillió agyhalott idióta, kiknek megint csak fogalmuk sincs arról, hogy mi folyik körülöttük, és milyen elvek szerint akarja ez a kormány, hogy működjön világunk. Akkor miről is van itt szó?

Orbán illiberális Demokráciája

Amikor valaki szólt annak a baromnak, hogy még nincs kész teljesen az autokráciája, vagy az a kicsavart, huszonegyedik századi feudális valamije, akkor a következő mondattal próbálta elvicceli a sztorit: “az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok nyernek.”

Aki ezt szó nélkül hagyja, az annyit sem érdemel, hogy a nyolc általánosa meglegyen – nemhogy jogosult legyen szavazni egy egész ország jövőjéről – , tehát a mondat arra jó, hogy pár millió agymosott hülye legyinthessen erre egyet, majd letörölhesse a vékony port szeretett vezetőjük portréjáról.

Orbán illiberális demokrácia víziója immáron nem vízió, hanem a mai Magyarország, ki ebbe beletörődött, ugyanis a kormány szóvivője anélkül képes beszélni a végrehajtó hatalom ellenőrzésének feleslegességéről, hogy valaki pofán ne vágná.

Orbán illiberális demokráciájában a nyers hatalom megtartja a szabad választás illúzióját az állam polgárainak, azzal a trükkel, hogy az információt, mely segítségével az állam polgárai szabadon dönthetnének sorsuk irányáról, nemes egyszerűséggel elhallgatja, meghamisítja, mindent elsöpörve, mi a demokrácia alapelveihez tartozik.

Megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, hiszen a törvényhozás (fidesz) emberei dolgoznak a közigazgatásban, és igazságszolgáltatásban, a hatalmi szerkezet egyik legfontosabb eleme a közfeladatokat ellátó szervezetek egyik fele – az egyház – beszállt a napi politizálásba, a másik – a civil szervezetek – jelenleg Soros ügynökök, kik alá akarják ásni, le akarják rombolni a szent Magyarország felemelkedéséhez vezető utat. Az ellenőrző feladatokat ellátó szervezetek a vicc kategóriába tartoznak. Az ÁSZ korlátlan, és jogorvoslat nélküli döntéseket hozó szervezet fidesz irányítás alatt, a jegybank százmilliárdokat csalt ki az emberektől, és kereskedelmi bankként üzemel, a választási bizottság a szeme láttára történő balhékon is túllép, a közbeszerzésnél korruptabb cucc nincs ebben az országban, a költségvetési tanács meg az elsőként elsöprendő dolog volt az orbáni rendszerben.

Jelenleg Magyarország nem felel meg a demokrácia alapelveinek. Nem! Ennyi!

Ebben az országban az elmúlt majd’ nyolc évben BÁRMIT megtehetett a hatalom, ha mégsem, akkor hozott törvényeket ahhoz, hogy a mégsemet is megtegye. Itt nem kell oktatás, vagy ha mégis, akkor Orbánnak be kell kerülnie a tankönyvekbe, mint a nagy vezető, hiszen a tanult ember gondolkozik, majd nem hitből megy el választani. Nem kell hogy visszajöjjön az országba az a 6-800 ezer kivándorolt, mert akkor ők is elkezdenek választani. Nem kell pénz az emberek zsebébe, mert a végén még elvesztik függőségüket a hatalomtól, majd elmennek választani. És tényleg nem kell pénz az emberek zsebébe, mert úgy lehetett elvenni tőlük az összes nyugdíj megtakarításukat, hogy másnap nem égett Budapest, szóval ez a nép a világ legjobb táptalaja az Orbáni kiskirályoknak.

Két dolgot kell megtenni jól, és szabad az út a koronázáshoz.

  • Az egyik, a politikai, és média ellenfeleket el kell pusztítani úgy, hogy azért mégse az utcán lőjék le őket, mint a nagyszerű szovjetunió Oroszországban, szóval elsöpörjük, vagy bedaráljuk a sajtót (lásd. Népszabadság, vagy a megyei hírlapok, rádiók, vagy legutóbb a Havast… #meetoo), az ellenzék hordáira meg ráküldjük az ÁSZ-t.
  • A másik – és legfontosabb – az ellenségkép gyártás. Tudatosítani kell az emberekben, hogy a világ gonosz, és kell aki megvédje őket, mindenáron. Kell egy idegengyűlölet, hiszen erősíteni kell az identitást, az összetartozást az idegen kultúrák, bőrszínek ellen, és kell a felső 1%-nak az 1%-a elleni küzdelem, kik a bolygót irányítják álnok mód, és akik a gonosz megtestesítői.

Kell a mindent tudó, az emberekkel közvetlenül beszélő, akár atyaian elvegyülő nagyvezér, és kellenek Németh Szilárdok, Kovács Zoltánok, Selmeczi Gabriellák, Lázár Jánosok, és a többi söpredék, kik nem néznek ki söpredéknek, viszont nagyon hitelesen, különböző stílusokban tudnak hazudni az embereknek, asszisztálva ezzel a nagy tervnek.

Nem, nem Soros, az Orbáni tervnek.

Facebook Twitter Tumblr

One Response to Egy beteg ország, azaz Kovács Zoltán, menjél te a kurva anyádba!

  1. Harkai Péter szerint:

    Egy e-mail elérhetőséget szeretnék kérni a szerzőtől a küldött címre, továbbközlés lehetősége miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com