Az utóbbi hónapok azzal teltek… Nem! Az a szitu, hogy úgy próbálkozol mindennap fennmaradni a víz felett. Nem! Tudod jól, hogy nem szabad ebben az országban berángatnod magad ebben a mocsok apátiába, ahol mindenkinek minden szar, és isten sem nem néz ide, hogy a frász törné ki… Nem!

Sűrűn kapom meg, hogy nincs jó kedvem, és nem látok pozitívan, és nem élvezem azt, amit éppen élvezni kellene, nem vigyorgok állandóan, amúgy meg sugárzik belőlem a negatív hullámok tömkelege. Ezeknek az embereknek küldöm szeretettel a Killakikittől a Bazdmeg című számot. Nem tudom miért pont ezt, de biztos van valami megható családi esemény (mondjuk egy temetés, keresztelő, nagyi szülinap), mihez éppen illik…

Folyamatosan húz le a környezetemben élők többsége. Jókora többsége. Gyakorlatilag már nem mondhatsz senkinek semmit, mert 37 másodperc múlva le akarják nyomni a torkodon – mindent tudó, bölcs tekintettel – hogy amit elmondtál, az miért nem jó, miért nem lehet megcsinálni, milyen, és mennyi akadálya van. Nem is tudom mi akadályozza a környezetemet abban, hogy ne kínáljon meg egy apró ciántablettával, elkerülvén az előre jósolt, hosszú haláltusámat.

Próbálj meg ebben működni…

Kedden reggel ott tartottam, hogy dobok egy szaftos levelet egy pár embernek, az összes eddigi munkámat kibaszom a picsába, és beállok a sorba. Ledolgozom a napi nyolc órámat, illetve bemegyek a munkahelyemre napi nyolc/tizenkettőbe, hazamegyek, zabálok, leülök a TV elé, nézem a faszom sorozatokat, mik beleringatnak egy kibaszott álomvilágba, ahol felvehetem a hősök tulajdonságait elsőre csak pár órára, majd végleg. Zabálok csipszet kólával, és szidom a rendszert, amiért nem építette fel nekem a kacsalábon forgó kicseszett palotát, meg mellé a toronyórát, lánccal. Tök jó élet. Lesz benne sok barátom. Felmegyek a fészbúkra, és közösséget vállalok a sorstársaimmal, mondjuk azzal az 5-6 millió emberrel, kivel egy nyelvet beszélünk, egy határvonal között élünk, és egy határvonalat nem akarunk átlépni, mert ahhoz borzalmas tettet kell végrehajtani. Felállni a kibaszott székből, és dolgozni az álmaidért. Rohadt megterhelő. Sokkal könnyebb a Szulejmánt – vagy miafaszomat – nézni, napi 24-ben, és azt hangoztatni, hogy EZ AZÉRT NEM FOG MENNI, MERT…

Mindig azt hangoztattam nagyképűen, hogy rám nincs jelentős hatással a környezetem, mert képes vagyok kizárni. Namost, ez baromság. Van hatással, csak annak a hatásnak folyamatosan kell érkeznie, és nem szabad hogy mellette beférkőzzön az elismerés, dicséret, vagy akár a bólintás, hogy oké, eddig jól csinálod, illetve vannak olyan dolgok, amiket jól csinálsz.

Totál megérzed a mélységeket. Annyira, hogy az a fickó, akinek ott zúgott a fejében egy kép valami fantasztikusan rendhagyó dologról, cikáztak a gondolatok, a tervek, egy precízen felállított tempó ahhoz, hogy minden klappoljon, az szinte nyomtalanul eltűnik. Fogalmad sincs, hogy mennyire. Néha-néha kidugja a kisujját a mocsárból, jelezvén, hogy még nem halt meg, de aztán visszasüllyed a mocsokba.

Kedden délután elém állt az élet, kivette a zsebéből a húbazdmeget, belevágta a pofámba, a válla fölött odanyögte, hogy „Ezt akartad? Akkor itt van, csináld!” majd elegánsan távozott.

Én meg ott álltam, és köpni-nyelni sem. Az utóbbi 48 órában kezd leesni, hogy rendben, ez most itt megtörtént, a gondolatok tervek nem csak elhagyják a papírt, hanem életre keltek, illetve életre kell kelniük, mert különben…. Nincs olyan, hogy különben. Nincs opció arra, hogy azt mondd, nem is gondoltad komolyan, vagy ezt itthon úgysem lehet megcsinálni, mert izééé…

Pár éve ott ült egy pali a szépművészetiben, a Siemens díjátadó gálán, a naccságosurak, naccsasszonyok között, a pénz, meg a hatalom központjában, és azt suttogta maga elé, hogy én is ide fogok tartozni. Lesz még egy olyan pillanat, hogy ismételten megtapsoltok, de akkor nem én leszek megilletődve tőletek, hanem fordítva, és ezen nagyon fogok mulatni, méghozzá látványosan. Ez volt az első löket.

Ennek a palinak vissza kell jönnie. Meg kell ugrania azokat a léceket, miket jó magasra állított önmagának. Ha szét kell basznia emiatt a világot, akkor legyen, hajrá! Ha ki kell törölni az összes telefonszámot, meg kell szakítani mindenkivel a kapcsolatot, ki vissza akar húzni két kézzel a saját szemét mocskába, amit maga körül épített fel, akkor hajrá, leszarom! Nem vállalok fészbúk közösséget a saját életük romjai felett siránkozókkal!

Sírjatok, bazdki! Leszarom! Mondjátok azt, hogy nem lehet, mondjátok azt, hogy nem jó az idő, a hely, a fasztuggyami ahhoz, hogy élhető világotok legyen. Nem érdekel, nem akarlak titeket látni a közelemben, nem akarok tudni rólatok, kapjátok be!

Pppppffff…. Ez már nagyon kellett….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com