Amikor néha rájössz, hogy nem vagy egyedül, az olyan jó….

Az év az egy mocskos kupleráj volt, tudod, ha meg nem tudod, akkor mondom. Ekkor az van, hogy az ember gyermeke felejt. Sok fontos dolgot. De a legfontosabb az hogy elfelejti hol van a világban. Vannak képek, mi felé halad, és miközben az utat megteszi, elveszti a célt. Öntudat. Ön-tudat. Ön tudja, hogy minek él? Mi lett abból a kölyökből, ki homokvárat, vagy épp bunkert épített szemétből? Ki a jó öreg kazettás magnóval Vernének az Utazás a föld középpontja felé című képregényből hangjátékot csinált, és a szomszéd kölykökkel együtt ordibált a mikrofonba, hogy „Menekülj!!!”, miközben lábosfedőt kapaláva imitálta a menny-dörgést? Aki fiatalom be akarta járni a világot? Ki fel akarja fedezni Afrikát, megmászni a kilit? Aki csak úgy felkerekedett, nézte az embereket az utcán, és figyelte ki, mit, merre, és vicces volt, néha szomorú, mind-mind mögött egy történet? És akkor elveszett minden? Nem, kedves közönség, nem! Minden nem veszhet, mert akkor fogni kell egy puskát, és…

És akkor az utóbbi pár napban volt, hogy leültünk beszélgetni, volt, hogy már fotóztam örömből (élvezetből, baszod!), és kabrióztunk a városban, miközben a sok fapofa ült a műanyag dobozában szorongva, és ma olvastam egy srác pár olyan mondatát, mi miatt ez a pár sor úgy kikívánkozott, mert – bár nem mindenben szoktam volt a mondataival egyetérteni, és ez így van jól – arról szólt, hogy az én fajtám (jelzőket majd te aggatsz hozzá) nincs egymaga.

Mert az én fajtám, zabálta a könyveket, élte az életét, mindkét végén égetve a gyertyát, közben már akkor blog találkozókra járt, mikor még azt sem tudtuk, hogy mi fán terem a bloger, nemhogy a blogger, amikor létkérdés volt a trollokat elzavarni a környezetünkből, és azok el is húztak, amikor nem a facebook, vagy a bulvárszemét mondta, hogy mi mit hallgassunk, olvassunk, gondoljunk, amikor nem volt google, ki majd megmondja, hogy te mit találj meg a weben, mert képes voltál magadtól is keresni az altavistán, és tudtad, hogy mi az a netcápa, mert egész fiatalon lehetett utáni az explorert, és annak a generációnak vagyok a tagja, ki tudta mi a 3DFX, és a Woodooo, meg a 3rd party driver keresés, és kék halálok sorozata, de eközben nem egy számítógép előtt rohadt napi 24-ben, mert tudta, ennél annyi, de annyi fontosabb dolog is van a világban. Ez egy fantasztikus generáció, kiknek tagjait tulképp egytől egyig elvesztettem, és soha nem találom meg. De néha olyan jó, hogy ha mégis bele-beleakadok néhányukba, mert ezek a fickók, csajok, tudják, hogy….