Mától meg van bocsátva Gerard Butler, Gamer című izééje. Közel sem olyan jó a pali, mint Liam Neeson a Taken-ben – mi a tavalyi év messze legjobb akciómozija – de nézhető, és néha elgondolkoztató. Bár, az a helyzet, hogy nem igazán tudok olyan dolgot mondani az elmúlt időszakban, amin ne tudnék elgondolkozni, s életem bizonyos pillanataira ráerőltetni az éppen átélt szituációkat.

A történet egyszerű, mint a faék. Főhősünk lakását gonosz rablovicsok szállják meg, s tolvajlásuk közepette végeznek a feleségével, és lányával. Az első sokk után jön a második, mikor a tárgyaláson, hol a rosszfiúkat méltólag büntetni kéne, az ügyész (Jamie Foxx), félve attól, pert veszt, megállapodik a gonoszabbik elkövetővel, egyezzenek meg, valljon bűntársa ellen, ki egyből dzsalhat a halálsorra, ő pedig pár év múltán szabadulhat, folytatva eddigi pályafutását, szóval ismét bűnözhet.

Főhősünk erre berág, hisz látta, ahogy családját irtják, tudja, ez nem maradhat megtorlatlan.

Eltelik 10 év, s eljő a kivégzés napja, hol az eset nem éppen fájdalommentes injekció, mondhatni pokoli kínok között pusztul el kivégzése közben a kisebbik gonosz. Ez vizsgálatot követel, így hát ügyészünk nyomozni kezd. Ez alatt a gaz, s galád gyilkos is megkapja méltó büntetését főhősünk kései, ipari szerszámai által. Mondhatni darabokban jelenik meg a filmben.

Eddig minden a megszokott rendben történik. A rossz elnyerte méltó büntetését, a jónak menekülnie kéne a törvény szigora elől. De itt jön a csavar, mi feldobja a filmet. Hősünk feladja magát, majd vallani készül. Illetve csak ezt gondolja a néző, majd rádöbben, itten nem vallomás lészen a cselekmény. Hősünk előre kiszámított mód megtanítja az ügyészt, hogy milyen hatásai vannak a törvény kiskapuinak, és hogy az alku szó hideglelést hozzon rá az élete további részében. Közben nagyon sokan kerülnek sírba.

Ha össze akarnám foglalni a szombati napomat, akkor abból valami nyakatekert, érzelemhullámokkal egybekötött faszság jönne elő. Szóval most megpróbálom röviden összefoglalni, mi hétfő reggel nyolc felé igencsak nehéz feladat, főleg hogy péntek óta nem aludtam 3órát egyhuzamban.

Egyébként a nemalvás következménye nem a tompulás mostanság, hanem az érzelmek csúcsra fokozása, mi igen érdekes jelenség. Főleg, ha összekötjük azzal a hiányérzettel, mi baltaként hasít az emberbe a legváratlanabb pillanatokban, de legalább 10percenként. Mondjuk éreztem én már ilyet, kb. időszámításunk előtt négyezerben. Furcsa is volt. Először nem tudtam mire vélni.

Szóval, szombaton én úgy ültem be az autómba, mintha épp arra készülnék, hogy a teljes alsó álkapcsomból ki fogják kapkodni a fogaim. Aztán jöttek a beszélgetések, sztorik, jó bor, jó kaja, és ezzel együtt jött a lazulás, meg a felfedezés, hogy a földön még nem halt ki az élet, szóval annyira még nem vagyok egyedül. Aztán eljött a pillanat, mikor beültem a pókerasztalhoz, és semmi furcsa nem volt abban, hogy nem jöttek a lapok. Ha meg mégis megjöttek, akkor képtelen voltam arra figyelni, hogy a legtöbbet hozzam ki belőlük, így hát csak nyűglődés volt az egész, mit azért kompenzált a társaság. Erősen kompenzált, mert ha nem ismerek ott senkit, akkor az első egy óra után kiesek, és hazamegyek a könnyeimet törölgetve. No de nem így történt. Jöttek a kiesések, nekem az asztalváltások. Rosszkor, rossz időzítésben, rossz helyre ültettek át. Ennek ellenére valami megindult. Majd ismét ki kellett szállni az asztaltól, átülni egy másikra, mert az emberek egyre fogytak. Az elkövetkezendő fél óra nem szólt másról, mint a szerencséről. Nem hoztam rossz döntéseket. Csúcs lapokat voltam képes eldobni, nem fizettem ki, hogy lássam miként bukok ász-dámákat, viszont belementem mindabba, mibe a nagy könyv szerint is kötelező belemenni. Az asztal jelezte, itt én most nem nyerhetek.

Innentől kezdve már csak a drukkolás maradt, mi bejött, s vendéglátóm okosan elhozta a megérdemeltet, az első helyet. Gyalázatos kiesésem azért mindaddig beragadt, míg le nem lazultunk borokkal, szaunával, úszással, és reggelig tartó beszélgetéssel.

Mindezekért hálás vagyok nekik, mert kiszakítottak egy időre a magam által generált szarból.

De ez egy másik történet, mit majd későbbre tartogatok, és valami olyan címe lesz hogy “Miként küzdjünk végre valakiért…”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.

Facebook Auto Publish Powered By : XYZScripts.com