Szabaccsááág! Akkor ennyi volt az év, köszönjük szépen!

Képzeld el, hogy tegnap lógtam bent a cégnél utoljára, ebben az évben. Oké, utálsz, de amíg TE évközben, addig ÉN évközben…. szóval, van mit bepótolnom. Viszont van egy sztorim az év utolsó munkanapjáról, ami feltette a pontot mindenre is, és annyira büszke vagyok azokra a fiukra, lányokra, akikkel együtt húzzuk az igát, hogy ennél jobb érzéssel el sem húzhatnál abból a húsdarálóból, amiben bent voltál 2021-ben.

Pppffff…. hogy is kezdjünk bele? 

Képzel azt, hogy egy olyan országban élsz, amire rátelepedett az elmúlt 100 évben a korrupció, hazugság, linkség, mutyi, és minden olyan jelző, ami azt az országot a működésképtelenség, és a teljes összeomlás közötti határon hagyja billegni.

– Kérek 10 deka párizsit!
– 20 deka szar lett, maradhat!?
– Őőőő… van öt mondatod, amivel rábeszélhetsz?
– Van tíz is! De ha nem elég, van hozzá egy borítékom is.

Mondjuk azt, hogy ebben élsz, próbálsz evickélni, és KÖRNYEZETED tudományos fantasztikumnak sőt, abszurdnak tartja már azt a társadalmat, ahol ez kirívó, elfogadhatatlan. NEM HISZI EL, hogy ezt lehet másképp is, hiszen erre kondicionálta a saját világa.

Aztán beülsz egy projekt átadási, átvételi megbeszélésre. Az egyik oldalon ül a világ egyik legnagyobb cégcsoportjának képviselője, meg támogatói. A másik oldalon a még mit sem sejtő kivitelező, alvállalkozó akik a fent említett társadalomban szocializálódtak, szeretnék lezárni a sztorit, és hozzájutni a pénzükhöz, így karácsony előtt. A kivitelező oldalon a feszültség egyre jobban szikrázik a levegőben, a túloldalt pedig ez egyre nagyobb felszabadultságot kezd okozni, ugyanis van egy lista…

Az alvállalkozó azzal nyit, hogy bemutatkozik, és ecseteli, milyen rég vannak a szakmában. Ez volt az első baki…. 

Az ilyen megbeszélések a szerződések pontjainak teljesüléséről szólnak, a projekt során előforduló hibákról, csúszásokról, a megrendelő, illetve a kivitelező kommentjeikről. Volt (van) pandémia, globális alkatrészhiányok, szállítási nehézségek, minden megrendelő a lehető legrugalmasabb az ilyen sztorikban mindaddig, amíg…. Amíg a kivitelező alvállalkozója nem próbálja azt a csapatot, ami megjárta a poklok poklát az elmúlt években, tök hülyére venni, és eladni a 20 deka szart azzal az érvvel, hogy jó, jó, azt tudjuk, hogy nem párizsi, de legalább a duplája mennyiségileg, és akkor ezt tudjuk már úgy megoldani, hogy senkinek ne fájjon nagyon. Várj, pontosan hogy is szólt? „Igen, ti kértetek egy iPhone-t, kaptatok egy androidot, de ez még többet is tud annál, ami eredetileg rendeltetek!” Ekkor kezdtem el sajnálni a palit, mert egy olyan mértékű pofonba sétált be ezzel a mondattal (főleg úgy, hogy az android egy operációs rendszer, az iPhone meg egy eszköz, tehát ezzel a hasonlattal úgy viseltetett az asztal túloldalán ülők felé, mintha kisnyugdíjasok rendeltek volna villanyóra szekrényt, nem pedig úgy, hogy az asztal túloldalán lévők egyesével évente húrosabb projekteket futtatnak, mint amennyit a kivitelező egész életében…), hogy a fal fogja adni a másikat. És ekkor – rendezni nem lehetett volna jobbat – a szószolónk lazán hátra dől – mivel ő meg a bolygó túloldalán szocializálódott, pont ilyen projektekben – , majd elkezdi sorolni, hogy mi állt a szerződésben, tételesen azonosítja a szarokat (annyira mindent, hogy ilyen nem is fordult még elő pályafutásomban), majd arra a kérdésre, ami arra irányul, hogy „nem lehetne-e ezt máshogy megoldani?” lazán odalöki, hogy nem! Vigyétek el azt a szart, amit idehoztatok, és hozzátok azt, ami a megrendelésben áll. De hát az – és ekkor belök 10 db (mikor lett ilyen drága???) 5db Suzuki Ignis árat – veszteség a részünkről? Hhmmm…. el tudjátok ti azt sózni más balekoknak. – jött a válasz, és ott én már épp a röhögéstől leesni készültem a székről.

Az egész napomat feldobta az, ahogy láttam a ezt az undorító, mocskos rendszert megrepedni. Ahol a „jó lesz az nektek!” elfogadhatatlan válasz, ahol szart sem érdekel senkit, hogy a kivitelező tegnap kezdte a szakmát, vagy 200 éve bassza át a megrendelőt, mivel nincs kompromisszum akkor, ha átvernek. Kell ennél jobban lezárni munkaügyileg az évet?

Kezdem ilyenkor sajnálni, hogy megváltoztathatatlanul döntöttem arról „minap”, hogy ezt 22 végéig vagyok hajlandó csinálni, többet nem. Tényleg… még mindig nem írtam meg a „Tudj nemet mondani” című posztomat! Picsába….