Stephen Fry – Mítosz

Stephen Fry | Original Artworks | Derren Brown
http://derrenbrown.co.uk/art/stephen-fry-portrait/

Stephen Fry. Gyermekként ismerhetted a Fekete Viperából, aztán Hugh Laurie (Doktor House) társaságában készítették a fantasztikus Egy kis Fry és Laurie című abszurdot, bónuszban a neve mellett szerepel még vagy 170 film, és sorozat, rengeteg könyv, cikk, szóval egy igazi reneszánsz ember, aki elhatározta, hogy emészthetővé teszi a görög mitológiát azoknak, akik mindig csodálták, de sosem mertek, vagy volt idejük belemélyedni a bolygó történelmének legnagyobb mesevilágába. Tehát mindenkinek ajánlott! Jah, várj, nem! Szóval, ha buzog benned a nemzeti, keresztény öntudat, és mondjuk kint van a faladon Orbán képe mellett Budaházy Eddáé is, akkor az van, hogy mielőtt megvennéd, tudd, a pali meleg, de úgysem veszed meg, mert más istenekről szóló könyvért csak nem adsz ki hatezret, hogy utána elégesd, mint a hőseid, egykor….

Mennyi közünk is volt a görög mitológiához?

Mondjuk, ha annyi lett volna, hogy általánosban végigunatkozzuk a töri-, irodalom órát, még talán jól is jártunk volna, de valaki feltalálta a mozgóképet, majd megszületett egy Hollywood tábla alatt az a rémálom, ami – fogytán az ötletekből – elővette ezt a témakört. Orson Welles, Kirk Douglas, Arnold Schwarzenegger, Lou Ferrigno, Brad Pitt, Orlando Bloom, Henry Cavill, Sam Worthington, Dwayne Johnson, és még millió név a naptárban, adta a nevét az összes ilyen szeméthalomhoz, ugyanis a hollywoodi producerek valami rejtelmes okból kifolyólag úgy érezték/érzik, hogy csak szellemi fogyatékosok ülnek a mozivászon elé. Ami valamennyire igaz is, mivel az a Trója (2004 – Brad Pitt), ahol egy olajosra gyúrt szőkecica 10 nap alatt lezavarja a 10 éves ostromot, 7.2-es értékeléssel fut az IMDb-n…

Akkor kezdjünk bele! 

Szóval, az a pláne a görög mitológiában, hogy a majd’ kétezer évnyi hitrendszer – ami természetesen más hitrendszerekből sarjadt, és majd belőle egyre korcsabb hitrendszerek sarjadtak – emberi tulajdonságokkal felvértezett istenek történeteiről regél, és annyira sok, annyira bőséges, hogy onnantól kezdve minden, amit az ember csak papírra tudott vetni az emberi drámákról, tragédiáról, egyszerű másolat, éppen csak más köntösben, más történelmi korban. És mondjuk zöld… 

Kezdetben (???) vala a Khaosz…

Fry már az elején rendbe rakja az ember gyermekét azzal a gondolattal, hogy tulajdonképp az univerzumban volt egy olyan pillanat, amikor mind együtt voltunk és láttuk, miként keletkezik az idő, meg a tér, csak épp nem emlékszünk rá, mert akkor még túl korán volt ahhoz, hogy valaki feltalálja a jegyzetfüzetet, meg a ceruzát…. Aztán lesz egy olyan pillanat is, amikor újra mind együtt leszünk – az életünk során hordott összes nadrágunkkal egyetemben – de ezt pedig értelme nem lesz lejegyzetelni, mert megszűnik a tér, az idő, bár elég izgalmas és látványos esemény lesz, viszont ezzel egyetemben megszűnik a kérdés is; Mi történt tegnap? 

Azt is megtudhattuk, hogy az isteneknek, és a vérfertőzésnek hála, elég hamar megszülettek olyan tulajdonságok, mint az undor, a bosszú, a családon belüli erőszak, ezzel együtt pedig a mélabú, és a morózus szóváltások:

– Kronosz, fiam – mondta – ki kell várnunk az alkalmas pillanatot, amíg Heméra és Aithér nyugaton a vízbe hanyatlik, Erebosz és Nüx pedig a sötétség fátylát borítja a világra. 

– Úgy érted, estig – szót türelmetlenül Kronosz, akinek láthatóan semmi érzéke nem volt a fennkölt, poétikus gondolatokhoz.

Fry nem csak egy kandalló előtt ülő nagypapaként, könnyed, rá jellemző humorral meséli az unokáknak a mítoszokat, hanem megismertet a főbb szereposztással, ellát rengeteg lábjegyzettel, hivatkozással, hogy tudd, ez azért jóval több, mint egy poéngyűjtemény, ebben kérem munka van, méghozzá nem is kevés. Ezzel a stílussal rámutat arra, hogy akár élvezheted is azt, amitől kölyökként esetleg hánytál, és ehhez „csak” annyi kell, hogy jókor, jó pillanatokban dobd be a bombát, amitől vinnyogva dobod el a könyvet:

(…) Így hát a főisten a többi hallhatatlantól kért segítséget. Kihirdette, hogy akinek sikerül kiszabadítani Hérát, a létező legnagyszerűbb jutalmat nyeri el, méghozzá feleségül veheti Aphroditét. Árész hangosan tiltakozott e hatósági rendelet ellen. (…) Árész pedig odament, majd elkezdte húzkodni, nyomkodni és rugdosni a karfákat. Közben bőszen káromkodott (…) egyszer csak udvarias, de kitartó köhécselés hangja hallatszott a zsivajban (…) Szia anya – mondta. Valami gond van? (…)

Mondhatnád néha – mert az idegenvezető nem ezt mondta a buszos kiránduláson – hogy vannak a könyvben tévedések. De mivel nem buszos kiránduláson tanulunk mitológiát…

Mi sem mutatná másképp, hogy mennyire durván hatalmas (főleg úgy, hogy rengeteg a semmibe veszett, és jó részét a rómaiak pótolták), több szálon futó a görög mitológia, mint pl. omphalosz sztorija. Ez ugyebár az a kő volt amit Rheia adott pólyába csavarva Kronosznak, ki éhezett az utolsó gyerekére, Zeuszra. Majd, miután a kővel együtt az összes gyerekét is kihányta, Zeusz ezt a követ elhajította, és ahol leesett, ott volt a világ közepe, köldöke. Itthon pl. ezt a sztorit úgy hallod nagyrészt, hogy Zeusz két sast küldött, hogy megtalálják a világ közepét, és pont erre érkeztek, és ez még csak nem is az utolsó történet, erről a kavicsról. A könyv nettó 370 oldal környékén van, plusz majd’ 20 oldalnyi hozzá a tárgymutató, így képtelenség lett volna minden oldalról megközelíteni a történetet, mert ahhoz egy élet is kevés, hiszen azért van jobb dolga is az ember gyermekének, mint pl. kavicsok pattogtatása vízfelszínen, esetleg hangosbeszélőbe ordibálás, dugóban állás, hosszú combok bámulása, vagy a főnökön röhögés, mert ismét bizonyítékát adta annak, hogy egy idióta. 

Figyelj, most tartok a könyv negyedénél, de már írtam belőle több mint egy emészthető posztot, de hogy lehetne abbahagyni, amikor ilyeneket olvasol: 

„Hermész hamar bemutatta, hogy nála furcsább és rendkívülibb gyereket még nem hordott a föld a hátán. Születése után negyed órán belül átmászott a barlang egyik végéből a másikba, miközben folyamatosan megjegyzéseket tett rémült anyjára”

Nem írom végig, de csak ezt követően esel be a szék alá a röhögéstől! 

Tudod min kattogok? Mennyire változott volna meg a történelem, ha Egyiptom, vagy Róma asszongya a zsidóknak, „Tudjátok mit? Leszarom!” Az, hogy neked egyistenhited van, az csak téged minősít. A szegénységi bizonyítványod, gyere, megölellek, igyunk egyet, aztán menj békével! De nem, mert elkezdték kinyírni a „prófétákat”, abból is az egyik híresebbiket, amivel nem értek el mást, minthogy lassú lángra tették a bolygót, és ami bűnt az emberiség az elkövetkezendő 2000 évben elkövetett ennek a fickónak zászlaja alatt, olyat emberiség nem követett el a történelem során. Mérhetetlen mennyiségű tudás, művészet, birodalmak, népcsoportok, több millió, ha nem milliárd ember lelte a halálát, mert keresztény időszámításunk hajnalán egy-két uralkodó rossz tanácsokra hallgatott. Mennyivel előbb értettük volna meg saját világunkat, vagy magát az univerzumot? Vagy ugyan olyan lenne minden, mert az emberi gyarlóság erősebb, mint bármely hitrendszer, így a harácsolás, hatalomvágy mindenképp a pusztulás felé vezetett volna minket? Olyan kérdések, amire soha nem kapunk választ, de érdekes játék. 

A Mítosz, egy zseniális elme vázlatfüzete a görög mitológiának egy vékony szeletéről. Soha nem csináltam még olyat, hogy a könyv olvasása közben rohantam jegyzetelni, és amikor így néha megálltam, azon gondolkoztam, hogy igen, be fogom fejezni és nagyon nem akarom befejezni. Elgondoltam azt, hogy mennyire hiányzott ez a stílus, az olvasás és ha ettől roskadozna egy polcom, akkor az őrületesebb, vagy kétségbeesettebb napokon csak elég lenne rájuk nézni, egyet, egyet felütni, beleolvasni, hogy kicsit minden a helyére kerüljön, mert felröhögni jó! 

És azt hiszem, ennél szebb zárszó nem is íródhatott volna a könyvhöz:

„Ismerd meg önmagadat!” – e mondatot vésték a delphoi Apollón-templom előcsarnokának falára. Mítoszaikat ismerve és más szövegeiket olvasva úgy tűnik, mindent meg is tettek ezért. Vagyis, habár egyáltalában nem voltak tökéletesek, az ókori görögök, úgy tűnik, mégis művészi módon, elfogulatlanul és igen pontosan tudták szemlélni az életet, a világot és önmagukat. Kevés civilizációnak sikerült ezt ilyen magas szinten művelni, és minden bizonnyal mi magunk is sokat tanulhatunk tőlük.