Ornbau, Mercedes feszt, 2. Felvonás, bazdmeg szín – Azaz, én nem erre az elkszperienszre fizettem be!

A poszt írója mereven elhatárolódik minden olyan elemtől, ki azt meri – akárcsak – feltételezni, a poszt írója negatív élményekre tett szert a kaland során. Mellesleg nem bírja eléggé hangsúlyozni, hogy az a szopáscunami, ami együtt jár egy ilyen úttal, csak többé teszi az ember gyermekét, illetve itt mutatkozik meg, hogy kit kevesebbé…

Ezt elbasztam! Nagyon ritkán írok előre posztot, mi nem valahogy, de egész pontosan így nézett volna ki:

Tudod mi a trollkodás magasiskolája? Amikor egy németországi Mercedes népünnepélyre egy rakat mercit, egy Rolls-Royce vezet fel. Még hogy Drezda bombázása…. pppfff….
Élni tudni kell!
Az esemény előző epizódja itt érhető el, és az van, hogy inkább nem nézek vissza, mivel arról szólhat, hogy baromira cinikus voltam, bebasztunk, ők autókba próbáltak életet lehelni parkolókban, és bebasztunk. Szóval, visszatekintvén önkénytelenül hoznék onnan mondatokat, attól meg kiver a víz.

Utazunk. Néhol elhagyódik fél hektó üzemanyag, csöpp olaj, környezetvédelem rulez, de még hideg a cider, különben meg azt olvasom, 2050- re úgyis megdöglik mindenki, akkor meg nem mindegy?

Namost, mondhatnánk azt, hogy mindez megbosszulta magát, mertmivelhogy…

A II. világháborúban Rolls-Royce Merlin motorok voltak azokban a Lancaster bombázókban, amik 1945 elejétől Drezdából elkészítettek egy pusztaságot, jelentős mennyiségű robbanóanyag segédletével, jelezve azt, hogy eljött az a korszak, mikor túl megy az illendőség határán a fajirtás… Magyarázhatnánk, hogy nem jó ómen, ha ezt követően a történelem bármely szakában átlépi egy Rolls-Royce hajtó-mű a német határt, bármibe is legyen építve…. Nem is lett, ugyanis elhangzott a “baj van, meg kell állnunk” kifejezés, és ettől a pillanattól fogva csak az nem látta a csúf szopásokkal tetov…

Nem tudom miért, de egy napja kattog a fejemben az a vicc, amikor Két tűnődésharapásokkal tetovált kényszerzubbonyregény sétál a sivatagban:
– Te, messze van még karácsony?
– Hülye, nem is arra megyünk….

Szóval, előre látod a veterános abszurdokkal teli történeteket, amik fejlődése a szereplők fárad, elgyötört, kétségbeesett, ennek okán párszor irracionális döntései által íródnak, de hátradőlsz, és utazol. Bocs a szar képekért, de az van, hogy Zsolti barátunk – többek között – azt mondta, hogy le lehet húzni az ablakot, ami igazi is volt, csak FEL nem lehetett húzni (tolni? vonni?) kézi beavatkozás nélkül, amivel több probléma is adódik.  Bizonyos szögben való fénybecsillanásokat ki lehet szűrözni egy obira gyorsban feldobott polárszűrővel, viszont ennek meg az a hátránya, hogy fényt vesztesz, némely szögekben káros is, bónuszból kiemel MINDEN KIBASZOTT UJJLENYOMATOT az üvegen, és a kompromisszum egy szemét dolog, főleg, ha egy fel-le-előre-hátra ringatózó autóból akarol pillanatot örökíteni jó képkivágással, élességgel. Kabbe!

(Amúgy sosem hittem, hogy kimondom, de kezd dokumentálásra egyre relevánsabbá válni a kibaszott „műanyag” lencsés mobiltelefon, ahol algoritmus hegyek dolgoznak a fotóért.)

Kissé késői, de megérkezés a szállásra, irány a bőr-ze, igyunk nemtoomit, együnk, de mán! Asztaltársaság kissé el- , és némileg meggyötört arccal kommunikál, megy az ötletelés, hogy miként lesz jó, vagy legalább használható hazáig, ami most nem jó, mivel pár km megtétele is kétséges. Hullanak a poénok, annyi, a fáradságtól ki nem mondható sztori van a társulat fejében az ehhez hasonló helyzetekről, hogy könyvtárat töltene. Az egyik pincér tök olasz fazon, csinálja azt, amit a mediterrán térségből gyökeredző, tök részeg pincérek; hangulatot oldani, és ez így jó.

Fekvés, ájulás, NE HORKOLJ, BAZDMEG!!!

Korunk modern embere – nemrég valaki azt mondta, hogy lemaradok a világról, ha nincs facebook profilom, ami kijelentésért a mai napig bassz az ideg, és lenne rá 100 mondatom – védekezik a horkolás ellen. Választ egy másik lakóhelyet, használ ipari minőségű füldugót, vagy hallgat fülesen át podcast tartalmat. Az utóbbi azért gáz, mert korunk embere is forgolódik, majd amikor kiesik a füléből a beszédhang ritmusa, átveszi helyét a HHHHRRROOŐŐŐHHHGGSSZ….PPHHRRRÁÁÁ, akkor az egy helyzet, mi megoldást kíván, és ez összeegyeztethetetlen magával az alvással.

Bazdmegzsolti….

Másnap reggel:
Ez tök abszurd szitu. Figyelj, mondom mi van: Van egy megoldásra váró helyzet, amiben a feladat adott, kritikus változók a probléma feltárás, idő, pénz, eltérő kultúra, szombat. Ezt átgondoltan le kell bRÉMsztormingolni, átadni a feladatokat a programozó csapatoknak, és kell egy vezérürü, ki mindent kordában tart. Feladat befejezve! E helyett a szitu úgy működött, hogy mindenki mindenfelé, részfeladatok bekiabálva a kuplerájos zsákba, menjünk, de hová, kell cső, olaj, adalék (mert az adalék az javít….) kurvaGPS, kurvatérerő! Ha a káoszról írna valaki könyvet, akkor ez a kommunikáció lenne hozzá a forrás.

NEM MŰKÖDHET EZ A KUPLERÁJ, DE MŰKÖDIK, mert ott egy nyitott garázs az út melletti dombon, felette Yamaha felirat, majd hitelen vezérelt ötlet fordulást sugall.

Gyűlölöm az előítélet minden formáját! Én is pont többször esek bele, mint kellene, de nincs energiám mindig empatikusnak lenni, egyszerűbb lezárni azzal, hogy valakik faszok, szarjanak sünt. És az élet folyamatosan pofán ver azzal, hogy mennyire nem látok ki néha a saját buborékomból.

A fordulás hoz magával egy quad kereskedést, és műhelyt, egy benga nagy górét, egy szarrá tetovált ötvenes szerelőt, és megnyitották az utat – esetünkben – a szerelő Kánaánba. Szombat délután. Németországban. Majd nemsoká megérkezik a csapat többi része, megjelenik a bajor söristen, és ő is beáll csavarozni, ötletelni, hogy miként lehetne a szitu jobb, mint most. Nyakig lesz olaj ő is, random összekeni a bűnösöket, ki miatt nem lazulhat korsó sörrel a kezében. Hosszú órák, az amúgy sem üde társulat egyre fáradtabb, a főnök precíz időközönként oldja a feszt egy zaftos kurvaanyázással, de látod, nem akarja feladni, felmordul néha, de elszánta, hogy működve guruljon le a vas az emelőről.

Legurult. A miként, hogy, mikorra nem releváns ebben a posztban.

Majd az történt, mi megkoronázta minden autószerető ember napját, felgurult a csápra egy igazi veterán merci!

És a valószínűleg sokat látott bajor, aki eddig azt hitte, hogy csóró magyar itten fog elpusztulni, mert olyan “rémálmokra” van csak pénze, amiket egy német szerelő ki sem enged az utcára, tátott szájjal, elhűlve, letaglózta nézte az emelőn elterpeszkedő fecske aljának letisztult, ragyogó szépségét.

Fizetés, búcsú, távozásként egy 30e € értékű Maverick Max X RS Turbo R (hubazdmeg) beröffenése, amitől beszarsz….

Azt akarom mondani mindezzel, hogy bár igen, a bRÉMsztorming egy jó dolog (ha mindenki felkészült belőle), de az emberiség millió éves történelme eddig tök jól elvolt nélküle, mert az élethez kell egy jó adag mázli, mit nem pótolhat csapatgyűlés, meg erősember! És ezeket csak akkor látod, ha mindkettőt sokszor tapasztaltad az életben!

A társulat megpihen a napon, egy bót bejárata mellett, mert kb. mindenkinek arra van ereje, idege, hogy vegyen valami alkoholtartalmút, és azt az első lehetséges alkalommal bevigye a szervezetébe időjárás, és helyszíntől független, de gyorsan. Majd ekkor kezembe kerül egy csodás Rolleiflex a kisebbik szériából, de tök mindegy milyen típus, honnan jött, mivel a keresőjébe belenézve az ember kimerevítené a pillanatot addig, amíg nem állít, mér, számol ahhoz, hogy az, és ott filmre kerüljön, mert NEM ÉRTED, HOGY A ZÁR MÖGÖTT NYUGVÓ KIS DARAB FILM ÉPP ERRE VÁR??? 

Most ti tudjátok, hogy épp megerőszakoltok!

Vannak még emberek a földön, akiknek valaki azt mondta egyszer, hogy én fotós vagyok. Attól, hogy x kilónyi fotós felszerelést cipelsz magaddal, még lehetsz tök hülye, és egy hót tehetségtelen csimpánz, aki farokhosszabbítóként cipel egy 80-200-ast, meg pótaksit a vázon, mert valamit kompenzálnia kell az életében.

És akkor eljönnek az események, hol elhangzik a “zúgy kéne fotóznod, hogy azt szeretném, mert te fotós vagy, te tudod” kezdetű mondatok, és ettől leöntenéd a táskád zippo benzinnel, majd rádobnál egy gyufát…. A fotográfus egy szakma, és feladatokra specializálódik. Ha nékem ez szakmám lenne, akkor az a szociofotó (ember nyers ábrázolása környezetében), illetve (főleg a német) belsőépítészet adná a fő irányt.

Kivételesen ajánlom magamat (klikk….), mert számomra az építészet egyik csúcsa a BMW Welt, és a mellette fekvő múzeum, aminek valószínűleg az lehet az oka – mármint az irányvonal – hogy túl fiatalon vittek el szüleim a Pompidou központba, ahol valami berágta magát az agyamba…

A többit nem látom. És amit nem látok, ahhoz nincs érzékelésem ergo, ha feldobod a levegőbe a kamerát, akkor is jobbat lövöl nálam. Ez nem gáz, mert egy autó futóművekre specializálódott szakit sem vetsz meg, amiért nem tud fényezést előkészíteni… BlaBlaBla…. De akkor tépjük ki magunkat az autóból.

Csinálj olyan behúzottat! 

A „behúzott, jelen esetben azt jelenti, hogy mozgást fényképezel. Pár darab probléma van ezzel. A mozgás fényképezéséhez rutin kell. Nézd milyen fények vannak, nézd milyen a mozgás szöge, iránya, próbáld elhelyezni a tárgyat a megfelelő háttérben (ha ott, ahol minden klappolna, épp egy kibaszott tábla hirdeti dolgát, akkor az egészet baszhatod, tehát már nem ott, nem úgy, hanem arrébb), majd ott a fény, mi némileg akadály a feladathoz, mivel hosszú záridővel dolgozol, és csak akkor nem kap sok fényt, ha az obi pupilláját szűkíted, de nem azért van nálad egy 80-200-as, 2,8-as objektív, hogy ne használd ki, így ND (tudod, amivel kihúzod a zóóceánt hullámmentesre) szűrözni kell, amihez meg igazítani kell a pupillákat, majd kell az időzítés, mert másodpercenként „csak” 7 képet lőhetsz, aztán szünet, a környezet folyamatosan változik, bónuszból benne kell lenni a tárgynak a képkivágásban, jól, és mindenre annyi időd van, amennyi idő alatt elolvastad ezt, a világ leghosszabb mondatát! Biztos sikerülni fog….

Kaja, pia, Zsolti, ne horkolj, bazdmeg, majd reggel ébredés, és megint kaja – mert alvás horkolásra koncentrálás közben is sok kalóriát fogyasztasz, indulás, de mindeközben meghallgatod még 23ezerszer, hogy mi van elromolva, amitől lehet nem érünk haza, de már annyira hidegen hagy a dolog, hogy lassan elkezdesz imádkozni azon, hogy az első sarkon adja meg magát az angol technika, és technológia csúcsa, mert így legalább vége a találgatásnak, reménynek…

Museum für historische Maybach-Fahrzeuge – mert ha már arra megyünk haza…

Arról szeretnék beszélni, hogy mennyire sokkolóan hat az, amit a német csinál a kiállításaival. Számomra (nem így történik) úgy néz ki a sztori, mintha egy tálcára letenné a bemutatni kívánt tárgyat, és erre tervezne egy épületet, ami kiemeli, eléd löki, beletolja az arcodba a formát. Tudom, nem így van, mert a nácik baromi erőforrásokat áldoztak a birodalmi építészetnek, és annak az a lényege, hogy reprezentálja a nagyságot, a monumentalitást. Érezd magad aprónak az egyenesek, és átlók között. Mindezt összekeverni a modern technikával (rejtett fények, üveg, acél, mittoménmi…), és a tárgyak megtervezett elhelyezésivel annyi témát ad az agynak, amit képtelen egyszerre feldolgozni.

És akkor irány haza!

Péter előre ült, mert egyrészt családos ember, másrészt látta az autót alulról, és legfőképp van biztonsági öv, mi talán némi esélyt ad a túlélésre, így hátul gyakorlatilag megszületett az ágy, ami azért lehetett volna jobb is, mert a könyöktámasz nyomta a fejem. Így nézzük a Roland Garros döntőt (amit végül csak csukott szemmel, hallgatva, mert a kurva Djokovics nem került be), F1-et, és végül este indult az EA konferencia, ahol bemutatták a jövő játékait (mi nem tudom miért érdekel, mert cca. 15 éve nem ültem gép elé játszani).

Feltűnően eseménytelen út, majd kaja, és búcsú még az osztrákoknál, egy pihenőben. Megérkezés, kipakolás, NÉZD, MOST SZEDTÜNK ÖSSZE EGY DEFEKTET, ITT SZELEL!

Na húzzatok a picsába innen!

Azt szeretném mondani, hogy kivételesnek érzem magam, amiért ismét veletek lehettem, mert fantasztikus emberek vagytok, és ha ilyenekből állna ez a kurva ország, akkor talán ez egy sokkal jobb hely lehetne!

Köszönök mindent!