Nem, nem regisztráltam vissza, csak megszületett egy cikk, amiben mesélnek Polgár gyűjtéséről a gyöngyöspatai balhéval kapcsolatban, és ott volt egy FB link, majd alatta számtalan komment pro, és kontra.

Gyöngyöspata. Félúton Budapest, és Eger között. Az államalapítás óta adták-vették a birtokot, még maga Mátyás is harcolt a várnál. Mi először onnan ismerhettük meg a területet, hogy 9 éve elkezdtek járőrözni polgárőr ruhába öltözött nácik a területen, és basztak össze a cigányokkal.

Csodálatos országban élünk. Igazi patrióták vagyunk, kik a nemzeti lobogó és a kereszt szentsége alatt képesek összefogni, és közösen felépíteni egy szebb jövőt. Jah, nem!

Van három csoport.

  • Az első, az szarik rá, ki a faszt érdekel, van nekem elég bajom, és leül megnézni a mittudoménmit.
  • A második legszívesebben zubbonyt húzna, és „Na, majd én ott rendet teszek a mocskoknál, mert semmit nem tudnak, csak szülni, meg lopni!”
  • A harmadik életében nem foglalkozott a sztorival, csak olvasta az indexen, hogy cigányokat vernek, szegregálnak, erre kinyílik a száj, a pénztárca, és másnap felírják a naplóba, ma is segítettem valakinek, jó ember vagyok, és néha, néha még visszaemlékeznek eme jótettükre.
  • Negyediket nem emelek ki külön, mert az a pár tucat ember, kiket senki nem ismer, és a társadalom szemében valami érthetetlen okból kifolyólag olyan hivatást választottak, ami megoldást próbál találni számtalan szociális katasztrófára. Ők a melósok, kik pontosan ismernek tragédiákat, tudják is rá a válaszokat, csak senki nem kérdezi meg őket, mert mindent felülír a….

Eme három típusban mi a közös? Mindegyik utálja a másikat, és az van, hogy ebben az utálatban már semmi keresnivalója nincs a cigányoknak, őket ebben a pillanatban leszarta mindenki.

Fél évezrede képtelen bármely nép beintegrálni ezt az etnikai kisebbséget, illetve egy részét, a saját társadalmába. Itthon nemhogy az integrálást, de a megszámolásukat sem vagyunk képesek elvégezni, hiszen ahány elemzés, statisztika készül róluk, annyi szám jelenik meg, tehát már azon vita folyik, hogy hányan is vannak tulajdonképp.

Amikor náci vagyok, amikor elönt a mű szeretett, vagy amikor szarok mindenre, csak zavar már az a zaj, amit a nácik, meg a libsik vernek, akkor a legfontosabb kérdéseket nem tesszük fel.

Miként jutott el odáig egy iskola, hogy szegregáljon?

Mert erre eddig az a társadalmilag elfogadott válasz, hogy „Mert ilyenek, benne van a génjeikben”, ’Mert utálja szegényeket mindenki, hiszen mindig csak azokat a híreket jelenítik meg, amiben rosszat tesznek…”, „Leszarom, csak a közelembe ne jöjjenek, de kussoljatok már, TV-t akarok nézni!”

Oké, a rendszerváltás előtt mindenki kussolt a buliról, mert hát a szoci propagandába nem férnek bele, amúgy nagy a vidék, eldugjuk őket, ha nem, akkor bevonulunk, szétbaszunk köztük, és nyugság van egy ideig. Majd ránk tört a kurva demokrácia, és folytattuk ugyan ezt, annyi különbséggel, hogy Budapesttől egy köpésnyire már megszülethettek olyan települések, ahová rendőr nem meri betenni a lábát, a náci polgárőr meg élve sem jutna ki, bármennyire kopasz, és nemzeti érzelmű.

A sikeres rendszerváltás odáig fajult, hogy a jelenlegi uralkodónk kiállt a kamerák hada elé, és szemrebbenés nélkül közölte, vétózza a bírósági döntést, mi kimondja, Gyöngyöspata városában 60 cigány gyereket elkülönítettek, más oktatási formulát alkalmaztak náluk, mi kimeríti a szegregáció fogalmát, így ez büntetendő.

És még mindig nem érted, hogy mi a lényeg, mert ez sokkal súlyosabb ügy, még a szegregációnál is.

A törvényhozást, a közigazgatást, és az igazságszolgáltatást elkülöníteni nem röpke hóbort, hanem az alap, ahol élsz, ahol a gyermeked felnő. Ezért fizetsz adót. Mindhárom hatalmi ág egymást felügyeli, korlátozza átjárhatóságát, mindezt azon törvények alapján, amit maga a törvényhozás hozott létre.

Tehát, Orbán lefektetett törvényeket. A törvényeket betartandók betartatják ezeket a törvényeket, majd jön Orbán, és azt mondja, ez így igazságtalan. WTF????? Úgy is kérdezhetném: Mi a fasz van???

Szóval, 2020-ban is szembesülhettél azzal – igen rövid idő alatt – hogy kurvára mindegy, mi áll abban a törvénykönyven, ami az országod alapjait képezi, mert jön a legfelsőbb hatalom, és anélkül, hogy ezeket a törvényeket megváltoztatja hivatalosan, azt mondja; „Jahhh, hogy ez így? Így biztos nem!”

És még mindig nem beszél senki arról, hogy
miként jutott el Gyöngyöspata a szegregációig….

 

Fejléc: Pavel Bogolepov / Népszava

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com