Akkor sem fogsz lehúzni magaddal, bazdmeg!
Annyira boldog vagyok, hogy az évet autó vizsgáztatással kell kezdenem, mintha a fogorvos bejelentené; akkor most kirántjuk. Melyiket? Az összeset!
Mivel baromira nincs kedvem autókázni, és beülni valami váróba, cirka 2 órát nézni ki a fejemből, így betoltam a vasat a két saroknyira lévő szervizbe, szóval győzött a lustaság. Lebeszélve, időpontra, tudod, ahogy azt kell. Előtte a cucc kitakarít, elvisz lemosni, mert szerelőhöz nem visszük mocskosan, majd megjelenek, és…
Ez az embertípus azért nem vesz fel egy „Gyűlölöm a világot, és téged is, aki ezt olvassa!” feliratú pólót, mert még odáig sem jutott el hosszú évtizedei alatt, hogy egy pillanatra belenézzen a tükörbe. Megérkezel a helyszínre, reggel van, ittál már kávét, elég jól indul a napod, majd elég három perc ahhoz, hogy egy ilyen toxikus arc megpróbáljon belerángatni a saját posványába, és úgy érezd magad a szervizből kilépve, mint egy 10 éves kölyök, aki már megint szétszaggatta a farmerját, és tudja, lassan hazaér, ahol a fater fél napig fog üvölteni.
Faszom! Azért sem! Nem fogsz magaddal rángatni! Nem érdekel az életed, sorsod, döntéseid, nem érdekel hogyan jutottál odáig, hogy úgy kommunikálj az emberekkel – egy olyan beosztásban, aminek a kommunikáció egy fontos eleme – mintha azok valami száradt bogártetemek lennének a szélvédődön.
Kabbe!
