Dühödten nézel ki a fejedből, amikor azt a kuplerájt látod, amit a leállítása előtti 6-7 évben műveltek a vassal a villanyászok.
Három esetben hatoltál be a műhelybe, és hagytad ott a gépjárművedet annak érdekében, hogy a szakemberek szakmunkát végezve, szakmai felkészültségüket csillogtatva pénzt kérjenek a munkájukért.
- Első körben berakattál egy riasztót. Eddig ok!
- Második körben tönkrement a bal első ajtódban az átvezető csatlakozója (naná, hogy kirohadt, meg csaknem tőből törtek ki a vezetékek a csatiból), mit nemes egyszerűséggel kivágtak, és direktbe bekötöttek,
- majd jött a harmadik kör. Ez úgy indult, hogy köll egy új riasztó, automata ablakfelhúzó, és CSINÁLJATOK RENDET A KÁBELEK KÖZÖTT!
Vagyis majdnem ez, mert ennél volt viccesebb rész is, csakhogy van, amikor az ember gyermeke az idegroham közben nem igazán gondol a dokumentálásra…
Ezt követően (meg azért már előtte is, jól felkészülten) jött az e-bay, fórumok, miegymás, és gyakorlatilag komplett (bontott, de hibátlan) kábelkötegek kerültek egy megtermett papír dobozba, mik szakemberre addig vártak, míg nagy levegőt nem vettem (meg forrasztópákát, zsugorcsövet, hőlégfúvót, vezetékeket, csatlakozókat), és hajrá!
Az ilyen állapotú autóból egy jó szerelő nagyjából 7 perc alatt rántja ki a komplett vezetékezést, miközben megiszik egy cigit, és elszív egy kávét. Én úgy egy nap alatt. Minden rohadt feladványt végig kell dokumentálni, mert honnan a faszból kéne tudnom, hol van ráakasztva a vezeték a riasztóra, milyen színű kábelekkel, mi, merre megy, és főként miért? Bónuszból jön az komplett sárvédő lebontás, mivel az átvezető mögötte van, és ugyebár nincs csatlakozó, így látni kell, tulajdonképp mit is vezettek át a hová direktbe, szóval nyócezer fénykép mindenhonnan, minden szögből, közben szól az Apple, hogy számlám érkezett, és ilyenkor örülök, hogy vettem még náluk télen iCloud tárhelyet, mert másodpercenként 24 képet fényképezek mindenről.
És a csípőfogó most feloldja a káoszt!
Biztosítéktábla lecsavaroz, kábelek ki (isten áldja a Honda mérnökeit, hogy mindenhez más-más csatlakozókat tettek fel, így nem keverhetsz össze semmit), „új kábelezés behelyez, és hopp, hiányzik a jobb hátsó ajtó nyitásérzékelőjének vezetéke, és akkor régiről átforraszt, és minden összecsattint, ablakemelők, kapcsolók, belső világítás, majd gyújtás…
ÉS MEGY!
Elsőre, baszki! MINDEN! Két és fél nap, mert hát én sem vagyok hülye ezen gürizni 10-12 órákat…
Akkor jöjjön a szépítkezés, és plusz kábelhegyek beszerelése, vagyis amikor megfúrod a frissem fényezett kasznidat.
Cél: Vicces hangszórókábeleknek nevezett izéék cseréje igazi hangszórókábelekre, mind a négy ajtóba, bónuszból 12 V behúzása, mert nehogymár ne legyen ajtóvilágításom, amikor az ajtóvilágítás jóhogynem evidencia, korunk autóhasználójának alapfelszereltség skáláján, én meg mégiscsak e fölé helyeztem a lécet, jó pár fokozattal…