Évek óta bűzlik bennem, és most Karotta beszél róla (ide klikk….), és most én is, mert nem bírom magamba fojtani, hogy ha mégis lesz önvezetés az autók világában, annak milyen társadalmi következményei lesznek.

Mármint, Zap szerint a világ….

Az önvezető technológiát ugyebár 5 csoportra osztják, blablabla, nézz utána, ez nem ismeretterjesztő műsor, de így néz ki:

Nem köll tudnod vezetni, ha a világnak szerencséje van, akkor nincs is mivel, tehát nem fogod az autómat lehúzni egy parkolóban, és totálra sem törsz, mert épp rúzsozol ahelyett, hogy megállnál a pirosnál ((igaz történet…)

Mi az önvezető technológiával a probléma, mi a dilemma?

Ki haljon meg?

Nagyon egyszerű kérdés! A 3 éves Pistike egy parkoló autó mögül kiszalad eléd, mert látott egy csillámpónit a levegőben, mi szivárványszín pukikat ereget, és ez olyan vicces, miközben a szembe forgalomban érkezik egy villás targonca. Ekkor az autóban lévő számítógépnek el kell döntenie a fény sebességével, hogy Pistike kerüljön a temetőbe, vagy a sofőr száján hatoljon át egy 150 kg-os edzett acél villa lap. Nem bonyolítjuk a kérdést azzal, hogy az autóban ülnek még hárman, és a matekkal próbálunk érvelni döntésünk helyességéről, az eredmény mindenképp halállal végződik.

Ki lesz az eseményért a felelős? Az autó gyártója, annak biztosítója biztos nem fogja felvállalni ennek következményeit, mert ki az a hülye, aki vélt profit alapján olyan döntést hozzon, amivel eláshatja magát örökre, illetve a sofőr (bár az talán, mert a sofőr sem okos ember), és annak biztosítója sem fogja magával cipelni ezt a terhet az út minden egyes méterén, de akkor még nem is beszéltünk magáról a szabályzóról, ki meghozza a döntést, a felelősség kérdésében.

Mert dönteni kell élet, halál felett (nincs benne „és”).

Miként tudod kiküszöbölni ezt az dilemmát? Úgy, hogy egy város, út, illetve az egész világ felett, ahol önvezetést szeretnél létrehozni, teljes kontrollt gyakorolsz. A közlekedési, biztonsági kamerák, telefonok, minden elektronikai eszköz, mi van, volt, és lesz, egy hálózaton működik, mi pontosan tudja, hogy az adott személy, illetve az adott személy környezete miként viselkedik az utakon.  Tehát, tudod az előre, hogy Pistike elindult a parkoló autók felé, megjósolod előre a reakciójából (csillogó szemekkel bámulja a felhőket), sebességből, hogy 3,2mp múlva kint lesz az úton, így az önvezető autó már akkor elkezdi a manővert, mielőtt Pistike áttornászná magát a parkoló autók között, és nem hal meg senki. Amúgy nem bonyolult rendszer, „sima” üzemi automatizálás, csak brutálisan nagy adatfeldolgozó képességgel.

Szuper, megoldottuk! Mi ezzel a gond?

Ennek a problémának az előszelét már annyira érezzük, hogy az egész bolygó szopik tőle, ami nem más, mint a megfigyelés, illetve a megfigyelt adatok kezelése. Már most szívunk, mert ha sms-ben érkezik, hogy nézd meg, az e-bay kidobott egy hirdetést, olcsón van Pentax 6×7, akkor két perc múlva az Instagramodon ott lesz egy reklám erről, vagy ehhez kapcsolódó témáról anélkül, hogy valaha engedélyezted volna a privát szférádba való behatolást, bármely hirdető cégnek. És akkor még meg sem említettük az újkori politika, közösségi médiás megfigyelési rendszereit, azokat az algoritmusokat, amik MÁR automatikusan megadják a kétségbeesett választók számára azokat a jelmondatokat, mik vonzók lehetnek, párttól, személytől, ideológiától függetlenül.

Jelenleg már futó projekt Kínában az emberek totális megfigyelése. Ez az országot átölelő megfigyelési rendszer (kamerák, szkennerek, elektronikus kommunikáció) ami algoritmusok alapján osztályozza az embereket. Ott nem közelítenek Orwell jövőképéhez, hanem megvalósították. Van jó polgár, ki a kormány barátja, megbízható elem, és van rossz, ki ellenség, kire ráfér a megvonás mindazoktól, amik a „jóknak” járnak.

És aki ennek nem látja brutalitását, annak ott az 1984, vagy ha az elcsépelt, vagy ….mert ahhoz tényleg kell agy, akkor ott a Brazil, azon még röhöghetsz is, de ahhoz meg köll azért szeretni Terry Gilliamet, szóóóval… sorozatként ott a Person of Interest, és nem bírom abbahagyni…

Tehát, kinek a kezébe kerül az adat? Mohandász Karamcsand Gandhi, Adolf Hitler, vagy – ami még borzasztóbb – a Skynet? Hány jogvédő szervezetet (igen, bármilyen furcsán is hangzik ebben az országban, azok még vannak, és tudnak nyomást gyakorolni a törvényhozásra) kell elhallgattatni, személyes szabadságot védő alkotmányt kell átírni ahhoz, hogy a profitorientált giga vállalatok elhozzák az embereknek azt a jövőt, amit a scifi írók évtizedekkel ezelőtt megálmodtak?

Ennek a dilemmának feloldása szinte lehetetlen, mert menj oda egy bringás jogvédő aktivistához, és írass alá vele egy dokumentumot, mi arról szól, hogy engedélyezi minden mozdulatának követését annak érdekében, hogy vehess magadnak egy 30milliós, önvezető Tesla HAL 9000-et….

Na persze….

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com