Afrika – folytassuk a sztorit a Kivu-tó mellől
Japp, szóval megint kommunikál egymással a WP, és a(z)
Ruanda, Kinigi, Ellen kampusza volt az utolsó poszt, tehát menjünk tovább, irány Kivu-tó!
Nahkérlek, a Kivuról annyit kell tudnod, hogy a bolygó legveszélyesebb képződményei közé tartozik, így hát amíg el nem pukkan, addig jó odamenni. Ha elpukkan, és ott vagy, akkor még imára sem igazán lesz időd, meg energiád. A sztorija az, hogy alatta irgalmatlan mennyiségű metán, és szén-dioxid leledzik, majd kb. ezer évenként sóhajt egyet, és ezzel szinte az egész élővilágot a környéken elpusztítja. A medencéjében most kb. 2 millió ember él, elképzelheted a pusztítást. 2700 m2-en terül el, átlag mélysége 220 m, és úttalan utakon, a Tanganyika-tóba csorgadozik át. A legutóbbi borzalmat viszont nem a tó, hanem az emberek követték el a ruandai népirtás során, mivel egyesek szerint jó volt embereket ölni bele, méghozzá számolatlan. De hogy ne csak borzalmak, ha végre elkezdenék a metánt kitermelni a tóból, akkor az nem csak megoldaná Ruanda teljes energiaellátását, de bőven jutna belőle még exportra is.
A Gorilla Lodge utolsó reggelije után búcsú (vezetőnk tutira dugta már a recepciós csajt, de ha nem , akkor fogja…), be az autóba, és cca. 160 km várt ránk hegyeken, meg völgyeken keresztül Kibuye felé. Itthon ez 1,5-2 óra lenne, odaát a millió traffipax világában 3,5 órányi durvaság, és akkor kiépített, jó minőségű utakon haladol.
Menedékünk a Cormoran Lodge volt, és már kezdett természetessé válni, hogy megint beválasztottunk valami nagyszerűt. (Mondtam neked, hogy eddig beszarás jók voltunk tervezésben? Biztos…) A probléma csak nálam jelentkezett, mert járni is alig, erre a szobák bazi nagy cölöpökön nyugodtak, tízen méterre a tó felett, azt meg meg kellett mászni utakon, lépcsőkön, hidakon keresztül, és a mászással már nagyon tele volt mindenem, azzal a tudattal, hogy ha felmentél, le is kell jönni, és ezt naponta többször is (röhög…).
Biztos vagyok benne, hogy ennél jóval több kép született a környékről, de hogy most épp hova vesztek? Hümm…
Érkezés után duma, kaja, majd jön terv, hogy irány egy kávéültetvény, és nem uncsi autóval, hanem vár a csónak a menedék kikötőjében, ugyanis ne kelljen már 60 kilométert leautózni két óra alatt… Be a csónakba és irány! Az első 20 perc nagy boldogságban, csevejben telt, majd jött a második 20 perc, a harmadik.. 13:20-kor lőttem az indulásról egy képet, és 14:55-kor az érkezésről. Másfél óra csónakmotor zúgás hajlobogás a másfeledik óra közeledtével le tudta a lohasztani a mosolyt az arcunkról, még úgy is, hogy a környezeted annyira szép, hogy még Paul Kagame (ha elfelejtetted, ő a góré Ruandában) is húzott fel egy nyaralós erődítményt magának a menedékünktől annyira, hogy a szobánkból ráláttunk a „hátsó udvarára”. A csónakunk kikötő híján felsiklik a homosok partra, ugrás ki (haha…) a szerkezetből, majd egy laza 70 méteres mászás felfelé, hogy érezd a törődést később. Vendéglátónk vár, és kezdődik a túra. Egy kávéval!
Ez itt kérem a Boneza coffee szülőhelye!
A Kinunu Wonders Ltd egy családi vállalkozás a Kinunu régióban, ami a termesztéstől kezdve, a forgalmazásig bonyolítja az üzletet, mellékesen pedig szálláshelyet nyújt, meg idegenvezetést a farmon. Emberünk menten kísér minket a hegytetőn lévő szálláshely /kávézó / központba, ahol le lehet dögleni, nézni miket is csinálnak, nomeg kóstolni amit csak szeretnél. Pár perc pihenő, és ismerkedés után irány a farm, és lássuk, hogy mit is csinálnak. Munka épp nem folyt a környéken, így szinte tök néptelen volt a hely. Beszélt a kávécserjékről, arról, hogy hogyan erjesztik, válogatják ki, hogyan osztályozzák a szemeket, mi a szárítás módja, majd megérkeztünk a pörkölő helyiségbe, ahol a pali bekényszerített minket fehér köpenybe, sapkába, és vigyorogva kellett fotózkodnunk, mintha az életünk élménye lenne, hogy egy kávépörkölő közelébe engedett valaki. Viccet félretéve, egy élmény volt, mert jó fejek, közvetlenek, és adtak kávét! Amúgy meg megint olyan helyen vagy, hogy ahová csak nézel, az jut eszedbe, hogy húúúbazzeg… De menni kell tovább, mert mindjárt leesik a nap, és vár ránk másfél órányi kurva csónakmotorzúgás!
És valóban, út közben végignéztük a naplementét a Kivu-tó felett, már beesteledett mire koppant a csónak a mólónak, és másztunk felfelé az étterembe, mert mindent is fel tudtunk volna falni addigra. Így is lett!
Tudod mi a pláne? Hogy 124 óra alatt odaérnél autóval, és sok kanyar nem is lenne benne, csak néhányszor belőnének az ablakon!
