A Mi Józsink (1973-2023)

A Mi Józsink nem érte meg az ötvenedik születésnapját. Totál kontrasztos volt az egész sztori. Ott álltam szemben a pappal, előtte az urna, arra megtámasztva a fotója. Az futott át az agyamon, hogy talán megtérhetett az utolsó napjaiban? Az általam ismert Józsi visszhangzott a fülemben; „Elmegy ez a csuhás a kurva anyjába….” A csuhás arról beszélt, hogy mindannyiunk lépdelünk a vég felé, és erre csak akkor gondolunk, amikor valamelyikünk elmegy. Imádkoztak, énekeltek, megemlékeztek….

Nagyon rég nem haraptam el a könnyeimet. Józsi, baszod, nagyon hideg volt a temetéseden. Miközben a pap nyomta az igét, odafordultam a srácokhoz. Végignéztem az arcukon, és ami ott elpattant, azt nagyon nehéz volt kontrollálni. Tök mindegy, hogy egy seggek, vagy hülye picsák, lényegtelen milyen utat jártak be eddig, velük nőtem fel. Mocsok mód megöregedtek, némelyükre alig ismerni, de mégis…. Velük nőtem fel! És most jó részük ott áll. És nem tudom hány évtizeddel ezelőtt álltak így ott, együtt.

Mindenki szájából elhangzott, hogy reméljük nem ilyen helyeken kell újra találkoznunk, de ez tutira minden egyes csapat szájából elhangzik, akik évtizedek múltán, valamelyikük temetésén találkoznak újra. Másnap majd megint megy mindenki az újtára, teszi saját dolgát, és néha eltöpreng azon, hogy milyen jó lenne évtizedeket ugrani vissza az időben, mindaddig, míg a saját élete vissza nem rántja a valóságba.

Kösz Józsi a röhögéseket, állatságokat, a hatalmas bulikat, a Spanyol nyaralásunkat sosem feledem, amikor az egész Costa del Sol azt hallgatta, ahogy apád horkol, ezen visongva röhögtünk mindaddig, amíg rájöttünk, tulajdonképp egy szobában „alszunk” vele. Nem tudom hogy ragadt rád a „Mi Józsink” megszólítás, de még a szüleim is így hívtak. Az pedig sosem feledem, ahogy nyújtottad el; Gááááábooorrr….

Nem tudom mit csináltál azóta, hogy az útjaik elváltak, de az tuti,
hogy szegényebb lett nélküled a világ!