Zap elment, de visszajött, és itthon mindjárt volt egy rakás köcsög, de közben…. – BMW Welt & BMW Museum

Elkezdődött az év, és ez látszik az eszeveszett rohanásból is, úgy a világban. Gyakorlatilag be akarsz sűríteni… de ez most nem érdekes! Az érdekes az München volt. Nem a város, mert egyre jobban nem szeretem a (nagy)városokat, a németektől meg egyébként is ráz a hideg már egész gyermekkorom óta, de van ott egész pontosan két dolog, amiért érdemes odamenni. Az egyik a Deutsches Museum (Deutsches Museum von Meisterwerken der Naturwissenschaft und Technik), és ebben pont nem voltunk, mert este tudtam meg, hogy ez nagy durranás. Legutóbb, úgy 25évvel (sic!) ezelőtt sem készültem fel Münchenből, ez a mai napig nem változott. Ez van… Szóval nem azt mutatom meg. Viszont a másik nagy durranás a BMW Welt és a BMW Múzeum.

A cucc eredeti kitalálója Karl Schwanzer prof volt, ki a Bécsi műszaki egyetemen végzett abban a korban, mikor újjá kellett építeni európát, és az építészet gyökerét, új világlátását pont a háború előtti művészeti iskolák teremtették meg, tele zseniális álmodókkal. 72-ben lett kész a jellegzetes BMW épülettel (tudod, az a négy henger, meg a salátástál), majd 2008-ban Uwe R. Brüchner és csapata (Atelier Brückner és az ART + COM) hozzádobott még laza 4000 m²-t. Ennek egy (nagy) részét hívják Welt-nek. Ez a szentély, ahol a tulajok nemcsak megkapják az autójukat egy ceremónia kíséretében, de egy vallásos élményt is kínál az addig nem vallásos BMW fanoknak. Belépsz, és azt keresed, hogy hol parkol a komp, mi felvisz az Enterprise fedélzetére, és akkor sem csodálkoznál el, ha a bárban épp egy Vulcani próbálna józan észt erőltetni két veszekedő Klingonra. A cuccból egyébként csak 40% látszik, illetve nyilvános a látogatók előtt, a többi (a pokol) ez alatt helyezkedik el, ahol raktározzák, felkészítik a vasakat az átvételhez.

Amúgy az van, hogy már megszokott, nem nyúlok egyből fényképezőgéphez, amikor valahová fotózás céljából érkezek. Át kell venni a hely „szagát”, valahogy meg kell érteni, és ha ez megvan, akkor jöhet a próbálkozás. Holnap megint visszamennék, és a mostani sorozatot kibasznám a kukába. Mert másodszorra belépve, még mindig nem tudtam, hogy miként kéne fotózni a vonalakat, egyeneseket, görbéket, azt az egész világot, mi pont beleillik korunk technológiai fejlődési vonalába, és pont ilyen épületeknek kéne már mindenhol állni.

Az egyenesekről, és a görbékről jut eszembe, hogy a minap néztem egy B&H (csak anyagot, amiben Julieanne Kost (baszomnagy Adobe guru) mesél a Camera RAW-ról, és mielőtt belekezd a kromatikus aberráció javító eszközeinek tárgyalásába, a közönséget képbe akarja hozni az eset előfordulásának okairól. Elhúzza a száját, hümmög, és megpróbálja nem azt mondani, hogy ennek okai a szar objektívek, és ha ilyennel találkozol (1000$ alatti fossal), akkor kúrd ki a kukába. Most, hogy itt egyenesekkel, és …. egyenesekkel kel foglalkoznom – mert ezen a helyen minden a vonalakról szól – úgy kúrnám ki az objektíveimet a francba, hogy előtte még ugrálok is a cuccon egy párat. Vissza a témához!

És akkor azt hiszed, hogy….

Majd a Weltből átsétálsz a hídon a múzeumba. Meg vagyok győződve arról, hogy voltam már olyan közlekedési múzeumban (magángyűjtemény helyszínén), hol több érték volt felhalmozva.

És amiről egy darab képem sincs, mert az olaszok nagyon nem akarták, hogy arról fotó készüljön, de beégett a cucc rendesen.

Viszont olyan kiállítóhelyen, mint ez, még soha nem jártam. Itt bakker minden a formákról, és a fényről szólt. Az építészet és a dizájn csúcsa. Amikor még egy francos szoba is – ahol csak dokumentumok vannak kirakva az „asztalokon” – olyan formaelemeket tartalmaz, hogy ámulva nézel ki a fejedből, és sírsz, amiért nem lettél tehetséges tervező, ki lubickol abban, hogy most minden koncepciója megvalósítást nyer, és nincsenek kompromisszumok. Látod, ahogy ezek a formatervek a 20-as években megjelentek Walter Gropius weimari, alkotóműhelyeiben, és fantasztikus látvány, pedig csak egyenesek, vonalak, meg néha görbék. A kamera ezt imádja (már ha nincs előtte egy olyan objektív, minek legapróbb torzítása is üvöltve toporzékol a képen). Azon röhögtünk, hogy egész egyszerűen nincs az a fiú/lány, ki elbaszott képeket tudna erről készíteni, mert a hely minden négyzetmétere üvölt azért, hogy meglásd, átérezd, bemutassa, bemutasd.

És akkor lenézel, és akkor eldobod az agyad, mert woowww….

Szóval, aki szereti az építészetet, meg valahogy közel áll hozzá a modern, akkor ezt mindenképp meg kell néznie. Jah, és van bent egy rakás BMW. Amúgy marha érdekes volt, hogy Schwanzer elkészített egy olyan épület részt 72-ben, ami 2015-ben képes arra, hogy a MINI részére helyet adjon úgy, hogy az épület formavilágával képes legyen tükrözni a a beatkorszak ikonjának színét, szagát, életérzését. Csak annyit tudsz mondani, hogy woowww….

A blog történelmének legnagyobb fotóalbuma következik, minek előhívása nagyjából 16órába telt, és soha többé ilyet, de egyszerűen nem tudtam elég szigorú lenni.

Na és akkor nézzük meg ezt HDR-ben, mert más nem tudja kihozni a formákat, illesztéseket, anyagokat.

Amúgy hazafelé már eldöntöttem, hogy a következő autóm MINI lesz. Aztán elkezdtem hozzáolvasni a témához (az eddigi legjobb duma itt helyezkedik el), és azt kell mondjam, hogy ez egy rohadt gokart, miben már megint vért köpsz, hogy használd, de még ez sem tántoríthat el attól, hogy azt mondjam, jelen korunk egyik legizgalmasabb autója. Már csak azt kell eldönteni, hogy elég idióta vagyok e ehhez…