Két ok, amiért a Tőzsdecápák második része nem lesz akkora kult film, mint az első rész:

2010-et írunk, és a mozinak, mint műfajnak, már elveszett az értéke.

Mert megnézed az utolsó 6 percet is. Minden pillanatban látszik Stone zsenialitása. Baromi jók a dialógusok, kurva jó a sztori (annak, ki rajongott az első részért), a két film szorosan kapcsolódik egymáshoz, viszont Amerikának kellett ez eladni. És ez néha annyira zavaró, mintha szex közben 10percenként megcsörrenne a telefonod, a főnköd kérdezne tőled valami ostobaságot, mire válaszolnod kell, majd amikor ismét belemerülsz kedvesedbe, megint csak csörög az a szar, amit nem tudsz kikapcsolni.

De ettől független tartom azt, hogy nálam a Minden héten háború után a Tőzsdecápák két részének ott kell lenni a polcon, mert örök darabok lesznek.

Ha jót akarsz (és ez most előzetes), akkor a végén van egy jelenet, amiben a kamera szép lassan ráközelít Douglas arcára, miközben a sötét irodájában ül. Nah, akkor állj fel, és hagyd el a termet. Mert el nem tudom képzelni, hogy Stone a maradék 6percet bele akarta venni a filmbe. Legalább két producernek kellett fegyvert fognia a fejéhez, hogy másként zárja (???) le a filmet.

Facebook Twitter Tumblr

10 Responses to Tőzsdecápák

  1. Krisz szerint:

    Csinálsz belőle egy vágott verziót? Megveszem 😉

  2. Zaphod szerint:

    Téényleg… most hogy mondod. 😉

  3. Thiliell szerint:

    OFF: Mail, sürgős. Thnx!

  4. Zaphod szerint:

    Jóóóvan…. ment már! 😀

    Figyeled a nőt….. beszarok….
    😀

  5. Krisz szerint:

    Benne is egy tőzsdecápa veszett el 😀

  6. Zaphod szerint:

    Most hogy mondod, tééééééényleeeg!!!!
    😀

  7. Sir Artemon szerint:

    [Zaphod]: Bár így lenne, akkor most gazdaggá tehetnélek. 😛

  8. Zaphod szerint:

    Most ezzel a gondolattal eljáccom egész nap… 😀

  9. sotto szerint:

    tekintettem. a vége valóban wtf? meg egy kicsikét túl is tolta.

  10. Zaphod szerint:

    [sotto]: Igen, az! 😀

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com