Az ENSZ emberi jogok nyilatkozatának valamelyik cikkelyének, paragrafusának, bekezdésébe be kéne ütni egy új sort, és beírni, hogy ebbe a kuplerájba – ahol épp az orális szexet gyakorlom úgy, hogy rossz nemi szerv, rossz oldalán állok – bejönni egy faszság, és hogy / miszerint / egyébiránt, az adott ország a legnagyobb szigorral lépjen fel az ellen, hogy ezt itten / így / ilyen áldatlan körülmények között meg lehessen tenni.

Mellesleg kinéztem a hajómat, és már csak és mindössze 1,6 millió € kell hozzá, meg némi apró, ugyanis a 39 méteres csónaknak majd’ 12e literes üzemanyag tankja van, azt ha nincs szél…

E mellé idézőjelesen / zárójelbe / megjegyzésképp kifejezni, hogy ha ezen a kurva helyen nem akarok barátkozni olyan elemekkel, akikkel nem akarok barátkozni, és ők mégiscsak barátkozni akarnak annak ellenére, hogy csak a süket nem látja, az ellenérzéseimet a barátkozás iránt, akkor azokra a pörölyként csapjon le a Nemzeti…..

A minap, életemben első alkalommal láttam a Nemzeti Taxitársaság egyik verdáját. VAN Nemzeti Taxitársaság, te tudtad? És azt is, hogy a matricából szart vettek (vagy nem), azt a nemzeti zászlóból, mi ékesíti a címert, csak a piros fakult narancssárgává? A 2013, az áthalások éveként kerül be a törikönyvekbe…

Kell egy kávé…

Facebook Twitter Tumblr

3 Responses to Szösszent…..

  1. szerint:

    Milyen érdekes. Én is az orális szexet gyakorlom, és én is valami rossz nemi szervvel. De azért ha azt átgondold, hogy a te kis gyakorlatod, és az én országos közoktatási gyakorlatom közt mekkora méretbeli különbség van, akkor remélem belátod, hogy nekem egy sokkal nagyobb kávéra van szükségem a gyomormosás után.

    • Zaphod szerint:

      Átnéztem a zújságot Zé, és aztat kell mondanom, hogy nem lennék a helyedben…. Pppfff…. :/

      • szerint:

        Nem tudom, mit ír az újság, mert én ma gyakorlatilag egy mondatig jutottam a posztban. Ami itt történik, azt nem lehet szavakba önteni.

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com