Mindig azt gondoltam, hogy a mérhetetlen szabadság azt jelenti, van pénzed, vehetsz lakást, autót, hajót, bebarangolhatod a földet egy hátizsákkal, nincsenek korlátaid, bármit megtehetsz.
Ez egy akkora hazugság, hogy nincs rá szó!
A mérhetetlen szabadság az, hogy mindent elmondhatsz annak, akit szeretsz, és ő tudja, hogy ez azt jelenti, mennyire fontosnak érzed őt az életedben. Ha a barátod hoz neked ajándékba egy hűtő mágnest, akkor megmondhatod neki, hogy gyűlölöd a hűtő mágnest, és ha még egyszer ezt megteszi, akkor hozzávágod a fejéhez. Ha őszínén, mindent elmondasz annak, akivel le akarod élni az életed, akkor nem korlátoznak félelmek, nem lesznek kétségeid, hogy ennek milyen következményei lesznek. Nincs hazugság,
Viszont a kétely meg van benned, nem hagy nyugodni. Mit teszel azzal, ha őszinte vagy? Mert az őszinteség néha fájdalmat okoz. Akarsz e fájdalmat okozni, csak azért, hogy mérhetetlenül szabad légy? Mit mondasz életed végén? Hogy zársz le mindent? Büszkeséggel, hogy megtettél mindent, amit csak lehetséges ahhoz, hogy ember légy, vagy bűntudattal alszol el örökre, amiatt, hogy végiggondolod, a kicseszett szabadságérzésednek milyen következményei lettek?
„Minden ember hazudik…”
Az a kérdés, miért vagy őszinte és miért hazudsz. A tettek mögötti szándékaid nem lényegtelenek. Mert ha azért mondasz igazat, hogy a kapcsolatotok erősödjön, ami úgy nem tud erősödni, ha a másik tettei benned rossz érzést keltenek, akkor meg kell mondanod a másiknak, hogy vannak rossz érzéseid. De ha pusztán a másik lényét kritizálod, minősíted, ruházod fel jelzőkkel, akkor a szavaidnak semmi olyan hatása nem lesz, hogy az a kapcsolatotokat erősítse. Sőt, gyengíti majd azt.
Ha ugyanezért hazudsz a másiknak, akkor egy részről tudnod kell, hogy a hazugságod milyen hatással lesznek rá, akár kiderül az igaz, akár nem. Ez olyan döntés, amelynek minden oldalról vállalni kell a következményeit.
A szabadság a kapcsolatban azért jó, ill. akkor van jelen, ha bármikor elmondhatod a véleményedet a másiknak anélkül, hogy azzal a kapcsolatotokat sértenéd. Mert ha nem mondhatod el szabadon, akkor kapcsolódási zavar van vagy közted és a másik között, vagy az általad látott kép és a másik között, amely azt mutatja, hogy a másiknak eleve kapcsolódási zavara van önmagával. De ha tudja, hogy jószándék vezérel téged, amellyel segíteni szeretnéd őt akár a magához való viszonyulásában, akár a világhoz való viszonyulásában, akkor mondhatsz igazat. Ha nincs meg ez a biztonság, akkor addig légy diplomatikus, és ne hazudj, de ne is mondj igazat sem. Térj ki, inkább.
Én mindig meg szoktam mondani a negatív véleményemet is, igaz úgy hogy előtte mondok valami pozitívat is pl. „tudod hogy nagyon szépnek tartalak, de az az igazság, hogy ez a ruha nem igazán illik az egyéniségedhez..stb…stb..”
Szerintem ez is lehet jó megoldás, őszinte is vagy és tompítasz is -egyszerre.
Zap, attól tartok nem jó felől közelíted a dolgot. Szerintem a distinkció nem ebben áll. Mármint az igazmondás egyenlő szabadság, illetve ezek ellentétei mint hazugság egyenlő mivelis?
A szabadság az egy olyan fogalom, mint kábé a szerelem, hogy ahány embert kérdezel, majdnem annyi a válasz.
Az őszinteség meg … mondjuk az nem olyan bonyolult. 🙂
A felszakadó sebekhez is tudnék őszintén hozzászólni, de ahhoz nem lehet. Úgyhogy kussolok szépen. 🙂
Mindenkit szépen végigolvastam!
Ezt most úgy mondod, mintha legalább 100 kommentlenne… 😀 😀
Néha olyanok vagytok pár sorban, mintha 100-an írnátok. 😉
Meg hát mit is tudnék én hozzáfűzni?
Véletlenül kénytelen vagyok veled egyet érteni… Mostanság belekóstoltam abba, hogy milyen az, ha nem kell titkolnom a kis múltam zűrösebb, zajosabb dolgait, gondolatokat, érzelmeket, örömöt és fájdalmat és hát basszus mocskosul felszabadító érzés ez…
Örülök, hogy megtaláltad! Komolyan!