Most, hogy gyakorlatilag a pánikbetegség kezd eluralkodni a világban, talán, esetleg, végre rájövünk (hahaha…) a rendszereink gyengeségeire, és tanulunk belőle (dupla hahaha…), azt kell mondanom, hogy most esett le, szeptemberben kurvaanyáztam (Itt van…), mert akkor ismét durván szembesültem a hazai valutánk – tudod, azok a gombok, amit pénznek hívunk – hulladék jellegével.

A forint, amit gyakorlatilag csak azért tartunk, hogy fenntartsunk a magyar előtt egy hamis képzetet identitásunk erősségéről, közben tudjunk spekulálni a számokkal, amikor a gazdaság egyensúlyát kéri számon tőlünk az EU, és a nemzeti bankunk épületét ne kelljen elpasszolni egy arab befektetőnek, szálloda építés céljából.

Ma reggel 1 € háromszázötvenkilenc forintot ért!

Most akkor megkérdezem én, hogy mit fogsz mondani az embereknek, amikor elfogytak végképp az eszközeid arra, hogy az exportból származó bevétel átváltásával tudj rajzolni olyan statisztikákat, amik azt mutatják, tulajdonképp nem is egyensúlyoz ez az ország a totális csőd felé? Mit csinálsz azokkal a rendszerekkel, amiket fenn kell tartanod, csakhogy egy világválság – aminek kirobbanásának okait nem, de eljövetelét tudtad – bekövetkezik? És! Ha már az okokról beszélünk, mi a faszt fogsz kezdeni akkor, ha leáll a fél ország (cca. holnapután), és felbukkan első körben 100 000 beteg – ami elő fog bukkanni, csak az időintervallum nem mindegy – és ezt a helyzetet kezelni kell olyan egészségügyi dolgozókkal, akik már eddig is a lepukkanás szélén voltak, mert inkább a hatalom kiépítésére szórtad a pénzt, mint rájuk?!?!?!

Figyelj, én kedd óta home office-ra vagyok ítélve, ami gáz, mert a többszörösét dolgozom, mintha bent lennék a cégnél, és ezt kezd zavarni. Buktam egy rakat pénzt, már ennek a helyzetnek a kialakulása elején, szünetre ment életem egyik nagy vállalása, amire nagyon nehezen vettem rá magam, de beleugrottam, mert szükségem van rá ahhoz, hogy változtassak az életemen a világmindenségemen, meg mindenemen. Mindezeken nehezen, de átlépek, hiszen alkalmazkodni kell a káoszhoz. Viszont egy elmebeteg barom vagyok, amiért azt a kurva deviza számla nyitását már 10 éve halogatom…

Bakker, mikor jön el az az idő, amikor be kell vallania ennek, vagy bármelyik kurva kormánynak azt, hogy bocs, de baszottul mindenki a saját egzisztenciáját építgette az elmúlt 30 évben a kormányzás területén, kurvára leszartuk, hogy mi lesz a jövője ennek az országnak, az eszközeinket csak arra használtuk, hogy megosszunk, és uralkodjunk, mert az egy jó ötletnek tűnt…

Jó, tudom, soha, mert eddig sem kényszerítette
őket rá senki, és ezek után sem fogja…

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com