Minden idők egyik (a Newsroom még mindig verhetetlen) legjobb, politikával foglalkozó sorozatát elbasztuk. Mink. Mert azt mondjuk, hogy az nem fér bele, ha megfogom egy pasi seggét…. De az belefér, hogy eljátssza. Meg az is belefér, hogy a nap 24 órájában ezen a sárgömbön családok milliói ülnek le a TV elé, és azt nézik, hogy élőhalottakat beleznek ki hősök, tizenéves gyerekek számítógépek képernyője előtt ülve azon versenyeznek, hogy mennyire tudnak gyilkolni, és a szüleiket már az előtt el tudják küldeni a kurvaanyjukba, hogy ezt le tudnák írni helyesen. Az is belefér, hogy a szünetekben azt nézzük, hogy az országunk irányítói egy általuk kreált valóságba hazudják magukat gátlásoktól mentesen, belefér, ha elmész egy segélykérő mellett az utcán, belefér, ha a yard mellett árulják a drogot a kopaszok, belefér, hogy mindenki hazudik, beleférnek a törtetők, a bulvár sztárok, a közösségi médiák lájkvadászai.

# meetoo

Ezzel csak az a baj, hogy SZÁMOMRA értéktelenné tette mindazt, ami a lényege lenne. És azért, mert a bajban lévők háttérbe szorultak, előkerültek a csalók, mert nekik kedvez a társadalom. Az a társadalom, aki a #meetoo hallatán nem vádol, hanem elítél. Abban a pillanatban. És nincs felmentés, és mindenki szarik már a sztori valóság alapjára, meg sem vizsgálja esetleges abszurditását. Ha a vádolt ártatlan lenne (tudom, ez nem következhet be), akkor sem állna fel a történetből többé, mert az már nem hír, az már nem ragad meg az emberekben.

Kevin Spacey 31 év alatt 85 filmszerepet játszott, bezsebelt 2 Oscar-díjat, 54 egyéb koronát, meg 85 jelölést. Bónuszból 2018-ban a Hall of Shame oszlopos tagja lett a Női filmes újságírók szövetsége (!!!) jóvoltából úgy, hogy egyetlen egy bírósági ítélet nem született ellene. House of Cards élete egyik legnagyobb szerepe volt, mondjuk azt, egy kibaszott korona a pályafutására.

„Eljátszotta” Francis Underwood figuráját, aki a bármire képes annak érdekében, hogy bekerülhessen azok közé, akik irányítanak mindent, ezen a tetves sárgolyón. Iszonyat okos, végletekig nagy tervező, ki hazudik, gyilkol, erőszakos, számító, kihasznál akit csak tud, átsöpör mindenkin, és megdug mindenkit kortól, nemtől függetlenül.

Aztán amikor ezt mink nagyon szerettük, és kiderül, a szerep nem áll messze a színész valójától, akkor jól meghökkenünk, elborzadunk, és lehúzzuk a lefolyón. Mert egy mocskos, képmutató, álszent senkiházi a társadalmunk, semmi más. #meetoo, mert ha ezt egy pillanatra is megkérdőjelezem, esetleg felvetem, mennyire rossz irányba húzott a helyes szándékból indult mozgalom, akkor én is az erőszak elkövetők táborába kerülök, egy pillanat alatt. Mondjuk, leszarom…

Nem, nem bírom magamban tartani! Azért rákérdezek arra, hogy az a harmincakárhány pasi, aki úgy hirtelen előkerült Spacey zaklatási ügyében, azok hooogy? Ezek nem gyerekek, hanem felnőtt emberek voltak. Pár évtizeddel ezelőtt egy pasinak volt még ökle, azt hiszem. Pár évtizede nem azért lett volna szégyen egy pasinak előadni, hogy őt egy másik pasi zaklatta szexuálisan, merthogy megtörtént, hanem azért, ha a következményekben nem szerepelt volna a zaklató betört orra. Törött orral meg ugyebár elég necces más pasikat masszírozni… jól. És igen, az én seggemet is fogta már meg pasi. Elhangzott a „Mésssz te a kurva anyádba!” majd ittunk tovább.

Szóval, amikor ezt a pasit kirúgták a sorozatból, akkor én nagyon szomorú, és roppant dühös voltam, mert imádom ezt a témát, stílust, színészt, és minden egyebet, mi a HoC-hoz kapcsolódott. Megfogadtam, hogy nem nézem meg az utolsó évadot, kapják be!

Aztán kellet valami lazítás, és

Robin Wright előtt le a kalappal. Szerintem kimaxolta azt a szart, amit vészes gyorsasággal összehánytak, lezárás gyanánt. Komolyan. Egy rossz szavam nem lehet a csajra, mert totál látszik, sokszor úgy küzd az utolsó „évad” az életben maradásért, mint disznó a jégen, a csaj pedig nem hagyja befulladni totálisan a szériát. Sőt, volt egy pár pillanat, amikor majdnem el is hittem, hogy mekkora egy számító ribanc

Tényleg, nincs számító ribanc kampány? Legalább kettőt tudnék jelölni abból az időszakból, amikor még munkakapcsolatban voltam velük. Kéne hozzá valami hashtag. A nők, akik mindenáron be akarják bizonyítani a világnak, hogy ők jobbak a pasiknál, annak ellenére, hogy bárki is ezt felvetette, vagy megkérdőjelezte volna, és ezen bizonyítási vágy következtében elvesztették realitásérzéküket, mi eredményeképp, néha hisztirohamban végződő sírással tették fel a mondatvégi írásjelet az összefosott történet végére. Nah, ezt rövidítsd le!

Amúgy kurvára nem érdekes a sztori, mert lehetetlen volt ebből a történetből kijönni Spacey nélkül. Érdektelen az eleje, közepe, vége, a „lezárás”, és ha a NETFLIX irányítóinak lett volna gerincük, akkor bevállalják, hogy dobják a 6.évad még menthető profitját, kifizetnek mindenkit, és mehet a csapat a szélrózsa bármely irányába, a botrány kitörése, és az arra érkező reakció következtében. Fel sem merek olyan dolgokat vetni, hogy talán meg kellett volna várni, míg bebizonyosodik kedvenc színészem bűnössége, mert milyen nagy köcsögség ez már?

# meetoo

Facebook Twitter Tumblr
Tagged with →  

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com