Giro d’Italia, meg pár szösszentés…
Mondanám azt, hogy már csak a Vuleta maradt ki nekem a háromhetes versenyekből (Tour kalandot itt találod), de amúgy azt is mondhatnám, hogy aki egy ilyet látott, az látta az összes ilyet. Mert amúgy, ha nem vagy kerékpárfetisiszta, vagy megrögzött dokumentarista fotós, akkor élőben a legnagyobb faszság ilyet végig követni. A legfőbb érték benne a TV, ami elhozta a versennyel együtt az idegenvezetést, a riporterek közvetítésével. Itthon a drága jó Sipi (Sipos János) a kis Knézyvel együtt teremtette meg itthon ezt a műfajt. Most lenne az öreg 71 éves, és minden nap elsírta volna magát, hogy ez az ország tarthatja meg a Giro d’Italia első három szakaszát. Mi meg vele együtt sírtunk volna.
A Giro
La Gazzetta dello Sport lap nevéhez, és egyben színéihez fűződik a Giro d’Italia. Ha átmennél sznob kerékpáros majomba, akkor hívd egyszerűen úgy, hogy Giro o Corsa Rosa. Az évi három nagy, háromhetes bringaverseny egyike, amit valamikor 1908 környékén alapított három újságíró – illetve egy újságíró, meg két fejes a lapnál – mert a rossznyelvek szerint a konkurens Corriere della Sera elkezdett egy kerékpárversenyt szervezni a Tour de France példájára, és hát nehogymár… Aztán összekapartak hozzá némi tökét, egy idő után már a konkurens lap is beszállt a buliba, és így indult el, mára az év második legrangosabb háromhetese, a Giro o Corsa Rosa – már mert hogy legyünk sznobok….
A leghosszabb szakasz 1914-ben volt, mégpedig 430 km. Egy 24 éves, Lauro Bordin nevű srác megszökött az elején, majd 350 km-en keresztül tartotta is magát ehhez az állatsághoz. 14 kicseszett órán át tekert egymaga, míg el nem kapták a cél előtt 80 km-el. A legdurvább átlag szakaszhossz, az 1914-ben volt, méghozzá 395 km/etap. Ha azt várod, hogy hasonlítsak, akkor tavaly volt 162 km/etap, de nem lehet hasonlítgatni. 1914-ben még nem találták fel azokat az anyagokat, amikből ma egy kerékpár épül. Az akkori versenyzők jó része kőműves, ács, cipész, autószerelő, postás, meg minden olyan mesterséget űző fiatal – vagy épp már nem is fiatal – volt amilyen mesterséget nem szeretnél a gyerekednek, a profi sportolói titulus csak keveseknek adatott meg. És őket sem lehetne összehasonlítani a mai gépemberekhez, akiknek minden egyes edzés pillanatuk, kalóriáik, és az agyturkásznál töltött idejük patikamérlegen van kiszámolva.
Noh, ennyi elég a dumából, ez volt itt a Giro:
