Filmkritikusok? Bbbaaahhh…..

Soha többé nem olvasok filmkritikát!

Bojkott van! Bojkottba még pár dolog beletartozik. Olyanok, mint a BMW, vagy a hírtv, Ezel-bosszú mindhalálig (vagymiafaszom) -tól, a Barátok köztig, beleértve a kereskedelmi tévéket, a csülkösvelőspacal, emberek, akiket végleg kizártam az életemből, no meg New York, és a hasonló megacityk, M. Schumacher, bulvársajtó, fészbúk, és társai. Nem oly nagy az a lista, de most bővült a filmkritikákkal.

Nem az a baj, hogy mindenki összehordhat minden baromságot a weben. Dehogy! A zember gyermekének legyen joga ehhez. Az a baj, hogy én meglátom, észreveszem, olvasom, és ha egy kicsit nem figyelek oda, akkor mellre szívom, és akkor megjelenik egy olyan poszt, hogy bojkott van.

Attól, hogy szereted a filmeket, és be tudod gépelni a neved egy szövegszerkesztőbe, még nem leszel filmkritikus. Ha veszel egy fényképezőgépet, nem leszel fotográfus, ha van egy műanyag fénykard utánzatod, nem leszel Jedi, ha ki tudod mondani, hogy PROFIBUS, még lehetsz tök hülye az ipari hálózatokból. Ezeket tán úgy fel kéne mérni. Nem?

Mi köll egy jó filmkritikához? Mondjuk tisztában kell lenni olyan dolgokkal, mint a filmtörténelem, ismerni kell a rendezőket, színészeket, forgatókönyvírókat, a nyersanyagot, miből a film születik, legyen az könyv, képregény, folytatás, vagy remake. Együtt kell élni a bulvárral, díjátadókkal, és az összes szeméttel, mi a mozi körül leng. Jó filmkritikus nem egyszer nézett be forgatásra, nem egy színésszel, rendezővel beszélgetett már el életében, tán még vésett is egy pár forgatókönyvet, és ami a legfőbb, eme szubjektív műfajt meg kell próbálni objektíven értelmezni, mi, ha az előző felsorolás maradéktalanul megvan, hát már nem is oly nehéz, innentől kezdve már csak neveltetés kérdése minden.

Én ebben az országban egyetlen egy embert ismerek, ki hiteles filmkritikákat fogalmaz(ott) meg, az a Réz András. Mivel ő már ettől visszavonult, utóda meg még nem született meg, így hát innentől kezdve a kritika sehol máshol nem születhet meg számomra, mint egy moziban, a villogó nagy vászon előtt, fejben.

Néha totál be tudok hányni ettől a „Tesco” világtól. Minden olcsó, és műanyag. Gyorsan, olcsón, pótanyagokkal, sztaniolba csomagolva készítsük el a szart. Eszébe nem jut az ember gyermekének, hogy ez így nem jó, mert tök természetes lett, mert mindenki csinálja, mindenki veszi, mindenki olvassa. Nincs mögötte érték. Minden a mennyiségen, a gyors piaci megjelenésen, a legtöbb „lájkon” múlik, anélkül, hogy bárki is elgondolkozna a minőségen.

Folyamatosan a szubjektivitás szavunkkal próbáljuk védeni, hogy ha valaki szart csinál. Biztos valakinek tetszik… jah, persze. Hirosimára ledobott atombomba is biztos tetszett valakinek, igaz, meghalt benne 140ezer ember, de ne ítélkezzünk afelett, ki ezért örömtáncot lejtett, mert van ugyebár az a szubjektivitás, mi mögé be tudunk bújni, ha véleményt kell alkotnunk.

A legjobb példa, hogy mennyire vevők vagyunk a szarra:
Baszik, legalább 10-15 (ha nem több) filmkritikát olvastam el a legutóbbi Sherlock Holmes filmről. Van ebben az országban úgy 4millió ember, ki fent lóg a weben, ezen oldalak simán elszívják a potenciális, filmeket szerető, filmek után érdeklődő emberek úgy 90%-át. Egy olyan okos kritikust sem találtam, akinek akár egy pillanatra is eszébe jutott volna párhuzamot vonni a könyv, és a mozi között. Egyik sem vetette fel a kérdést konklúzióként, mi valahogy úgy szól: Mivaaaannn??? Egyik sem írt volna Homles történetéről, az egész Holmes világ (ideiglenes) lezárásáról, mennyire sokkoló az, ha végigolvasod az elévülhetetlen kalandokat, majd eljutsz az utolsó pár oldalig, hol a hősöd meghal. Guy Ritchie vajon miért a Moriarty vonalat erőltette a második részben, mikor tudjuk, annak vége zűrzavaros, „hála” az 1900-as évek rajongóinak. Miért nem vett elő más ellenséget, amiből volt jócskán. Anyag van, volt hozzá, nem is kevés. Szinte bármely könyvéből lehetett volna zseniális mozit gyártani. Rachel McAdams (Irene Adler) karakterében is volt még lehetőség bőven, szóval nem stimmel valami. Nem a filmmel van bajom, hiszen imádom  Guy Ritchie rendezéseit, Robert Downey Jr. meg számomra egy isten, hanem a sorozatban (bárhány részes is legyen) való elhelyezkedése zavar.

Olvasod a kritikákat, és még formailag is egyeznek (azt fel vagy háborodva, hogy Skicc Pál, a zország jelképe plagizál?). Egy szép keddi napon, bemutató előtti vetítést követően egy amcsi bloger megírja az idióta véleményét egy moziról, szubjektíííííven…. azt itthon valamelyik lefordítja, publikálja, majd a többi elolvassa, és kb gondolatról-gondolatra ugyanazt megírja 10perccel később. És pontoz. Mert joga van. Mert ő 10-es skálában gondolkozik, de hogy ki készített eddig olyan mozit, mi megugrotta volna a skálát? Mi kell a 10-es skálához? Hát olyan még nem történt… Azt nem lehet megugrani senkinek. Nem megy át a kritikus kritikusságán. És el sem lehet ítélni ugyebár, mert hát ott van az az izé, az a szubjektivitás, vagy mi…

Miért nem tudjuk a határainkat, korlátainkat? Miért divat, vagy népszerűség hajhászás, pénz miatt állunk bele egy témába, amit szarul művelünk? Miért rossz a világban, ha valaki azt mondja, nem, amit csinálsz az nem jó, vágj bele másba, mert ebbe nem tudsz elég energiát befektetni azért, mert tehetségtelen vagy, esetleg lusta, vagy túlontúl szubjektív.

Miért rendezünk gyorsulási versenyt 1.3-as Suzuki Swift-el a piros lámpánál???