Ez volt 2024. Ez volt 2024?

Minap egy cimborámnak volt az 50. születésnapi üdvözlése, ahol kellemes piálásba révedve, tök váratlan előjött, hogy néhánynak hiányzik a zzzzuuupp, ami egy tök fura érzés. Jó azért, mert jó hiányozni – és képzeld, még egy 6 évvel ezelőtti „írás” is felidéződött egy srác által – de ha mélyebben szeretném azt nyomozni, hogy miért is ír az ember gyermeke blogot (ha nem pénzért, és mint tudjuk, azért ebben az országban talán két ember írt azért, de azok is elköltötték az a „vagyont” évtizede már…), akkor az a verdikt, hogy végre eljött az az idő, hogy nem kell ezt a díványt használnod ahhoz, hogy kiöklendezd mindazt, ami megakadályoz abban, hogy ember légy. Még valahová be kellett volna illeszteni egy „hogy”ot, mert látom kevés került bele…

Jajjj… közben kell egy kávé, mert hosszú volt az éj, meg össze kell szedni magam ahhoz, hogy az évzáróból kisüljön valami ehető poszt.

Nahkérem, mi is volt ebben az évben, ami emlékezetessé tette a 2024-et? 

23 karácsonyfája alá egy Portugál út került, februári céldátummal, az életem párjának kezei által. A dátum azért is fontos, mert akkor van a születésnapja, és ha felmerülne benned a kérdés, hogy akkor most ki is vett magának karácsonyi ajándékot, akkor ne tedd, kérlek ne, mert ki leszel nyíródva, és ez nem fenyegetés, hanem puszta tény!

Szóval, február végén Lisszabon közepén találtuk magunkat, egy pici térre nyíló emeleti apartmanban, és innen indult minden nap valami felfedezni való a városban, meg később a távolabbi helyekre. Természetesen az első, és legfontosabb célpont itt a kajapiac, amiből több is van, így irány a Time Out Market. Ilyen alkalomra egyszer csapatostul kellene érkezni. Beesnénk vagy tízen, mind be valamely sorba az árusokhoz, azoknál felkarolnánk egy vagon kaját, hogy mindenki bele tudjon kóstolni minél több portugál ízbe. Van e jobb Európában az olasz ízeknél? A portugál igencsak billeg ott mellette a dobogó tetején. Az íz meg olyat mesél az idegen világról, amiben épp jársz, hogy amellett elbújhat bármely útikönyv, mert az íz nem bír hazudni.

Mit kell még látni Lisszabonban? 

Bakker, az elmúlt 3ezer évben volt ott mindenki. Föníciaiak, kelták, görögök, rómaiak, mórok, keresztesek, az egyik legfontosabb kikötőváros volt, ahonnan elkezdték felfedezni, meghódítani, és elpusztítani a világot. 7 dombra épült, és emiatt gyalog bejárni… nah, ahhoz kell egy nagy levegőt venni. Macskaköveken caplatsz, vagy épp feltornászod magad a hírős 28-as villamosra, és ő tornássza meg veled a magasságokat – ha épp nem akkor szállsz fel rá, amikor beüt a sötét, meg az eső, és a 6. percben egy balesett miatt le nem áll az egész forgalom, amit a vezető a világ legnagyobb nyugalmával abszolvál, leszáll rágyújtani, beszélgetni, te meg pislogsz, mint hal abban a bizonyos szatyorban, és szomorúan konstatálod, hogy már megint gyalogolni kell, és oly messze van még a cél, ami az ágy, de előtte még a jól megérdemelt portóid. De mindeközben látod a lenyűgöző építészetet (itt még a homlokzatokat is csempékkel rakják ki), baszki, a házak bejárati ajtaja mellett nem csak a házszám van kint, hanem a családi fotó, egy kőlapra ráizélve… Rohadtul nem gáz, ha az ősi városban a művészpalánták falakra festenek, vagy ragasztanak plasztikákat, tehát él minden, méghozzá annyira, hogy ezt mi, itt, ebben a rántotthús alakú izéében, fel sem tudjuk fogni, nem is tudjuk értelmezni.

Aztán fel a vonatra, és irány Sintra!

Úgy 30 klikkre a várostól van a csöpp hely, ahol a portugál királyok mellett Byron, meg mindenki is lógatta a lábát. 1755-ben eldőlt egy földrengés által, majd újraéledt, és így van lehetőséged arra, hogy megint végtelen mennyiségű dombot megmászva körbejárd a települést, majd felcaplass a színesre festett nemzeti palotába egy néhol kiépített, néhol ösvényes úton.

Majd vissza Lisszabonba dombokat mászni, ízeket kóstolni, és jöhet az autóbérlés, irány Cabo da Roca, de főleg Nazare!

Amikor azt mondod a portugál autóbérlős fazonnak, hogy kell egy Fiat 500-as, de tényleg az, és erre kiállnak neked egy új Renault Clioval, akkor picit elsírod magad. Aztán bőszen tudsz kurvaanyázni, amikor szeretnéd beállítani a navit, hogy vigyen vissza Lisszabonba, és ennek a feladatnak a megugrása kivitelezhetetlen, két műszakilag nem elveszett ember számára. De mindegy is, az út a lényeg, nem azt, hogy megérkezünk e…

Irány Európa legnyugatibb pontja. Az atlanti óceán itt mocsok mód pofán vág az összes létező erejével, és ezt akkor tapasztalod, amikor… mindig! Na jó, tutira vannak ott nyugis napok, de amikor nem az, hát nagyon nem az. Nazare világítótornyához egy cca. 500 méter hosszú, 4 méter széles út visz ki. Nyílt terep, jobbra, balra már ott a mélység, amit nem látsz térképen, csak ott a helyszínen szembesülsz a ténnyel, hogy társad a tériszony. Olyan szélerősség, hogy miközben próbálsz haladni előre, és az emberek egymásba kapaszkodnak, a bátor fiatalok ugranak is egyet feltérképezve, mennyivel is sodorja el őket a szél ugrás közben, a világítótornyot le is zárják csak úgy, biztonsági okokból. Kurvára menő, de ha a leggyengébb széllökés is 100 km/h fölött ér a világ fölötti kiszögelésen, akkor egy életre megjegyzed, hogy a természet nem kérdez. Még a telefonodat is két kézzel markolod, hogy legalább egy fotó legyen arról, ahogy kitépi a széllökés a kezedből, és reménykedsz abban, hogy a kép elkészülte után kurva gyorsan mentődik felhőbe az anyag, mert legalább a kép legyen meg, ha a készülék el is pusztul pillanatokon belül. Csak keresd be, hogy Nazare, meg szörf, és ha nem is adja vissza, de legalább lesz valami fogalmad arról, mi az erő, amivel a bolygód rendelkezik.

Ohhh… már így is túlmentem egy megemészthető poszt határain, és ez csak Portugália volt. 

Viszont az év többi része nagyjából a melóról, és a tanulásról szólt. A melóról, ahol már elértél mindent, amit csak elérhettél, és ahol a főnököd sorban kínálja fel az újabb „kihívásokat”, mert látja rajtad, hogy kurvára unod a multicéges baszakodást, a hazugságcunamikat, a céges politikát, a tehetségtelen, emberek vállán felkapaszkodó senkiket, a nagy cégekre jellemző tehetetlenségi erőt. Te meg sorra utasítod vissza, mert eszedben sincs ezen a vonaton együtt utazni velük. Tanulásról, ami a 3D látványtervezésről szól, mert szereted az építészetet, az egész egy hatalmas LEGO, ami rettentő sok kihívással, és megtanulni való témakörrel (építészet, belsőépítészet, anyagkezelés, világítás, fotó, film, és minden is….) rendelkezik, és amit elsajátítani irgalmatlan idő, energia, elkötelezettség még akkor is, ha halványan szorult beléd valami tehetség is. Bonuszként itt a nyakunkon az AI, és ha valaki most tanul meg vele együtt dolgozni, bármely, általa szeretett témakörben, akkor egyenes az út ahhoz, hogy a kis tengerparti, vagy hegyi házad teraszára kiülj reggelente, elővedd a géped, dolgozz pár órát a nyugiban, és ez a meló (hobbi) megteremtsen egy olyan életet körülötted, hogy csak a fontos dolgokra koncentrálhass ezt követően. Az pedig az élet, annak felfedezése, és minden, ami ezzel jár.

Májusig már rendesen elfáradtunk, így irány Eger városa, Szalajka-völgy, meg környéke, ahol életem párja született, és töltötte vadóc éveit. Eljutottunk Encsre, mert Anyukám Mondta, és ami a legkedvesebb hely, ahol valaha megfordultam, és amiért nem lehetek elég hálás azoknak, akik létrehozták, működtetik!

Voltak még pillanatok a Balaton-felvidéken (főleg kaja beszerzés ügyben, mert a legjobb helyszín arra, hogy titkos, vagy nem annyira titkos helyeket fedezz fel, ahol a minden is isteni, és falnád fel minden morzsáját), de az év nagy része rettentő fárasztó volt. Még kevesebb barátkozással, még jobban vágyva azokra a pillanatokra, amikor nem csinálsz semmit, de tényleg semmit.

Szóval, ez volt idén. 25 májusig vissza az őrületbe, aztán életem párjával a karácsonyfa mellett lefoglaltuk ajándékként pár szállásunkat Normandiában, így nagy valószínűség szerint egy pohár Calvados, vagy cider mellől jelentkezem majd legközelebb, Mont-Saint-Michel árnyékából, vagy valahonnan a közelből, hacsak valami közbe nem jön, és mint tudjuk, mindig közbejön valami, csak tudd kezelni, és akkor megúszod józanul.

Nektek meg a szokásos kívánságot nyújtanám, ami arról szól, hogy legyen olyan évetek, amire vágytok, mert ennél nagyobb ajándék nem is létezhet az életben. Viszlát 2025-ben!