És akkor a Telekom belenyúlt a jóba – #metoo
Ohhh… végre van miről írni, ha beledöglök is! Kurvára remélem, hogy nem sikálják el ezt a reklámot, mert az erre érkezett reakciók annyi forrást adnak egy társadalom elemzéséhez, hogy elképesztő.
Drágáim! Vallom, hogy egy pasi inkább döfje magát szemen egy életlen kanállal, minthogy a kedvesének, jegyesének, feleségének, anyjának azt mondja, „Anyukám, ezt a levest rohadtul elkúrtad!” Mert elkúrta a levest, vagy lezúzta a felnit parkoláskor, elhagyta a lakáskulcsot, megdobálta kaviccsal a repülőt, leszarom, de az kizárt, hogy ezt ne megoldandóként kezelje az ember gyermeke, hanem kritikaként, mert akkor szopni fog, méghozzá nem akkor, hanem a legváratlanabb pillanatokban. Amikor úgy érzed nyugi van, hatra dőlsz, és… „Mi a baj? Semmi!!!” És ott véged van….
Szóval, a Telekom belenyúlt a darázsfészekbe, rendesen….
Akkor kiemelek egyet a nagy komment tömegből, mert tulajdonképp erre született ez a poszt:
Mindezt tiszteletben tartva és elfogadva,
akkor innen már csak egy lépés lenne rájönni, hogy amikor egy apa az egész életét a munkahelyen tölti hogy a családnak legyen étel az asztalán meg tető a feje fölött, az nem „privilégium”, hanem a legkeményebb áldozat amit egy ember a szeretteiért hozhat.
Ok! Akkor ezt vesézzük ki!
A legkeményebb áldozat, amit a szeretteiért hozhat az ember, hogy egész életét a munkahelyén tölti!
Igen? Rendben. Az én életemben 5 embert biztos tudok (jó, a nevek már nehezen ugranak be), akik 30 éves koruk előtt vagy meghaltak – nem egészen természetes mód – sitten rohadnak, vagy még jelenleg is ki-be járkálnak, esetleg menekülnek valami, valakik elől. Ezen emberek anyukája, apukája a „legkeményebb áldozatot” hozta gyermekükért, egész életében. A munkahelyükön rohadtak, hogy megteremtsék a fiaiknak, lányaiknak a tökéletes életet, mit a tető, kaja, szépcipő, motor, autó, számítógép, telefon, játékszoftver, karóra, nyaralás, bulipénz, sajátlakás jelentett. Mert a kölyök nem nélkülözhet úgy, mint anno a szülei (vagy a szomszéd gyerekek), és ezért minden meg kell tenni! Majd, amikor a gyermekért jött a yard, vagy épp az elvonóra kellett bemennie, hogy ne jöjjön a yard, vagy esetleg a temetését kellett volna megszervezni, csak a korpusz épp egy másik országban volt, akkor anyu, apu kisírt szemekkel, elcsukló hangon mesélte, hogy pedig mindent megtett a gyermekéért, nem tudja hol rontotta el, pedig végig dolgozta egész életét, hogy jobb legy….
Ha valami csoda folytán a kölyök nem állt át az erő sötét oldalára, akkor jön az, hogy anyu, meg apu, akik egész életükben szarrá dolgozták magukat az áldozatért, a gyerek 25 pluszos születésnapja után – akár pár évvel – felteszik a kérdést: „Merre mész? Mikor jössz? Hol voltál?”
Ekkor a kölyök önkénytelen reakciója az, hogy ugyan meséld már el, hogy mi a fasz közöd van hozzá, mert kb. tizenkét éves koromtól járom az országot, tizennyolctól a világot, és eddig egyszer sem érdekelt! Most jött el az idő, hogy bepótold az elbaszott évtizedeket?
És akkor még csak Népszabadság, Burda magazin, meg hétfőnkénti adásszünet volt, senki nem hallott arról, lesz-e valaha Word Wide Web, nemhogy közösségi háló, mi elterelte volna másról a szülői figyelmet, mint a „szarrá dolgozom magam, hogy neked jobb legyen” szituról.
Cirka 5milliárd ember él ezen a bolygón, akik átlagban napi 6 órát töltenek el a weben, különböző platformokon, naponta. Ez heti 42 óra. E mellett a magyar, heti 19 órán át veri a seggét a TV előtt, az így legyen minimum 60 óra, amit nem a gyerekeddel töltesz, bazdmeg!
Kettő és fél nap, egy héten!
Majd fogod magad, meglátsz egy reklámot egy közösségi média oldalon – mert épp fejbe vert vele a nagy munka, és így sikerült rátalálnod, természetesen – , ami arról szól, hogy vannak pillanatok az életedben, amiket kihagysz, és amit meg fogsz bánni, meglásd, erre felbaszod az agyad – mert nehogymár más mondja meg, hogy miccsináljak – és írsz egy vaskos, vagy csak pár szavas kommentet, hogy a kurvaanyád, mit megosztasz a facebookon, csoportot hozol létre, párbeszédet kezdeményezel a „sorstársaiddal”, és kibeszélitek, hogy egyébként még kinek, meg minek a jó kurvaanyját, majd Telekom zászlót mentek égetni a térre #metoo. + 30 óra.
A gyerek meg közben úgyis elvan magában, mert nyakig van játékkal szobája, hiszen szarrá dolgozom magam értük.
Az abszurditás stílusgyakorlata…
Ez jó!
Mármint a reklám. Szakmailag.
De….
… honnan szedte azt bárki is, hogy az szülőnek az a dolga, hogy kinyalja a gyerek seggét??? Nem a társadalom és az ehhez hasonló reklámok kényszerítik a szülőt, hogy „mindent megtegyen a gyerekért”, legyen az munka, esti mese, legjobb ruhák, kütyük, bármi?
A fogyasztói társadalom elvárja tőled, mint szülőtől, hogy teremts meg mindent amire a gyereknek „szüksége van”, mert vagy akkor vagy jó szülő és ellenkező esetben megbélyegeznek a közösségi médiákon, meg szájára vesz a falu. Így aztán a szülőkön eluralkodik a megfelelési kényszer és a gyerek bármit ejt is ki a száján azonnal megkapja, és hogy tovább polírozza a szart belekényszeríti a gyereket olyan terndi elfoglaltságokba amivel lehet villogni a Facebookon. Tánciskolák, sporttevékenységek, és a művészetek széles skálája várja a kényszeres szülök pénzét és idejét. A folyamat legalja, amikor a gyerektől elvett időben keresett pénzen „megvásárolod” a gyerek jobb érdemjegyét az iskolában, nehogy sérelem érje a pici lelkét és lássa, hogy te „mindet megteszel érte”!
Ez a tehetősebb verzió.
Ugyanennek a csóró változata is a kényszerből fakad, viszont ha nincs pénzed akkor nehezebben – vagy egyáltalán nem – tudsz megfelelni az elvárásoknak, ami frusztráltá tesz, tagadásba menekülsz. Nem tudsz és nem akarsz szembenézni saját kudarcoddal, így kifogásokat gyártasz, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen töltened kudarcot vitathatlan bizonyítékával – a gyerekeddel. Elvan az magának csak adni kell neki valami okos eszközt, te meg nyugodtan tudod nézni a meccset, vagy beugrasz a műkörmöshöz csak, hogy ideig-óráig kiszakadj a valóságból. Ennek a legalja, amikor már a normál hétköznapokat sem tudod elviselni tudatmódosítók nélkül. Jön az alkoholizmus, a drogfüggőség, és ki tudja hol van a lejtő vége.
És minderre az a megoldás, hogy naponta 4 percet tölts a gyerekeddel? Csak mert a telekom azt mondta? Ez faszság!
A szülő dolga a nevelés és nem a kiszolgálás! Nem a seggét kell kinyalni, hanem fel kell készíteni az önálló életre! Fejleszteni kell tudását, ismereteit, adni kell egy egészséges értékrendet, önbecsülést, magabiztosságot, élményeket és tapasztalatokat és bizony néha-néha egy pofonnak is helye van. És igen, mindehhez kell idő is, de nem maga az idő ami kell! Ismerni kell a gyereket, hogy tudd, mindezeket hogyan tudod nála elérni, de azt nem te és pláne nem a telekom fogja eldönteni, hogy erre elég-e a napi 4 perc. Ez a gyerek igényein múlik! Valamelyiknek sok, valamelyiknek a tízszerese is kevés. Elképzelem, ahogy a precíz anyuka stopperrel méri a 4 percet miközben némán ülnek egymás mellett a gyerekkel, és minden nap kipipálja a listjában ezt a feladatot is, majd nyugodtan fekszik le abban a tudatban, hogy Ő milyen csodálatos anyuka!
Amióta világ a világ vannak elbaszott szülők és vannak elbaszott gyerekek. Ennek semmi köze ahhoz, hogy milyen évet írunk vagy, hogy mennyi pénzzel gazdálkodunk. Az élet full-contact és szülő dolga a gyerek felkeszítése az önálló boldogulásra az adott körülmények között, semmi több.
Ezt gondolja erről Kalty