Endgame

Hajnali kettő felé lehet, és azon gondolkozom, hogy tulajdonképp mit is ad a mozi? Miért van az, hogy ha azzal szembesülsz a vászon előtt, hogy vége egy érának, egy nagyívű történet szálnak, akkor az képes olyan érzelmeket kiváltani belőled, mik arra késztetnek, hogy hajnali kettő magasságában odaülj egy klaviatúrához, és megpróbált megfejteni a fájdalmad? Hisz ez „csak egy mozi”! Gyerekkorom nagy részét nyikorgós moziszékeken töltöttem, a hátam mögött kattogó mozigépekkel. Talán menne még, hogy felsoroljam Budapest összes mozijának nagy részét, de a körútiakat biztosan. Huszon éves koromra mindeni is láttam. Jancsótól kezdve, James Bondon át, a Star Wars-ig. A Star Wars képes volt arra, hogy tovább vigyen minket, mert gyermekként nem lehetett elengedni a sztorit. Jöttek a képregények, könyvek, makettek. Fejből vágtuk, hogy egy Imperiator-osztályú csillagromboló milyen tulajdonságokkal rendelkezik, merre is van Kessel, és Timothy Zahn, Kevin J. Anderson, és a többi nagy mesélő volt az isten, amiért bent tartottak ebben a világban sokunkat. Ez az, amit az a ribanc Kathleen Kennedy, és a sleppje nem fogott fel a Disney varázstornyaiban, ezért kapták üzenetben sok-sok ezer kockától azt, hogy „megölted az álmainkat”!

És igen, a mozi egy álomgyár!

Az utóbbi három hetet olyan szinten dolgoztam végig, hogy már fáj. Ha nem a cégnél, akkor otthon. A céges mondjuk azért volt jobb, mert ott korlátozott a munkaidőd (nagy részét le is szarod), az otthoni azért gáz, mert reggel megriadsz, majd a következő megriadásod este jön, amikor rájöttél, kávé, és nikotin volt ma még csak a szervezetedben, és így gyorsabban döglesz, mint kéne. Majd egy ilyen húsdarálóból berángatod magad csütörtök délelőtt egy moziterembe, és leszarod, hogy a minap nem tudtál leguggolni egy kereskedésben, hogy kivegyél egy marék szigetelőszalagot egy dobozból, hogy viheted az autód vissza a kárpitoshoz, mert valamit nagyon elbaszott, hogy az elkövetkezendő két hetedben vörösre égeti a monitor a szemed, mert le kell csekkolnod, a német mit baszott el egy üzem tervezésekor, vagy hogy hol kúrtad el a kibaszott életed…

Ott a vászon, és befejeződik egy sztori, amit egy évtizede mesélnek neked. Minden a helyére kerül, és lezárul egy korszak. És amikor felkapcsolják a lámpákat, végignézel a termen, figyeled az embereket, és látod rajtuk, hogy nem boldogok. A stáblista közben, után, nem jönnek extra jelenetek, nem mondja senki, hogy „Hé, csak vicc volt!”, mert tényleg vége egy mesének. És ekkor mindenki csendben feláll, és kisétál….

Kösz mindent MARVEL!

Persze nincs vége a világnak, a képregény történelemben ez is csak egy epizód, van itt még mit mesélni bőven. És amíg Kevin Feige őrködik minden felett, addig mindenki lenyugodhat a picsába, mert a pali falain már tutira ott figyel a következő korszak(ok?) vázlata, mégis szomorú a búcsú…