Írnom kell ide véééégre!!!!
Február óta meg sem állok, eddig négy olyan „melót” sikerült befejezni, amik belekezdéséről még álmodni sem bírtam rémeket, és vége, szóval most szabadság! Állítólag a világban járvány tört ki, állítólag…
Február óta meg sem állok, eddig négy olyan „melót” sikerült befejezni, amik belekezdéséről még álmodni sem bírtam rémeket, és vége, szóval most szabadság! Állítólag a világban járvány tört ki, állítólag…
Ahamm…. Vágjunk bele! A sztori ott kezdődött, hogy megláttam, amit anyám, túl a 70. szülinapján, talált a kertben egy olyan zugot, ahol épp nem akart fű nőni, és oda elkezdett…
Hogy van az, hogy soha egyszer sem mondta; ezt jó csináltad?! Hogy van az, hogy nem tudtál megfelelni az elvárásainak? Hogy van az, hogy bármibe fogsz, csak elutasítás kapsz, sosem…
És most halt meg az a drága Terry Jones… Pedig ha élne, és benézne ebbe a rántott hús alakú, a világ számára jelentéktelen országba, akkor megnyugodva hátra dőlhetne, hiszen egyáltalában…
Itt vagyunk mink, a hétköznapi pasik, csajok, akiknek hétköznapi életük tele van hétköznapi problémákkal. Ezek roppant elkeserítő dolgok. Pl. nem köszönt a pénztáros, a posta nem hozta ki a csomagot,…
Az van, hogy én tudom, hogy 2019 van, viszont ezt a az a cég, ami a domain neveim egy részét kezeli, nem tudja. Ez abban mutatkozik meg, random küld számlákat,…
Ma van szerda. Ma üzenek neki, beszélnünk kell, elég volt! Nah, ez is megvolt! Nem mintha nagyon érdekelte volna, hogy majd kedden, mert azt mondta bármikor is, de bármikor nem…
Halálosan nyomasztó érzés! Nincs elég idő! Adjatok! Megfizetem az árát! Ugyanis, dolgokat kell csinálnom az életben. Vagy, dolgokat KELLETT volna csinálnom az életben, amik elmaradtak azért, mert azt gondoltam, lesz…
Szeretnélek jól felköszönteni, mert mégiscsak ez egy évforduló, vagy úgy is mondhatnánk, hogy sikerült tizedik alkalommal megkerülnöd ennek a naprendszernek fényes csillagát, és ehhez nagy gratula! Megéltünk mi már nagyon…