Az új-zélandi mészárlásra reagálva ez a gyökér a következőt írta le:
„Mint minden ilyen támadás, mint minden terrorcselekmény, amely ártatlan emberek életét követeli, rettenetes, megmagyarázhatatlan és mélységesen embertelen. Soha nem lehet mindezt elégszer leszögezni, most sem, a 49 áldozatot követelő christchurchi merénylet után. Nem elfeledve közben egyetlen pillanatra sem, hogy az elmúlt évek európai terrortámadásainak 95 százalékát szélsőséges muszlimok követték el.”

(gy.k. Ha az utca emberét megkéred, mondja vissza ezt a gondolatot, akkor 90% esélyed van arra, hogy a „szélsőséges” szó kimarad, és ezt nagyon jól tudja ez a fasz)

Szeretném megkérdezni azt – miután végigolvastam, hogy ez a barom összeesküvést szőtt ebből a tettből – , hogy hol van a határ? Mikor mondjuk azt, hogy üldözendő az olyan szócső, ami információkat, illetve félinformációkat helyez olyan kontextusba, hogy az akármilyen vallási csoportot, bőrszínt, etnikumot elítél, illetve bőrszíneket, etnikumokat, vallási csoportokat helyez egymáshoz képest alá, és fölérendelt viszonyba?

Tavaly ilyenkor lekapcsolták az ISIS európai propagandagépezetét, mi felelős volt azért, hogy sok „hű keresztény” csatlakozzon sok „hű iszlám” hívőhöz (gy.k. az idézőjelek ebben a posztban roppant fontosak!). De ez csak azután történt meg, hogy ebben a régióban elkezdtek „lőni” a propagandagépezet hatására. Akkor arra kell várni, hogy a Bayer, meg a hozzá hasonló nácik odáig hergeljék tömeget, hogy egyszer fegyvert fogjanak, és akkor majd… Majd mi lesz? A Bayer féle nácik azt is megússzák, mert a bűnre koncentrál a világ, és nem azokra az okokra, amik kiváltották a bűnt.

Miért hívom nácinak? Többször célzott arra,, hogy a fajtám – ez a büdös libsibuzeránskomcsizsidóbuzinéger – hozzá, és az elveihez képes alárendelt fajt képvisel a társadalomban, és az, aki ilyen gondolatokat sugároz a társadalom felé, az egy büdös náci, és ha az ura azt mondaná; szabad lőni, akkor a hozzá hasonlók építenék újjá a krematóriumokat, mert drága a golyó. És ez nem fikció, ez tény!

Mikor az a pont, amikor rájövünk, a hatalmi ágakat kiszolgáló szócsövek jelentős szerepet vállaltak(nak) abban, hogy egy osztrák fasz részleges népirtást követhessen el, vagy hogy 1994-ben Ruandában 3 hónap alatt 1 000 000 embert kaszaboljanak le az utcákon, mert a legkiélezettebb pillanatban a rádió megadta erre az engedélyt, és folyamatosan buzdította erre a megvadult tömeget.

A legszebb mondat a következő:
„Ám a név! Christchurch… Vagyis Krisztustemplom, vagy ha úgy jobban hangzik: Krisztus temploma – ez így együtt a legtökéletesebb névválasztás ahhoz, hogy a kereszténységhez is tapadjon végre egy terrortámadás.”

A kereszténységhez is tapadjon végre egy terrortámadás????

1970-2000 között gyakorlatilag csak keresztényekhez fűződő terrortámadás volt Nyugat-Európában, szóval a „végre” az azt jelenti, hogy…

A „végre” azt jelenti, hogy olyanokhoz kell szólni, akik …… A MOST EMBEREI. Igen, a MOST EMBER! MOST kell választ adnod a MOSTANI problémámra! Az a baj ezzel, hogy a MOST EMBER még a kereket sem tudta volna felfedezni, mert ahhoz is az kellett, hogy a múlt tapasztalataiból építkezve valaki elkezdjen kerek tárgyakon görgetni olyan nem kerek tárgyakat, amiket egyébként roppant nehezen tudott volna elmozgatni A pontból B pontba.

Bayer igazolni akarja azt a kereszténységet, illetve a kereszténység azon eszméit, amiket úgy nagyjából soha nem tartott be ez a (mondjuk, semelyik) nép. 2010-től főleg nem, mert a legfontosabb tanításokba szart bele a magyar, és a legnagyobb egyházi vezető ellen fordult annak érdekében, hogy ellenségkép gyártással megszerezhesse magának a MOST EMBEREIT.

Ha Bayer elemző lenne, és nem gerinctelen propagandista, akkor mélyen kussolna azon kereszténységről, mi a bolygó írott történelmének 5 teljes, abszolút (!!!) népirtásáért felelős (Spanyolország Portugália, Hollandia, amerikai bevándorlók, Nagy-Britannia a 15-19.század között minimum 10 népet irtottak ki nullára!), részlegesen pedig olyan bűnöket követtek el, mint pl. a Horvátok népirtása szerbekkel, zsidókkal, cigányokkal szemben, és akkor még hol van Németország, Ruanda, és a Boszniai Szerb Köztársaság cuki népirtási kísérlete? Mindegyik valamely keresztény egyházhoz tartozó agymosott, barmok műve volt.

De ez nem lényeg a MOST EMBERÉNEK!

Mert az AKKOR volt, most meg MOST van. A MOST EMBEREI 2008-2009 között 9 helyszínen próbáltak romákat gyilkolni, ebből 6 össze is jött. A legbrutálisabb az volt, mikor az égő házból gyermekével karján kirohanó palit lőtték szarrá. Miért történt? Ha a „MOST miért szar?” kérdésre azt a halál egyszerű választ kapod az orbáni sajtótermékekből (Magyar Nemzet, a Hír TV, a Heti Válasz és a Demokrata), mert cigánybűnözés van, és ezt a Gyurcsány-Bajnai kormány még támogatja is, ezzel egyetemben olyan bűnöket, gyilkosságokat írtak cigány elkövetők javára, ami nyomokban sem tartalmazta a valóságot, akkor találni fogsz ebben az országban négy idiótát, aki fegyvert fog, és válogatás nélkül gyújt fel cigányok lakta házakat, és lövi ki a kimenekülőket. Terror cselekmény történt 2008-2009 között Magyarországon, és nem muszlimok követték el! 

Hol vannak azok a sajtótermékek írói, szerkesztői a vádlottak padjáról, akik sugallták az embereknek, hogy azért rossz ebben az országban élni, mert a kormány nem állítja meg a cigányokat, kik bűnőznek?

Mondd? Ki vizsgálja azt, hogy az elkövetőknél mi hatására pattant el az a cérna, hogy ez megtörténhessen:
„A teraszról leesés közben Csorba Róbert megpördült, azonban a fiát még mindig a kezében tartotta. Ezalatt II. r. K. István követte a fegyverével mozgását, majd az előző lövések után szinte azonnal ismét leadott két lövést Csorba Róbertre (…). Dőlés közben kiejtette a kezéből kk. Csorba Róbert sértettet, aki tőle kicsit távolabb zuhant a földre.”

Mondd el? Azonnal! De nem fogod megtudni, mert nem érdekes a MOST EMBERÉNEK, de viszont fenn kell tartani az akkori kommunikációs szintet, így hát a következő „nemes” gondolatokat osztotta megy a Pesti Srácok nevezetű náci portál:

„Napra pontosan tíz éve, 2009. február 23-án gyilkolták meg Tatárszentgyörgyön Csorba Róbertet és ötéves kisfiát, Robikát. A szomorú évforduló jó alkalom arra, hogy fölidézzük: a Gyurcsány–Bajnai-kormányok titkosszolgálati, nyomozó apparátusának mérhetetlen dilettantizmusa miatt vagy tevőleges közreműködésével 2008-2009-ben Magyarországon egy kivégzőosztag több, mint egy évig büntetlenül grasszálhatott az országban, hat cigány honfitársunkat meggyilkolva. Számos jel mutat arra, hogy az akkori állami vezetésnek komoly szerepe, felelőssége lehetett a sorozatgyilkosságban. Ugyanis túl sok a „véletlen”.”

Miért nem a legfontosabb kérdést teszed fel, te geci? Miért nem azt kérdezed, hogy mi vezet ahhoz, hogy egy muszlim felvegyen egy hátizsákot, dugig robbanószerrel, majd besétáljon vele a tömegbe, miért nem azt kérdezed, hogy mi vezet el ahhoz, hogy egy keresztény fegyvert fogjon, és szarrá lőjön mecseteket, vagy 9 faluba elmenjen cigányokat gyilkolni?

Ezek e kérdések nem érdekesek! Túl bonyolultak a MOST EMBERÉNEK, viszont ki kell szolgálni a gerinctelen szócsöveknek a hatalmat, amitől stabil egzisztenciát kapnak, és SOHA NEM FELELŐSEK SEMMIÉRT!

Kurvaanyád….

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com