Négy hónapja van vázlatban itt egy poszt, amiben le szerettem volna írni, mennyire különleges évtizedekben élünk, ha a sportot veszem alapul. Szerepel(t) volna benne NBA, NFL, golf, Forma1, snooker, úszás és vízilabda, kerékpár, meg miegymás, de első helyen mindenképp a tenisz.

Majd mint minden máson, ezen a vázlaton is centi por kerekedet mindaddig, míg le nem ültem tegnap este a Garros, Nadal –  Đoković előöntő elé, és olyat láttam, hogy aki azt látta, az megnézte a reggeli cca. egy órás összefoglalót is, vagy felvette, letöltötte, előfizetett az Eurosport Player-re, hogy bármikor megnézhesse ismét.

Több mint egy évtizede három pasi uralja a teniszpályákat. 

Ez nem csak valami lózung. Tegnap este az argentin Diego Schwartzman – aki mellesleg 28 éves, jelenleg a világranglista 10. helyén áll, cca. 10M $-t teniszezett össze, szóval mindent IS tud erről a sportról – szabad fordításban a következőt írta a Twitteren:

Mi teniszezők vajon ugyanazt a sportot űzzük, mint ők ketten?

KURVÁRA NEM!

Roger Federer 1998-ban vált profi játékossá, azóta 82%-os győzelmi rátával rendelkezik, Rafael Nadal 2001-ben lett pro, 83%-al, Novak Đoković 2003-ban, és 83%-on teljesít. Mindezt úgy, hogy most köztük a legfiatalabb 34 (!!!) éves. Cirka másfél hete a már hülyére sérült, és legutóbb térdműtéten átesett, majd több mint egy évet kihagyott Federer felmegy a Roland Garros salakjára, és olyat mutat, hogy ha vannak könyvek a teniszről (vannak), akkor azt mind kibaszhatod a kukába, mert elég csak azt a három lejátszott meccset megmutatnod annak, aki bele akarja ásni magát a sportba, és mindent IS fog tudni. Majd miután okosan visszalépett – naná, nem hülye… – jön a másik kettő, és lejátssza minden idők egyik legnagyobb meccsét (azt, ami közben / miatt a kurvára szigorú párizsi kijárási tilalmat is felfüggesztik, baszki…).

Csak valamikor tavaly év elején esett le, hogy milyen pokolian különleges korban élünk. Azért szoktam vissza évtizedek után néhány meccsre beülni, mert lesett, soha ilyen időszak nem volt ebben a sportban, és valószínűleg nem is lesz. És erről lemaradni annak, aki először 6 évesen ment fel arra a hatalmas nagy pályára, azzal a hatalmas nagy, és nehéz ütővel…

Jappp, és minek okán kelleni fog ide adatvizualizáció, most akkor le is tesztelem, tehát legyen itt a három nagy, Grand Slam számokban:

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com