Felszopás

Mivel mindenki csak tippelget az ember kialakulásáról, mondjuk azt, hogy ha cca. 3 millió évvel ezelőtt érkezel a bolygóra, akkor feltűnt volna a különbség a majom, és valami két lábon járó izéé között. Aztán kellett még 2 millió évet ugranod ahhoz, hogy lásd, tüzet gyújtanak. Igen, google, meg youtube nélkül eddig tartott az, hogy az ember gyermeke valami elől meneküljön, majd megértse, és használatba vegye. Ez van…

Majd jött megint egymillió év, ami azzal telt, hogy bejárják a bolygót, megtelepedjenek, településeket hozzanak létre, saját kultúrát alakítsanak ki, gondolataikat egyre terjedelmesebben adják elő, vizsgálják, és megpróbálják megérteni a világ működését, saját működésüket, mindezt megörökítsék az utókornak, hogy nekik azt a felfedezőutat már ne kelljen újból bejárni. Mindeközben városok nőttek ki a semmiből, meghódítódott a tenger, állandó volt a küzdelem az élelemért, kincsekért, az azokat tartalmazó területekért. Mivel a világ, és működése kissé komplexnek tűnt, így az ember kitalálta magának az isteneket, megszületett a hit, és ami mindezt keretbe tudja foglalni, a vallás. Számtalan jobbnál jobb sztori a megmagyarázhatatlan megmagyarázásáról, a velejáró küzdelemmel egyetemben, hiszen az emberbe valaki, valamikor belekódolta azt, hogy harcoljon a saját valós, vagy képzelt igazáért.

Addig senkit nem érdekelt, hogy ki, és kivel dugott, míg meg nem jelent cca. 2000 évvel ezelőtt a judaizmus, és az abból, vagy annak hatására kialakult vallások.

Sőt, több kultúrában a kivel dugsz sztori olyan volt, mint egy természetes születésszabályozás óvszer, vagy tabletta hiányában, tehát azt sem a kínai kommunista párt találta fel, csak tudd.

Szóval, az ember kialakulásának, fejlődésének történetében az, hogy elítélendő legyen, kit kívánsz magad mellé, az azoktól az emberektől származik, akik megírtak maguknak egy olyan hitrendszert, ami a társadalmat szigorú keretek közé állítja, majd sikeresen lobbiztak a bolygón ennek elterjedése érdekében. Ennek zászlaja alatt pedig el lehet pusztítani kultúrákat, ki lehet irtani népcsoportokat, el lehet törölni évezredek alatt felhalmozódott tudást. Tök jó!

Tehát, miért is van szivárványos zászló ezen a bolygón?

Megemlékezz arról, hogy az ember gyermekét ne azért különböztesd meg, hogy kivel hál, vagy kivel szeretne hálni. Ne legyenek korlátozottabbak, ne legyenek MÁSOK! Ha úgy gondolod, hogy irtani való, a természettel teljesen ellentétes dolog, akkor NEM ISMERED A TERMÉSZETET, és kb. olyan vagy, mint egy Novák Előd, vagy egy Toroczkai László, akik mindketten roppant sikeres SS tisztek lehettek volna 80 évvel ezelőtt. Katonás fegyelemmel tudtak volna bárkit marhavagonra terelni, csupán a vallása, kultúrája, bőrszíne, nemi identitása, és politikai beállítottsága miatt. 

„Engem nem érdekel, hogy kivel dug, de ne jöjjön a közelembe!”

Én pl. a világomat adnám azért, hogy egy Alan Turing, Leonardo Da Vinci, William Shakespeare, Oscar Winde, Sir Ian McKellen, Annie Lebovitz a közelembe jöjjön, és akkor még hol vannak azon milliók, akik nélkül a jelenünk egy egészen más jelen lenne, és akiknek az egyetlen „bűnük” az, hogy a saját nemükhöz vonzódtak? A ma magyarországában, 2020 augusztus közepén ünnepelt személyiség az, aki annyit tett a bolygóért, a társadalomért amiben él, hogy ítélkezik. Hogy elítél. Ennyit tesz, és híresebb, elismertebb személyiség lesz, mint az az Alan Turing a maga idejében, aki nélkül van esély arra, hogy az ország, amiben élsz, nem létezne, ezt a posztot te nem olvashatnád, mert talán lett volna ok arra, hogy a déd-, vagy nagyszüleidet besöpörhessék egy tömegsírba Novákok, meg Toroczkaik parancsára. 

 

Facebook Twitter Tumblr

Leave a Reply

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com