Zap a ziskolában (első rész???)

Harmadik napom a fotós suliban.

Közkívánatra, bár rohadt mód nem vagyok képes értelmes mondatokat fogalmazni…

Baromira nem megy leírni, mert mindig az első nap ugrik be, és az ott átélt érzések, miknek semmi köze nem volt az oktatáshoz, fotózáshoz… ppfff….

Szóval, ma a Vandál egyrészt elkéset, másrészt majdnem elaludt. Erre most egy pali, kit régen ismertem elég közelről, kitalálna valami frappáns baromságot, mi valami olyanról keseregne, hogy így, rohamléptekkel 36felé, már elalszanak mellette a nők is.

Uhhh… de szar vagyok! Hányok az összes mondatomtól. Egyébként nem csak én vagyok hulladék. Képzeld, hogy karácsonyra kaptam egy Vavyan Fable könyvet, Kedves, mint egy kéjgyilkos címmel. 12éve nem olvastam tőle új dolgot. Most, hogy tulajdonképp semmit nem vagyok hajlandó nézni, látni, hallgatni, így hát elővettem, lássuk mit ír a nő. Valami kibaszott nagy baja lehetett a csajnak, mert öklendezte a sztorikat. Mintha ki akarna hányni magából valamit. Kb. a 120. oldalon csillant meg belőle az a sajátságos humor, cinizmus, mi csak rá jellemző. Majd nem is olvastam sokkal tovább, mert a történeteiben az emberi elmével foglalkozik. És mivel néha – úgy kétoldalanként – roppant húsbavágó gondolatai voltak, mik miatt be kellett csuknom a művet, így hát meg kellett állapítanom, hogy elég a kínzásból. Majd olvasom tovább, egyszer, valamikor egy messzi-messzi galaxisban.

Hol tartottam?

Jah, igen! Suli.

Egyszerűen nem megy a „Megállapítom, hogy ez az iskola…” kezdetű mondat befejezése. Fingom nincs, hogy milyen ez az iskola.

Ha azt mondja a tanárom, hogy a cél, az ő ismereteinek felülmúlása, akkor azt mondom, hogy ha nagyon összekapom magam, akkor pár évtized alatt talán utolérem. Itt a fotózás elméletéről beszélek, és mindarról a szakmaiságról, mik nélkül senkiből nem lehet olyan fotós, ki direkt készít mesterműveket.

Viszont, ha azt mondja, hogy a művészi értékeit, látásmódját, az ő képeinek mondanivalóját kell űberolni, akkor elkezdek hangosan röhögni. Vagyis csak akkor, ha valami csoda folytán lenne kedvem röhögni. A pali leragadt a 70-80-as éveknél, mikor nyomultak a skála, traubi, trapper farmer reklámok, a giccses karácsonyi üdvözlőlapok, meg a cocializmus eszméit szemmel tartó divatmagazinok.

A tananyag jó részében ugyanis az ő munkáit kell nekünk felfedezni. Ma már elgondolkodtam azon, hogy ezek a fotók csak azért készültek, hogy a fotózás technikáját bemutassák, merthogy eddig egy darab képe sem kerülhet bele egy fotós portfóliójába így, 2010-et élve, az kurvaisten.

Szóval, a palitól rettentő sokat lehet majd tanulni, mert pokolian löki a témát, és elég nyitott arra, hogy tanítsa az embert látni. Csak attól félek, hogy ha a szakmai látásmódból átmegy a saját „művészi” látásmódjának rákényszerítésére, akkor biza ottan baromi hitviták lépnek majd fel. Főleg, mert ott ül mellettem Vandál…

A társulatról meg végképp nem tudok beszámolni, mert kb. fingom sincs, hogy kik ülnek az osztályban. Tulajdonképp nem is érdekel. Rohadt mód nem vagyok egyébként sem az az ismerkedős fajta, most meg aztán végképp nem érdekelnek a körülöttem lézengő idegenek.

Nah, ugyehogy nem kellett volna megírni ezt a posztot…